Sziasztok!
Bocsánatotokért esedezem, hogy ennyit késett az új rész, de a sulival voltam elfoglalva, ballagás, felvételi, vizsgák, meg minden... Őszinte leszek, egyszer suliidőben megnyitottam a blogot, hogy írjam az új részt. Elkezdtem megörülni, hogy már van egy piszkozat, tehát már legalább elkezdtem. Aztán mikor megnyitottam a piszkozatot, rögtön lehervadt a mosoly az arcomról. Annyi volt benne, hogy " *Sofia szemszöge* "... De mos itt van a 23. rész, megpróbáltam igyekezni vele, mert közben megjöttek az olvasók, és kaptam kommenteket(KÖSZÖNÖM SZÉPEN!). Tényleg nagyon jó látni, hogy vannak, akiket érdekel, amit csinálok. (Lehet, hogy nem sokára átalakításon fog átesni a blog, de ez nem biztos.) Elég is volt ennyi duma, köszönöm szépen és jó olvasást!
B. Buttercup
Reggel arra ébredtem, hogy nincs minden úgy, ahogy előző este volt. Ya Ou eltűnt mellőlem, és nem volt a szobában sem. Felvettem egy laza, hosszú kötött pulóvert, és egy shortot, ami nem látszott ki a pulcsi alól. Felvettem a kedvenc nyakláncomat, és a hozzá illő karkötőt, és a mamuszomba bújva lementem a földszintre. Ya Ou reggelivel várt. Sütött vastag tésztás palacsintát, csokiöntettel leöntötte, és friss áfonyából kirakott egy mosolygós szájat, és a mosolygós arc szemének két epret is szedett a kertből. És még kalóriabomba gyanánt kaptam köré tejszínhabot is.
- Jó reggelt, édesem!- köszönt.
- Mondtam már, hogy nem áll jól a becézgetés, cicafiú.- vágtam vissza.
- Akkor ez?- kérdezte, és megcsókolt.
- Már csak 95 van hátra... És ne itt, mert itt vannak a fiúk is, és ha meglátnak...
- Nincsenek itt.- vágott közbe.
- Hogyhogy?- néztem rá kérdőn.
- Elküldtem őket. Délelőtt hajókáznak a Temzén, délután a London Eye-t és a Madamme Tussaud's-t látogatják meg. Délután talán mi is becsatlakozunk.
- Miért hagyták, hogy itthon maradj?
- Valakinek veled is kell foglalkozni, és elhitték, hogy én már voltam itt, és nem szeretnék még egyszer végighajókázni a Temzén, mert egy kicsit tengeri beteg vagyok...
- Miért hagyták, hogy itthon maradj?
- Valakinek veled is kell foglalkozni, és elhitték, hogy én már voltam itt, és nem szeretnék még egyszer végighajókázni a Temzén, mert egy kicsit tengeri beteg vagyok...
- Oké, de mit csinálunk addig?
- Hát... Először megreggelizel, a többit pedig bízd rám, kérlek.
- Te tudod... És ezután fogunk 6 órát futni, vagy hagysz elhízni?
- Mindenki tudja, hogy a pasiknak azok a lányok jönnek be, akiken van mit fogni...
- Jaj, ne már! Még csak tizenhat vagyok!
- Azt hittem, már tizenhét... Milyen kár... Akkor inkább én eszem meg ezt a reggelit.
- Neeeeeeeeee! Megeszem... És amúgy tényleg tizenhét vagyok, csak még nem szoktam meg... Köszönöm szépen.
- Amíg eszel, elmegyek, és előkészítem a következő programot, rendben?
- Menj csak, de siess!
- Egyébként nagyon szexi vagy ebben a pulcsiban- kacsintott.
- Barom!
- Ne már! Tényleg! Nagyon kár, hogy még nem vagy 16!- itt hozzávágta egy konyharongyot, de az nem használt valami sokat... Szívesebben vágtam volna hozzá egy bögrét, vagy valami hasonló nehezebb tárgyat, de sajnos túlságosan féltettem anya bögréit...
