Köszi, hogy ennyien nézitek a blogot!
Remélem kíváncsiak vagytok már, hogy mit fog válaszolni Sofia Peternek, és hogy milyen formában! Ez mind kiderül pár percen belül... Jó olvasást!
*Ya Ou szemszöge*
- INDULHATUNK?- kiabáltam a bejárati ajtónál, hogy mindenki meghallja.
- Miért? Hova megyünk?- kérdezte Benny, miközben egy csokis-epres-vaníliás szendvicsjégkrémet majszolt.
- Anyához.
- Ááááááá! Már értem!
- SOFIA! Kész vagy?- "szóltam" felfelé.
- IGEN- üvöltött vissza.
- OKÉ!- mondtam, és kiléptem a ajtón.
*Peter szemszöge*
Mikor hallottuk, hogy Ya Ou indulni akar, gyorsan befejeztük a társalgást.
- Akkor éjfélkor ne felejtsd el!
- Jó, de aludj rendesen, mert ellenőrizni, vagy ellenőriztetni fogom, hogy alszol e...
- O...oké. - mondtam, kicsit félénken, hiszen nem túl normális, ha a barátnőd ellenőrzi, hogy alszol e. Majd beültünk a kocsiba, Sofia mondta, hogy merre kell menni az anyukájához, és mire odaértünk, már besötétedett. Sofia anyukája nagyon kedves volt, mindenkinek beosztotta a szobát. Sofia alszik Ya Ou-val, anyukájuk a saját szobájában, én Szikivel, Olivér Bennyvel. Elfoglaltuk a szobáinkat, berendezkedtünk, hiszen itt fogunk lakni, és Sofia Ya Ou-val, kocsival elment várost nézni, mi meg négyen, a fiúkkal buszoztunk. Egy csomó helyre elmentünk. A Tower, a London Eye, a Madame Tussauds, a British Museum, a Hyde Park, a Trafalgar tér, az Oxford Street és a többi híres épület és hely. Egy csomót fényképeztünk és videóztunk, hülyültünk és ettünk. Szerintem most már nagyjából jól kijövünk egymással... Remélem, ez ezentúl is így lesz.
- Nem tudom. Még nem csókolóztam veled...- mondta erre, a szemembe nézve. Jól áll neki a szemüveg. És ez az új stílus. Nem tudom, hogy lehet valakinek ekkora stílusérzéke. Mindig minden ruhát jól párosít és nem csak egymással, hanem a kiegészítőkkel is.
- O...oké. - mondtam, kicsit félénken, hiszen nem túl normális, ha a barátnőd ellenőrzi, hogy alszol e. Majd beültünk a kocsiba, Sofia mondta, hogy merre kell menni az anyukájához, és mire odaértünk, már besötétedett. Sofia anyukája nagyon kedves volt, mindenkinek beosztotta a szobát. Sofia alszik Ya Ou-val, anyukájuk a saját szobájában, én Szikivel, Olivér Bennyvel. Elfoglaltuk a szobáinkat, berendezkedtünk, hiszen itt fogunk lakni, és Sofia Ya Ou-val, kocsival elment várost nézni, mi meg négyen, a fiúkkal buszoztunk. Egy csomó helyre elmentünk. A Tower, a London Eye, a Madame Tussauds, a British Museum, a Hyde Park, a Trafalgar tér, az Oxford Street és a többi híres épület és hely. Egy csomót fényképeztünk és videóztunk, hülyültünk és ettünk. Szerintem most már nagyjából jól kijövünk egymással... Remélem, ez ezentúl is így lesz.
* Sofia szemszöge*
Ya Ou-val az elsődleges célunk nem a városnézés volt, hanem az, hogy visszamenjünk apa lakásába, hogy Ya Ou találkozhasson vele. Mikor bementünk a lakásba, nem volt otthon senki, ezért leültünk a kanapéra, és beszélgettünk.
- Tényleg jól csókolok?- jutott eszembe a múltkori befejezetlen beszélgetés.
- Nem tudom. Még nem csókolóztam veled...- mondta erre, a szemembe nézve. Jól áll neki a szemüveg. És ez az új stílus. Nem tudom, hogy lehet valakinek ekkora stílusérzéke. Mindig minden ruhát jól párosít és nem csak egymással, hanem a kiegészítőkkel is.
- Ha nem csókolsz meg, akkor honnan tudnád, hogy jól csókolok e?- kérdeztem, de lehet, hogy egy kicsit merészen.
- Megengeded?- és a stílusa mellé még udvarias is.
