Megírtam az új részt, mint látjátok! Ezzel kívánok nektek Boldog Újévet!
*Sofia szemszöge*
A reggeli eltelt. Szó szerint. Senki nem szólt senkihez, csak ettünk. Én reggeli után felvettem a babarózsaszín, virágos ruhámat, pár kiegészítővel, a békülésre készülve. Egy kávézóba beszélte meg a találkát Sziki, ezért eltaxiztam odáig, és vettem neki egy csokit. De mikor Ben meglátott, egyszerűen csak leült egy másik asztalhoz. Én felálltam, és állva beszéltem hozzá, mert tudtam, ha leülök, feláll, és arrébb megy.
- Ben! Kérlek, bocsáss meg nekem! Tudom, hogy attól, mert barátom van, téged sem kell elhanyagoljalak!
- Most meg mit csinálsz? Idejössz sírni nekem, mert Peter szakított veled? Hát gratulálok!
- Mi??? Dehogy! Nem szakítottunk! Csak azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek! Még a kedvenc csokidból is vettem neked!
- Még egy jele, hogy van valami hátsó szándékod!- pattant fel a székről és elindult haza felé.
- Várj! Kérlek! Most miért vagy ilyen? Egyáltalán miért haragszol rám?
- Sofia! Te sosem fogsz felnőni. Nem látod, hogy a te kis saját, rózsaszín világodban élsz, és csak úgy lehet bekerülni ebbe a világba, ha megcsókolsz valakit, miközben barátod van? Hát tényleg. Csak gratulálni tudok!
- Micsoda? Kit csókoltam meg?
- Apukád megkért, hogy vigyázzak a házra, amíg távol van. Aznap, mikor jöttetek, később mentem oda, de utána egész estig ott voltam. Láttalak titeket, Ya Ou-val.
- De az csak...
- Csak egy csók volt. Amivel a közeledbe férkőzött. És bocs, de én csók nélkül, az igazi, régi Sofia-t szeretném!- mondta, majd elfutott.
Akkor ez ennyi volt. Nem kell mindig mindennek sikerülnie. Majd legközelebb... Egy csalódás után még nem szabad feladni!- ezekkel a gondolatokkal vettem le a magassarkúm a lábamról, és sétáltam el a régi hinta-párhoz, ahova akkor mentünk Ben-el, mikor valami nehéz dolog előtt állt valamelyikőnk, vagy akár mindkettőnk. Most én állok egy nehézség előtt. De ezúttal egyedül. Egyedül, mert a többiek nem segítettek volna. Leültem a hintára, és csak szétnéztem. Ez a mező soha nem fog megváltozni. Egy nagy fa a közepén, amire egy hinta van kötve. Mikor normálisan ültem a hintán, le sem ért a lábam. Ezért sem szeretek alacsony lenni. Viszont ha magas lennék, az azért nem lenne jó, mert akkor az emberek nagy részénél magasabb lennék. De egy egoista barom vagyok!!! Miért mindig csak magamon jár az agyam? Most azért jöttem ide, hogy kiürítsem a fejem, de...
- Szia!- szólt kedvesen valaki a hátam mögül.- Szabad ez a hely?
- Persze, ülj csak le, nyugodtan.- mondtam, fel sem nézve a gondolkodásból, hogy mégis ki az.
- Miért vagy itt egyedül?
- Miért ne? Az élet csupa csalódás, kudarc. Az embernek ilyenkor egyedül kell lennie! Főleg, ha nem tudja kivel megosztani ezeket a problémákat! Új barátokat szerezni pedig még nehezebb! Vagyis nem, de megismerni az eddigi életüket és azzal együtt őket is, az nehéz... Ha az emberre haragszik a legjobb barátja, és bocsánatot kér, csak nem tudja igazán, miért, az egy bátor tett, szerintem. De ha ez a barát visszautasítja és meg is mondja neki az igazat, hogy mit hibázott a másik fél, akkor ez egy fajta csalódás. Akkor is, ha valakitől, aki lehet barát, testvér, vagy csak egy ismerős, bocsánatot kérünk, de csak még jobban megharagszik ránk, az is egy fajta kudarc. De az életben még sok ilyen lesz. Ezt el kell fogadni, mert ezzel jár az élet. Ilyenkor az embernek el kell mennie egy helyre, ahol régen sokat voltak azzal a baráttal, és gondolkozni azon, hogy mit rontott el. Mert attól függetlenül, hogy a barát megmondta, még nem biztos, hogy csak annyit rontott el.- fejeztem be a magyarázatot, még mindig a földet nézve.