Mikor befejeztem a reggelit, gyorsan elmosogattam a fiúk után, és elpakoltam, de Ya Ou még nem érkezett meg. Nem szerettem volna semmit elrontani, ezért felmentem a szobába, előkotortam a könyvem, és a telefonom. Aztán rájöttem, hogy maradnék inkább fent az emeleten, tehát bementem a titkos zongorás szobába. Egy nagyon pici szoba, egy zongorával, és egy hatalmas ablakkal. Tényleg semmi más nincs benne. Lámpa sincs, csak ha az egyetlen konnektort igénybe vesszük egy asztali lámpához. A hatalmas ablaknak széles a párkánya, belül. Kívül alig van párkánya, és az ablaknak csak a legfelső részét lehet kinyitni. A könyvet és a telefont letettem a párnázott párkányra, és leültem a zongorához. Az emlékeimben valamilyen dallam után kutattam, és végül megtaláltam Skylar Grey- Words című dalának a kottáját az agyam egyik elrejtett zugában, majd játszani kezdtem. Mikor vége lett, nem bírtam rögtön elszakadni a zongorától, hiszen az előbb az énekemet kísértem vele, és egész jó volt. Még egy-két darabot lejátszottam a Twilight-ból, majd végre sikerült elszakadnom a zongorától, és beültem az ablakpárkányba. A könyv nem nagyon kötött le, folyton Ya Ou-n járt az agyam... Már jó ideje elment, és nem mondta, mikor jön, tehát megcsörgettem, hátha többet tudok meg. A harmadik csörgetésre fel is vette, de csak annyit árult el, hogy egy fél órán belül jön és legyen rajtam fürdőruha, ha nem akarok "vizes póló-versenyt". Engedelmeskedtem, és felvettem az egyik kedvenc fekete bikinimet, és visszavettem rá a pulcsit, de a shortot nem, hanem egy táskába tettem el törölközőt, és a váltóruhát. Aztán mikor már mindent elintéztem, leültem a párkányra, és olvastam. Körülbelül 4-5 fejezetet elolvastam a könyvből, mikor hallottam, hogy megérkezett Ya Ou. Letettem a könyvet, és a telefonommal és a táskával elindultam lefelé a lépcsőn.
- Sofi! Mehetünk?
- Persze! De hová?
- Majd meglátod. De most csukd be a szemed.- én engedelmeskedtem, ő megpuszilt, majd bekötötte a szememet. Azt éreztem, hogy beültet a kocsiba, és hogy megyünk valahová. De hogy merre... Azt már nem is akartam kitalálni. Mikor segített kiszállni, meg kellett várnom, hogy kiszedje a kocsiból a cuccokat, aztán csak ennyit mondott:
- Kezdődhet a nyelvlecke?
- Micsoda??- ijedtem meg.
- Ne legyél ilyen perverz, Sofi. Megígérted, hogy megtanítasz angolul.
- Ja, hogy az!
- Mert mire gondoltál? Hm?- kérdezte gúnyosan.
- Bunkó!
- Még csak tizenhat vagyok!- mondta nyávogva, mintha engem utánozna...
- Tizenhét. Nagyon vicces. Levehetem már a kendőt?
. Nem, Ms. Mégcsaktizenhétvagyok. Előbb mondd meg nekem, hogy hogy van angolul az, hogy két jegyet kérek.
- Good morning!(Jó napot!) Two tickets, please.
- Ja, igen, bocs. A köszönést lehagytam. Tehát Gud morning, tú tikicc plíz, ugye?
- Tök jó, ahogy próbálkozol!- nevettem ki.
- Ne nevess! És a köszönöm az meg Tenk jú, ugye?
- Igen.- kuncogtam.
- Itt hagylak, és bemegyek egyedül paintballozni!