- Neked bármit, de csak a megengedett határokon belül... Ugye tudod, mire gondolok?- kérdeztem tőle, mire elmosolyodott. Közelebb hajolt, és az ajkait gyengéden az enyémekhez érintette. De csak nagyon rövid időre, majd eltávolodott tőlem. Mikor kinyitottam a szemem, mondani szerettem volna valamit, de nem tudtam megszólalni. Egyrészt mert nem jutott eszembe semmi, amit mondhatnék, másrészt pedig Ya Ou az egyik ujját a számra helyezte, jelezve, hogy ne mondjak semmit, majd újra megcsókolt. Ez már hosszabb volt. Mikor vége lett, végleg elhúzódott tőlem, és egy kicsit arrébb is ült. Láttam rajta, hogy egy kicsit ideges. Már beszédre nyitotta a száját, mikor kinyílt a bejárati ajtó, és apa lépett be rajta egy nővel. Falták egymást, mintha ott sem lennénk. Ez mindkettőnket feldühített, de Ya Ou-t még jobban. Megköszörülte a torkát, mire végre észrevettek minket.
- Khm... Fiam!- fogta meg apa Ya Ou vállát.
- Apa, kösz, de nem kérek a színházasdiból. Engedj el!- mondta, majd rám nézve lesöpörte magáról apa kezeit.- Gyere, Sofi, menjünk!
- De hova mentek? Hiszen csak most jöttetek!
- Nem. Mi itt voltunk. Miattad. Ti jöttetek most... - mondta Ya Ou megragadva a kezemet, és az ajtó felé indult.
- De...- kezdett bele apa, a mellette álló nő kezét fogdosva.
- Sok boldogságot!- szólt vissza nem túl sok lelkesedéssel, majd becsapta mögöttünk az ajtót.
- Ya Ou!
- Kérlek, Sofi, hagyj!- mondta, és a kocsi felé indult. Beült a helyére, úgy, hogy az egyik lába kint volt, és félig kifelé fordult a járműből, és az ajtót sem csukta be. Én nem ültem be, mert akkor menni szerettem volna, ami normál esetben rendben is van, de Ya Ou tuti, hogy nem akar még menni. Két ötletem volt. Menjünk hátra a kis tóhoz, ami apának a kertjében van, és beszéljük meg, vagy csak nézzünk a távolba, mert igen, nekem is fáj, hogy apa így becsap minket, vagy menjünk el valahova, például egy kávézóba, és ott beszéljük meg. Vagy egyszerűen csak menjünk el valahova, és felejtsük el ezt az egészet. Leguggoltam elé, hogy a szemébe tudjak nézni, de kerülte a szemkontaktust.
- Ya Ou, ne csináld ezt! Tudom, fáj így látni apát. Nekem is fáj, hiszen ő volt az egyik, aki felnevelt. Majdnem végig nála laktam. Havonta egy-egy napot voltam anyánál. Légyszíves, Ya Ou! Nézz a szemembe! nem kell megszólalnod, csak nézz a szemembe!- felemeltem az állát annyira, hogy a szemembe nézzen, de túl erős volt ahhoz, hogy ne tudjon "kiszabadulni".
- Sofi, hagyj már békén!
- Miért? Hagyjalak itt, üljek fel egy buszra és húzzak el anyához? Ezt akarod? - álltam fel. -Hát legyen!
- Ne, Sofi! Ne hagyj itt!- mondta, és a karomnál fogva visszahúzott. Közben valószínűleg összeszedte az összes erejét, hogy felálljon. Átölelt, És bocsánatot kért.
- Sofi... Van egy ötletem!
- És mi lenne az?
- Van kalandpark a közelben?
- Van.
- Oké, akkor pattanj be! - mondta, és a kocsira mutatott. Szót is fogadtam, és elkalauzoltam a kalandparkhoz.
- De erről ne beszéljünk senkinek. - mondta, mikor nyitottam volna ki a kocsiajtót a helyszínen.
- Miről?
- Ami apáéknál történt. Ami eddig történt. De lehet, hogy a kalandparkról sem kéne beszélni senkinek...
- Értem. Akkor vágjunk bele! - mondtam, és kinyitottam a kocsiajtót.
- Na, ezt már szeretem!- mosolyodott el és ő is kiszállt.
- Khm... Fiam!- fogta meg apa Ya Ou vállát.
- Apa, kösz, de nem kérek a színházasdiból. Engedj el!- mondta, majd rám nézve lesöpörte magáról apa kezeit.- Gyere, Sofi, menjünk!
- De hova mentek? Hiszen csak most jöttetek!