- Ez érdekes. Szóval ha én most haragszom valakire, és meg is mondtam neki, hogy miért, mikor ő bocsánatot akart kérni, de én éreztem benne egy kis hátsó szándékot, akkor én most rossz voltam?
- Attól függ. Ha te úgy érzed, hogy ennek így kellett lennie, akkor nem feltétlenül voltál rossz, viszont lehet, hogy a másik félnek rosszul esett.- ismeretek hiányában csak ezt tudtam válaszolni. Felemeltem a fejem és körbenéztem. A mező ez alatt a pár perc alatt sem változott semmit. Csupán már nem voltam egyedül. De akkor lássuk csak, kivel vagyok! Oldalra néztem és nem hittem a szememnek!- Ben?
- Igen, Sofi?- nézett a szemembe mosolyogva.
- Te meg mit keresel itt?
- Ezt én is kérdezhetném!
- Jó, ez igaz. Én azért vagyok itt, mert szerettem volna egy kicsit egyedül lenni és gondolkozni.
- Hát ez nem jött össze, mert tudtam, hogy ide jössz.- mondta még mindig mosolyogva. Majd egy kicsit komolyabbra véve a szót.- Szeretnék bocsánatot kérni, hogy ilyen bunkó voltam veled. Tényleg nem tudtam, hogy nincs semmi hátsó szándékod. És amit mondtam... Felejtsd el! Csak az jutott eszembe...
- Én kérek bocsánatot!- ugrottam le a hintáról, hogy megölelhessem. Ezután egy csomót beszélgettünk. Hogy kinek milyen volt a másik nélkül töltött idő.
- Én minden nap csak azért kapcsoltam be a telefonomat, hogy megnézzem, kerestél e, aztán elgondolkoztam azon, hogy felhívjalak. De nem tettem. Tudtam, hogy neked kell először keresned engem.
- Másodpercenként néztem a telefonomat, hogy kerestél e. Mielőtt elindultunk, nem akartam lejönni. De Sziki feljött az emeletre, és mindent megbeszéltünk. Ő segített. Megszervezte, hogy találkozzunk. Virágot vett anyukámnak, hogy tőle is bocsánatot kérhessek.
- Ez a Sziki gyerek akar tőled valamit!
- Vagy csak Ya Ou helyett egy gondoskodó bátyó szeretne lenni.
- Igaz!- mondta. Még beszélgettünk, aztán hazakísért. A bejárati ajtó előtt megálltunk, és elköszöntünk egymástól.
- Visszajössz velünk Magyarországra?-kérdeztem.
- Még meggondolom... De mivel most kezdődött a nyári szünet, még van időm. Mármint megtanulni a magyar nyelvet!- mondta egy kacsintás kíséretében.
- Sosem változol meg!- mondtam, és megöleltem. Abban reménykedtem, hogy marad még egy kicsit nálunk. De mennie kellett. Elköszöntünk egymástól, és bementem a házba. Sziki fogadott, és megkérdezte, mi volt. Felmentünk a szobámba és elmeséltem neki az egészet. Aztán belépett Peter.
- Sofia! Azonnal beszélnünk kell! Négyszemközt!- nézett Szikire az utolsó mondatnál.
- Oké, megyek... Úgyis dolgom van még... - mondta, és kiment az ajtón.
- Neked is szia, Peter! Valami baj van?- érdeklődtem.
- Igen, baj van!
- Gyere, ülj le, mesélj!