- Neee! Ne hagyj itt! Én még sosem paintball-oztam!
- Az gáz. Na, gyere, te két lábon járó magyar-angol szótár!
- Ne hívj így!
- Jól van. Gud izé... morning?
- Good morning. Can I help you?*- válaszolt a gyatra próbálkozásra a pénztáros. *Jó reggelt. Segíthetek?
- Yes. Two tickets, please.- segítettem ki Ya Ou-t, aki az ismeretlen kérdés miatt elkezdett bökdösni, hogy csináljak már valamit.
- 5,20Ł, please.
- Öt font, húsz cent.- súgtam Ya Ou-nak.- Én nem tudok fizetni, mert még mindig rajtam van a kendő...
- Tenk jú.- mondta Ya Ou, mikor kifizette.
- Have a nice day!*- köszönt el a pénztáros, mire Ya Ou elkezdett tolni valamerre, gondolom befelé. *Szép napot!
- Levehetem már??- kezdtem ideges lenni. Ennyire nem szeretem a meglepetéseket.
- Készen állsz?
- Ez nem is paintball! Medence szag van!- és levette a kendőt a szememről.
- Persze! Mert ez egy strand!- mondta.
- Wow! Ezt a felfedezést!- mondtam ironikusan...
- Na, jössz a medencébe? Vagy inkább maradsz kint?
- Előbb kéne egy kicsit angolul tanulnod, nem gondolod?
- Majd a szünetben! De most gyere! Ugye nem akarsz lemaradni?- és már vette is le a pólóját, aztán a nadrágját, és rám várt, fürdőnadrágban.
- Jövök már...- és én is vettem le a pulcsimat.
- Várj... Rajtad nem volt nadrág? Hogy a francba hagyhattam ki ezt a lehetőséget?? Ha mondtad volna, dolgozott volna a fantáziám...
- De nem mondtam.
- És ezt rosszul tetted. Most szenvedned kell.- ezzel beledobott a vízbe.
- Szerencséd, hogy nem látták a biztonságiak, és hogy már levettem a pulóvert, és hogy ez mélyvíz.
De most akkor is meghalsz!- mondtam, és lenyomtam a víz alá, majd megpróbáltam gyorsan elúszni a helyszínről, de elkapta a lábam, és visszahúzott magához. végigsimította a lábam, combom, derekam, oldalam, mikor visszahúzott, majd szorosan átölelt, és lehúzott a víz alá. Megcsókolt, majd nagy erővel a felszínre jött, és eldobott. Ezzel kaptam egy ici-pici előnyt, hogy elússzak, de nem sokat. Már a létrán másztam kifelé, mikor hátulról körém kulcsolta a kezét, és visszahúzott.
- Hová mész, cicababa?- hallottam angolul. Ez nem Ya Ou volt.
- Ya Ou!- kiabáltam, de hiába, mert a víz alatt volt, és a számat befogva a férfi engem is a víz alá nyomott. Őrülten kapálóztam, és már alig kaptam levegőt. Ya Ou végre észrevette, hogy egy férfi valakit ráncigál a vízben, és a jófiús énjét előtérbe helyezve persze segíteni akart. Aztán jött csak rá, hogy én is eltűntem, és a férfi egy fekete bikinis, szőke lányt rángat, és összerakta a képet. Ekkor már elkezdte kiabálni a nevemet, és a Security is megjelent hamarosan. A pasas mérgesen a vízbe hajított, mivel a terve- bármi is volt az- meghiúsult. A biztonságiak kivitték és intézkedtek, Ya Ou pedig az orvosi részlegre vitt, annyira aggódott értem, pedig az ijedtségen kívül nem nagyon lett más bajom, szerencsére. Nem hitte el, és próbálta magyarul kézzel-lábbal magyarázni az orvosoknak, hogy vizsgáljanak meg jól, én pedig fordítottam, mert az ápolónő egy kicsit furcsán nézett rá.