- Nem. Mi itt voltunk. Miattad. Ti jöttetek most... - mondta Ya Ou megragadva a kezemet, és az ajtó felé indult.
- De...- kezdett bele apa, a mellette álló nő kezét fogdosva.
- Sok boldogságot!- szólt vissza nem túl sok lelkesedéssel, majd becsapta mögöttünk az ajtót.
- Ya Ou!
- Kérlek, Sofi, hagyj!- mondta, és a kocsi felé indult. Beült a helyére, úgy, hogy az egyik lába kint volt, és félig kifelé fordult a járműből, és az ajtót sem csukta be. Én nem ültem be, mert akkor menni szerettem volna, ami normál esetben rendben is van, de Ya Ou tuti, hogy nem akar még menni. Két ötletem volt. Menjünk hátra a kis tóhoz, ami apának a kertjében van, és beszéljük meg, vagy csak nézzünk a távolba, mert igen, nekem is fáj, hogy apa így becsap minket, vagy menjünk el valahova, például egy kávézóba, és ott beszéljük meg. Vagy egyszerűen csak menjünk el valahova, és felejtsük el ezt az egészet. Leguggoltam elé, hogy a szemébe tudjak nézni, de kerülte a szemkontaktust.
- Ya Ou, ne csináld ezt! Tudom, fáj így látni apát. Nekem is fáj, hiszen ő volt az egyik, aki felnevelt. Majdnem végig nála laktam. Havonta egy-egy napot voltam anyánál. Légyszíves, Ya Ou! Nézz a szemembe! nem kell megszólalnod, csak nézz a szemembe!- felemeltem az állát annyira, hogy a szemembe nézzen, de túl erős volt ahhoz, hogy ne tudjon "kiszabadulni".
- Sofi, hagyj már békén!
- Miért? Hagyjalak itt, üljek fel egy buszra és húzzak el anyához? Ezt akarod? - álltam fel. -Hát legyen!
- Ne, Sofi! Ne hagyj itt!- mondta, és a karomnál fogva visszahúzott. Közben valószínűleg összeszedte az összes erejét, hogy felálljon. Átölelt, És bocsánatot kért.
- Sofi... Van egy ötletem!
- És mi lenne az?
- Van kalandpark a közelben?
- Van.
- Oké, akkor pattanj be! - mondta, és a kocsira mutatott. Szót is fogadtam, és elkalauzoltam a kalandparkhoz.
- De erről ne beszéljünk senkinek. - mondta, mikor nyitottam volna ki a kocsiajtót a helyszínen.
- Miről?
- Ami apáéknál történt. Ami eddig történt. De lehet, hogy a kalandparkról sem kéne beszélni senkinek...
- Értem. Akkor vágjunk bele! - mondtam, és kinyitottam a kocsiajtót.
- Na, ezt már szeretem!- mosolyodott el és ő is kiszállt.
*Éjszaka tizenegy óra után valamivel*
- Ez jó volt!
- Oké, oké, de csak csendesen, már mindenki alszik. - mondta.
- Jó, jó. - botorkáltam fel a lépcsőn.
- Letusolsz most, vagy majd csak reggel?- kérdezte Ya Ou.
- Majd reggel.
- Oké, akkor én meg most. - mondta, kivette a bőröndjéből a szükséges dolgokat, és bement a fürdőbe. Én addig felöltöztem pizsamába, és beágyaztam mindkettőnknek. Mikor kilépett a fürdőből, nem volt rajta semmi más, csak alsógatya.
- Te mióta kondizol? - ez volt az első mondat, amit ki mondani.
- Már vagy 5 éve.
- Aha... Holnap elmegyünk kondizni?
- Te is kondizol? Mióta?
- Fél éve, de most már aludjunk, jó? Majd holnap reggel megbeszéljük.
- Oké.
*23:55*
Emlékszel nem volt rég,
Apró kis gyermekként,
Vártad, hogy felnőtt légy,
Úgy láttad az élet szép.
- Sofi! Ez a te telefonod? - ébresztett fel Ya Ou.
Voltál már föld és ég,
Kérlelve még és még,
Mit kértél megtörtént,
S a szívedben őrzöd rég.
- Igen, de miért csörög? Hány óra van?
- 5 perc múlva éjfél!
- Basszus! Segítesz?
- Persze, de miben?
- Majd meglátod! Hozz... 1, 2, 3, ... 7, 17, 25. Igen, 25 db gyertyát!
- Ööö... Oké...
- Kint leszek a kertben! Ja, és gyufát is hozz, vagy valami olyasmit!