- Ezt nem hiszel el, Sofi!- nevette el magát.- Te tényleg azt hiszed, hogy ezek után még leülök és "elmesélem", hogy mi a bajom? Hát te...- mondta, de nem tudta befejezni a mondatot.
- Akkor ne ülj le, csak mondd el!
- Te tényleg nem érted?
- Mit?
- Azt, hogy nekem az mennyire rosszul esik, hogy Szikitől virágot kapsz, ő pedig puszit tőled, és fogalmam sincs, hogy hova tetted azt a virágot, de nem is érdekel! Ezen felül még elmész randizni is, és a srác hazakísér, és egy öleléssel búcsúztok?!?
- Komolyan ez a bajod? Azt sem tudod, hogy azt a virágot valójában nem nekem vette, hanem én kértem meg, hogy vegye meg a virágot!
- Neked. Te kérted meg, hogy vegye meg a virágot neked. Már értem. És a randi?
- Figyelj, Peter! Nem tudom, hova akarsz kilyukadni, de az a virág anyukámnak lett véve, csak Szikit kértem meg rá. És nem randi volt, hanem a legjobb barátommal összevesztünk MIATTAD, és most akartam vele kibékülni, de látom, téged zavar, ha már más fiú mellett elmegyek, mert azt hiszed, hogy te létezel egyedül! Ekkora egoista barommal még nem találkoztam!
- Á, szóval egoista baromnak tartasz! Hát legyen, te kis hisztis majom! Szakítok veled!
- Hogy minek neveztél?- kérdeztem, és megláttam, hogy az ajtóban megjelent Ya Ou. Peter nem látta, ezért folytatta.
- Jól hallottad! Egy kis hisztis majom vagy! És azt is jól hallottad, hogy szakítok veled!
- Igen, Peter? Szeretnéd, hogy átrendezzem az arccsontjaidat, vagy még 2 másodperc múlva is a ház közelében óhajtasz tartózkodni?- szállt be Ya Ou is, az öklét megemelve. Peter kirohant a szobámból, felkapta a cuccait, és már itt sem volt.
- Köszi, Ya Ou! Pont jókor jöttél!- mondtam, és megöleltem.
- Merő testvéri szeretetből beverném a képét!- felelte.
- Oké, de most már állítsd le magad!- nevettem el magam.
- Ez érdekes. Szóval ha én most haragszom valakire, és meg is mondtam neki, hogy miért, mikor ő bocsánatot akart kérni, de én éreztem benne egy kis hátsó szándékot, akkor én most rossz voltam?
- Attól függ. Ha te úgy érzed, hogy ennek így kellett lennie, akkor nem feltétlenül voltál rossz, viszont lehet, hogy a másik félnek rosszul esett.- ismeretek hiányában csak ezt tudtam válaszolni. Felemeltem a fejem és körbenéztem. A mező ez alatt a pár perc alatt sem változott semmit. Csupán már nem voltam egyedül. De akkor lássuk csak, kivel vagyok! Oldalra néztem és nem hittem a szememnek!- Ben?
- Igen, Sofi?- nézett a szemembe mosolyogva.
- Te meg mit keresel itt?
- Ezt én is kérdezhetném!
- Jó, ez igaz. Én azért vagyok itt, mert szerettem volna egy kicsit egyedül lenni és gondolkozni.
- Hát ez nem jött össze, mert tudtam, hogy ide jössz.- mondta még mindig mosolyogva. Majd egy kicsit komolyabbra véve a szót.- Szeretnék bocsánatot kérni, hogy ilyen bunkó voltam veled. Tényleg nem tudtam, hogy nincs semmi hátsó szándékod. És amit mondtam... Felejtsd el! Csak az jutott eszembe...
- Én kérek bocsánatot!- ugrottam le a hintáról, hogy megölelhessem. Ezután egy csomót beszélgettünk. Hogy kinek milyen volt a másik nélkül töltött idő.