- Annyit mondott, hogy ha bármi furcsát érzek, szédülés vagy bármi, amit nem szoktam, jöjjünk vissza, vagy ha már nem leszünk itt, menjünk el egy orvoshoz.
- De...
- Nincs de, meghívlak egy fagyira, jó?
- Én akartalak meghívni...
- Teljesen mindegy, csak felejtsük el ezt, jó?
- Akkor mit szólnál egy mekizéshez?
- Benne vagyok, mára már így is épp elég volt a strandból, maximum este a srácokkal otthon baromkodunk valamit.
- Jól van. Megvárlak, amíg felöltözöl, jó? Én addig itt, kint öltözök, és vigyázok, nehogy megint történjen veled valami.
- Te tudod...
- Csak menj már! És siess!- mondta, és tényleg elkezdett öltözni az ajtó előtt. Ezért én is siettem, hogy minél hamarabb végezzünk és mehessünk. Gyorsan felöltöztem, és kicsit megszárítottam a hajam, aztán a sarumba bújva megnéztem, hogy minden cuccom megvan-e. Szerencsére nem loptak el semmit, úgyhogy mehettem ki Ya Ou-hoz. Ő már készen volt, csak a haja maradt vizes, de nem mert egyedül hagyni.
A mekiben vettünk egy-egy krumplit, és egy-egy shake-et. Mindketten vaníliás shake-et kértünk, a krumplit pedig kiöntöttük a tálcára, és együtt ettük meg. Miután minden elfogyott, elindultunk vissza a házhoz. Közben elkezdtem tanítani angolul... Személyes névmások, igék, de főleg a párbeszédhez szükséges kifejezések. Szerencsére a legtöbb mondatot és kifejezést jól ejtette ki, és megjegyezte a jelentését, tehát nem kellett túl sokáig rágódni a dolgokon.
- Megtanítasz annyira angolul, hogy jövőre elmenjünk nyelvvizsgázni?
- Tessék? Olyan jó én sem vagyok!
- Persze... Magyarból vagy angolból?- kérdezte, majd mikor válaszra nyitottam a szám, folytatta:- Ez költői kérdés volt.
Az út nagy része röhögéssel telt, meg azzal, hogy tanulni próbálta az angolt. De mikor hazaértünk, megkérdezte, hogy ő is adhat-e nekem nyelvleckét. Nem értettem, mire gondol, ezért belementem. Egy kicsit tökéletesítette a magyaromat, aztán azt mondta, hogy most már tényleg rátér az igazi nyelvleckére. Megcsókolt. Aztán még egyszer, de a második hosszabb volt. Megértettem, hogy miért mondta, hogy nyelvlecke.
- Egyébként nagyon szexi vagy ebben a pulcsiban- kacsintott.
- Barom!
- Ne már! Tényleg! Nagyon kár, hogy még nem vagy 16!- itt hozzávágta egy konyharongyot, de az nem használt valami sokat... Szívesebben vágtam volna hozzá egy bögrét, vagy valami hasonló nehezebb tárgyat, de sajnos túlságosan féltettem anya bögréit...