- 5 perc! - mondta
- Kettő! - helyesbítettem. És két perc múlva ő is ott volt a kertben velem.
- Menj fel a fiúk szobájába, és húzd el a függönyt, majd nézz ki az ablakon, hogy látsz e.
- Okké. - mondta, két k-val.
Én pedig elkezdtem kirakni a gyertyákból egy szót.
---O---O------OOO---------O-----
----O.O-------O----------O-----O-
-----O---------OO----------O------ (Remélem ki lehet olvasni a "YES" feliratot... )
-----O---------O--------O-----O---
-----O---------OOO--------O------
Mivel Peter is tud angolul, ezért angolul írom meg neki a választ. Yes. Igen. Mikor kész lettem, felnéztem, és Ya Ou-t láttam kiintegetni az ablakon. Visszaintegettem, és felmentem a telefonomért. Mikor leértünk- Ya Ou-val együtt- , elkezdtük gyújtogatni a gyertyákat. Közben írtam egy SMS-t Peter-nek, hogy nézzen ki az ablakon. 1 perc múlva, pontban éjfélkor, álmos fejjel megjelent az ablakban. Közben Ya Ou felment, aludni. Láttam, hogy Peter elmosolyodott, majd eltűnt az ablakból. Pár perc múlva már felém közeledett. Felkapott, és megpörgetett, mint a filmekben. Mikor letett, egy puszit nyomott az arcomra.
- Megváltozok. Érted megéri. - mondta, majd adott még egy puszit.
- Úgy legyen! - mosolyogtam rá, majd átkarolta a derekam. Így mentünk fel a szobáinkhoz. a lépcső tetejénél elváltunk, hiszen ő jobbra ment, én pedig balra.
*Másnap reggel*
*Sziki szemszöge*
Ahogy ígértem Sofiának, elrendeztem a dolgokat tegnap, most már csak rajta múlik. Vettem egy csokor rózsát, egy olyan kártyával, amire ez van írva: "Kérlek, bocsáss meg!" Ben-t telefonon értem utol, és megbeszéltem vele egy találkozót Sofiának. Ezen kívül megmondtam, hogy nagyjából miért fognak találkozni. De csak azért árultam el, mert azt mondta, hogy nem fog elmenni. Innen már az a kérdés, hogy Sofia hogy alakítja a dolgokat. Még csak reggel 7 óra van, de Sofia épp most toppant be az ajtón.
- Jó reggelt fiúk!
- Jó reggelt Sofia! - köszöntek kórusban.
- Kérlek, ne kérdezzetek se engem, se Ya Ou-t a tegnapról, mert volt egy rossz esemény, de sikerült elfeledtetnem vele, és nem szeretném, ha újra előjönne.
- Rossz esemény? Mi történt?
- Mondom, ne kérdezzetek Majd elmondja ő, ha el szeretné.
- Oké.
Felálltam, és odamentem Sofiához.
- Itt van anyukádnak a virág,- adtam oda neki a csokor rózsát, kicsit halkabban beszélve. - Ben pedig pontban kettőkor várni fog a Trafalgar téren.
- Köszönöm szépen!- mondtam, és hálám jeléül nyomtam egy puszit borostás arcára. Mikor elhagytam a szobát, lementem, és mindenkinek reggelit készítettem. Ma reggel mindenki tojásrántottát eszik. Akkor hányan vagyunk? A srácok vannak hatan; Ya Ou, Sziki, Oli, Benny, Peter és Ben. Ja, nem. Ben nincs itt, sajnos. Akkor ők vannak öten meg anya és én. 7 adag rántotta rendel.
Mikor kész lettem, kiabálást hallottam fentről. Kitálaltam, és felrohantam az emeletre. A hangok a fiúk szobája felől jöttek. Mikor beléptem, mindenki a szoba közepén állt. Pontosabban nem mindenki állt. Kettő embert nem láttam. Oli, Benny és Ya Ou takarták a többieket. Közelebb mentem Ya Ou-hoz, és megkérdeztem, mi történt. Nem kellett megszólalnia, csak arrébb állt, hogy én is lássam az eseményeket.
- Srácok! Fejezzétek be, mielőtt anya is felébred, mert akkor nagy bajban lesztek!- szóltam a verekedő felekre. Benny és Oli megpróbálta lefogni őket, de még akkor is úgy viselkedtek, mint aki meg akarja ölni a másikat. - Sziki! Te oda ülsz, Peter te pedig a másik sarokba! - emlékeztem vissza óvodáskoromra. Akkor választottak minket szét az óvónénik, mikor rosszak voltunk. A fiúk mikor felnéztek a földről, rögtön felpattantak, és követték az utasításaimat.