- Én minden nap csak azért kapcsoltam be a telefonomat, hogy megnézzem, kerestél e, aztán elgondolkoztam azon, hogy felhívjalak. De nem tettem. Tudtam, hogy neked kell először keresned engem.
- Másodpercenként néztem a telefonomat, hogy kerestél e. Mielőtt elindultunk, nem akartam lejönni. De Sziki feljött az emeletre, és mindent megbeszéltünk. Ő segített. Megszervezte, hogy találkozzunk. Virágot vett anyukámnak, hogy tőle is bocsánatot kérhessek.
- Ez a Sziki gyerek akar tőled valamit!
- Vagy csak Ya Ou helyett egy gondoskodó bátyó szeretne lenni.
- Igaz!- mondta. Még beszélgettünk, aztán hazakísért. A bejárati ajtó előtt megálltunk, és elköszöntünk egymástól.
- Visszajössz velünk Magyarországra?-kérdeztem.
- Még meggondolom... De mivel most kezdődött a nyári szünet, még van időm. Mármint megtanulni a magyar nyelvet!- mondta egy kacsintás kíséretében.
- Sosem változol meg!- mondtam, és megöleltem. Abban reménykedtem, hogy marad még egy kicsit nálunk. De mennie kellett. Elköszöntünk egymástól, és bementem a házba. Sziki fogadott, és megkérdezte, mi volt. Felmentünk a szobámba és elmeséltem neki az egészet. Aztán belépett Peter.
- Sofia! Azonnal beszélnünk kell! Négyszemközt!- nézett Szikire az utolsó mondatnál.
- Oké, megyek... Úgyis dolgom van még... - mondta, és kiment az ajtón.
- Neked is szia, Peter! Valami baj van?- érdeklődtem.
- Igen, baj van!
- Gyere, ülj le, mesélj!
- Ezt nem hiszel el, Sofi!- nevette el magát.- Te tényleg azt hiszed, hogy ezek után még leülök és "elmesélem", hogy mi a bajom? Hát te...- mondta, de nem tudta befejezni a mondatot.
- Akkor ne ülj le, csak mondd el!
- Te tényleg nem érted?
- Mit?
- Azt, hogy nekem az mennyire rosszul esik, hogy Szikitől virágot kapsz, ő pedig puszit tőled, és fogalmam sincs, hogy hova tetted azt a virágot, de nem is érdekel! Ezen felül még elmész randizni is, és a srác hazakísér, és egy öleléssel búcsúztok?!?
- Komolyan ez a bajod? Azt sem tudod, hogy azt a virágot valójában nem nekem vette, hanem én kértem meg, hogy vegye meg a virágot!
- Neked. Te kérted meg, hogy vegye meg a virágot neked. Már értem. És a randi?
- Figyelj, Peter! Nem tudom, hova akarsz kilyukadni, de az a virág anyukámnak lett véve, csak Szikit kértem meg rá. És nem randi volt, hanem a legjobb barátommal összevesztünk MIATTAD, és most akartam vele kibékülni, de látom, téged zavar, ha már más fiú mellett elmegyek, mert azt hiszed, hogy te létezel egyedül! Ekkora egoista barommal még nem találkoztam!
- Á, szóval egoista baromnak tartasz! Hát legyen, te kis hisztis majom! Szakítok veled!
- Hogy minek neveztél?- kérdeztem, és megláttam, hogy az ajtóban megjelent Ya Ou. Peter nem látta, ezért folytatta.
- Jól hallottad! Egy kis hisztis majom vagy! És azt is jól hallottad, hogy szakítok veled!
- Igen, Peter? Szeretnéd, hogy átrendezzem az arccsontjaidat, vagy még 2 másodperc múlva is a ház közelében óhajtasz tartózkodni?- szállt be Ya Ou is, az öklét megemelve. Peter kirohant a szobámból, felkapta a cuccait, és már itt sem volt.
- Köszi, Ya Ou! Pont jókor jöttél!- mondtam, és megöleltem.
- Merő testvéri szeretetből beverném a képét!- felelte.
- Oké, de most már állítsd le magad!- nevettem el magam.