Mikor befejeztem a reggelit, gyorsan elmosogattam a fiúk után, és elpakoltam, de Ya Ou még nem érkezett meg. Nem szerettem volna semmit elrontani, ezért felmentem a szobába, előkotortam a könyvem, és a telefonom. Aztán rájöttem, hogy maradnék inkább fent az emeleten, tehát bementem a titkos zongorás szobába. Egy nagyon pici szoba, egy zongorával, és egy hatalmas ablakkal. Tényleg semmi más nincs benne. Lámpa sincs, csak ha az egyetlen konnektort igénybe vesszük egy asztali lámpához. A hatalmas ablaknak széles a párkánya, belül. Kívül alig van párkánya, és az ablaknak csak a legfelső részét lehet kinyitni. A könyvet és a telefont letettem a párnázott párkányra, és leültem a zongorához. Az emlékeimben valamilyen dallam után kutattam, és végül megtaláltam Skylar Grey- Words című dalának a kottáját az agyam egyik elrejtett zugában, majd játszani kezdtem. Mikor vége lett, nem bírtam rögtön elszakadni a zongorától, hiszen az előbb az énekemet kísértem vele, és egész jó volt. Még egy-két darabot lejátszottam a Twilight-ból, majd végre sikerült elszakadnom a zongorától, és beültem az ablakpárkányba. A könyv nem nagyon kötött le, folyton Ya Ou-n járt az agyam... Már jó ideje elment, és nem mondta, mikor jön, tehát megcsörgettem, hátha többet tudok meg. A harmadik csörgetésre fel is vette, de csak annyit árult el, hogy egy fél órán belül jön és legyen rajtam fürdőruha, ha nem akarok "vizes póló-versenyt". Engedelmeskedtem, és felvettem az egyik kedvenc fekete bikinimet, és visszavettem rá a pulcsit, de a shortot nem, hanem egy táskába tettem el törölközőt, és a váltóruhát. Aztán mikor már mindent elintéztem, leültem a párkányra, és olvastam. Körülbelül 4-5 fejezetet elolvastam a könyvből, mikor hallottam, hogy megérkezett Ya Ou. Letettem a könyvet, és a telefonommal és a táskával elindultam lefelé a lépcsőn.- Sofi! Mehetünk?
- Persze! De hová?
- Majd meglátod. De most csukd be a szemed.- én engedelmeskedtem, ő megpuszilt, majd bekötötte a szememet. Azt éreztem, hogy beültet a kocsiba, és hogy megyünk valahová. De hogy merre... Azt már nem is akartam kitalálni. Mikor segített kiszállni, meg kellett várnom, hogy kiszedje a kocsiból a cuccokat, aztán csak ennyit mondott:
- Kezdődhet a nyelvlecke?
- Micsoda??- ijedtem meg.
- Ne legyél ilyen perverz, Sofi. Megígérted, hogy megtanítasz angolul.
- Ja, hogy az!
- Mert mire gondoltál? Hm?- kérdezte gúnyosan.
- Bunkó!
- Még csak tizenhat vagyok!- mondta nyávogva, mintha engem utánozna...
- Tizenhét. Nagyon vicces. Levehetem már a kendőt?
. Nem, Ms. Mégcsaktizenhétvagyok. Előbb mondd meg nekem, hogy hogy van angolul az, hogy két jegyet kérek.
- Good morning!(Jó napot!) Two tickets, please.
- Ja, igen, bocs. A köszönést lehagytam. Tehát Gud morning, tú tikicc plíz, ugye?
- Tök jó, ahogy próbálkozol!- nevettem ki.
- Ne nevess! És a köszönöm az meg Tenk jú, ugye?
- Igen.- kuncogtam.
- Itt hagylak, és bemegyek egyedül paintballozni!
- Neee! Ne hagyj itt! Én még sosem paintball-oztam!
- Az gáz. Na, gyere, te két lábon járó magyar-angol szótár!
- Ne hívj így!
- Jól van. Gud izé... morning?
- Good morning. Can I help you?*- válaszolt a gyatra próbálkozásra a pénztáros. *Jó reggelt. Segíthetek?
- Yes. Two tickets, please.- segítettem ki Ya Ou-t, aki az ismeretlen kérdés miatt elkezdett bökdösni, hogy csináljak már valamit.
- 5,20Ł, please.
- Öt font, húsz cent.- súgtam Ya Ou-nak.- Én nem tudok fizetni, mert még mindig rajtam van a kendő...
- Tenk jú.- mondta Ya Ou, mikor kifizette.
- Have a nice day!*- köszönt el a pénztáros, mire Ya Ou elkezdett tolni valamerre, gondolom befelé. *Szép napot!
- Levehetem már??- kezdtem ideges lenni. Ennyire nem szeretem a meglepetéseket.