- Nem kérem, hogy mondjátok el, mi történt, mert lehet, hogy nem tartozik rám, és tudom, hogy veszekedés lenne belőle. Visszamentem a konyhába, ahol anya fogadott.
- Hallom, sikerült leállítanod a balhét odafent. Mi történt?
- Nem tudom, de nem is vagyok rá kíváncsi. Majd elmondják, ha akarják.
- Ki csinálta a reggelit?
- Én. Egy pillanat és jövök. - mondtam, és elmentem a rózsáért. - Ez a tied...
- Köszönöm szépen! Rögtön beleteszem egy vázába!- mondta, és elment a szobája felé.
- Srácok! Reggeli! - kopogtam az ajtójukon. Mikor átmentem a mi szobánkba, Ya Ou már készen volt, így együtt mentünk le. Puszival köszöntötte anyát, és leült az egyik székre.
- Gyere, ülj mellém!- mondta. Így is tettem. - A srácok azon balhéztak össze, hogy...
- Figyelj, Ya Ou! Nem érdekel. Majd ha meg szeretnék osztani velem, úgy is elmondják.
- Oké, te tudod... - fordult el tőlem.
- Na, jó! Mondd el gyorsan, mielőtt lejönnek!
- Nem, tudom, hogy úgysem érdekel!
- Na, légyszíves!
- Na, jó, legyen! Igazából Peter volt a "kezdeményező".
- Igen?
- Ja. Azon akadt fel, hogy miért kapsz Szikitől rózsát, amiért cserébe ő puszit kap, és hogy miért szervez neked Sziki randit...
- Mi van?
- Itt van anyukádnak a virág,- adtam oda neki a csokor rózsát, kicsit halkabban beszélve. - Ben pedig pontban kettőkor várni fog a Trafalgar téren.
*Sofia szemszöge*
Mikor kész lettem, kiabálást hallottam fentről. Kitálaltam, és felrohantam az emeletre. A hangok a fiúk szobája felől jöttek. Mikor beléptem, mindenki a szoba közepén állt. Pontosabban nem mindenki állt. Kettő embert nem láttam. Oli, Benny és Ya Ou takarták a többieket. Közelebb mentem Ya Ou-hoz, és megkérdeztem, mi történt. Nem kellett megszólalnia, csak arrébb állt, hogy én is lássam az eseményeket.
- Srácok! Fejezzétek be, mielőtt anya is felébred, mert akkor nagy bajban lesztek!- szóltam a verekedő felekre. Benny és Oli megpróbálta lefogni őket, de még akkor is úgy viselkedtek, mint aki meg akarja ölni a másikat. - Sziki! Te oda ülsz, Peter te pedig a másik sarokba! - emlékeztem vissza óvodáskoromra. Akkor választottak minket szét az óvónénik, mikor rosszak voltunk. A fiúk mikor felnéztek a földről, rögtön felpattantak, és követték az utasításaimat.
- Nem kérem, hogy mondjátok el, mi történt, mert lehet, hogy nem tartozik rám, és tudom, hogy veszekedés lenne belőle. Visszamentem a konyhába, ahol anya fogadott.
- Hallom, sikerült leállítanod a balhét odafent. Mi történt?
- Nem tudom, de nem is vagyok rá kíváncsi. Majd elmondják, ha akarják.
- Ki csinálta a reggelit?
- Én. Egy pillanat és jövök. - mondtam, és elmentem a rózsáért. - Ez a tied...
- Köszönöm szépen! Rögtön beleteszem egy vázába!- mondta, és elment a szobája felé.
- Srácok! Reggeli! - kopogtam az ajtójukon. Mikor átmentem a mi szobánkba, Ya Ou már készen volt, így együtt mentünk le. Puszival köszöntötte anyát, és leült az egyik székre.
- Gyere, ülj mellém!- mondta. Így is tettem. - A srácok azon balhéztak össze, hogy...
- Figyelj, Ya Ou! Nem érdekel. Majd ha meg szeretnék osztani velem, úgy is elmondják.
- Oké, te tudod... - fordult el tőlem.
- Na, jó! Mondd el gyorsan, mielőtt lejönnek!
- Nem, tudom, hogy úgysem érdekel!
- Na, légyszíves!
- Na, jó, legyen! Igazából Peter volt a "kezdeményező".
- Igen?
- Ja. Azon akadt fel, hogy miért kapsz Szikitől rózsát, amiért cserébe ő puszit kap, és hogy miért szervez neked Sziki randit...
- Mi van?