- Készen állsz?
- Ez nem is paintball! Medence szag van!- és levette a kendőt a szememről.
- Persze! Mert ez egy strand!- mondta.
- Wow! Ezt a felfedezést!- mondtam ironikusan...
- Na, jössz a medencébe? Vagy inkább maradsz kint?
- Előbb kéne egy kicsit angolul tanulnod, nem gondolod?
- Majd a szünetben! De most gyere! Ugye nem akarsz lemaradni?- és már vette is le a pólóját, aztán a nadrágját, és rám várt, fürdőnadrágban.
- Jövök már...- és én is vettem le a pulcsimat.
- Várj... Rajtad nem volt nadrág? Hogy a francba hagyhattam ki ezt a lehetőséget?? Ha mondtad volna, dolgozott volna a fantáziám...
- De nem mondtam.
- És ezt rosszul tetted. Most szenvedned kell.- ezzel beledobott a vízbe.
- Szerencséd, hogy nem látták a biztonságiak, és hogy már levettem a pulóvert, és hogy ez mélyvíz.
- Hová mész, cicababa?- hallottam angolul. Ez nem Ya Ou volt.
- Ya Ou!- kiabáltam, de hiába, mert a víz alatt volt, és a számat befogva a férfi engem is a víz alá nyomott. Őrülten kapálóztam, és már alig kaptam levegőt. Ya Ou végre észrevette, hogy egy férfi valakit ráncigál a vízben, és a jófiús énjét előtérbe helyezve persze segíteni akart. Aztán jött csak rá, hogy én is eltűntem, és a férfi egy fekete bikinis, szőke lányt rángat, és összerakta a képet. Ekkor már elkezdte kiabálni a nevemet, és a Security is megjelent hamarosan. A pasas mérgesen a vízbe hajított, mivel a terve- bármi is volt az- meghiúsult. A biztonságiak kivitték és intézkedtek, Ya Ou pedig az orvosi részlegre vitt, annyira aggódott értem, pedig az ijedtségen kívül nem nagyon lett más bajom, szerencsére. Nem hitte el, és próbálta magyarul kézzel-lábbal magyarázni az orvosoknak, hogy vizsgáljanak meg jól, én pedig fordítottam, mert az ápolónő egy kicsit furcsán nézett rá.
- Annyit mondott, hogy ha bármi furcsát érzek, szédülés vagy bármi, amit nem szoktam, jöjjünk vissza, vagy ha már nem leszünk itt, menjünk el egy orvoshoz.
- De...
- Nincs de, meghívlak egy fagyira, jó?
- Én akartalak meghívni...
- Teljesen mindegy, csak felejtsük el ezt, jó?
- Akkor mit szólnál egy mekizéshez?
- Benne vagyok, mára már így is épp elég volt a strandból, maximum este a srácokkal otthon baromkodunk valamit.
- Jól van. Megvárlak, amíg felöltözöl, jó? Én addig itt, kint öltözök, és vigyázok, nehogy megint történjen veled valami.
- Te tudod...
- Csak menj már! És siess!- mondta, és tényleg elkezdett öltözni az ajtó előtt. Ezért én is siettem, hogy minél hamarabb végezzünk és mehessünk. Gyorsan felöltöztem, és kicsit megszárítottam a hajam, aztán a sarumba bújva megnéztem, hogy minden cuccom megvan-e. Szerencsére nem loptak el semmit, úgyhogy mehettem ki Ya Ou-hoz. Ő már készen volt, csak a haja maradt vizes, de nem mert egyedül hagyni.
A mekiben vettünk egy-egy krumplit, és egy-egy shake-et. Mindketten vaníliás shake-et kértünk, a krumplit pedig kiöntöttük a tálcára, és együtt ettük meg. Miután minden elfogyott, elindultunk vissza a házhoz. Közben elkezdtem tanítani angolul... Személyes névmások, igék, de főleg a párbeszédhez szükséges kifejezések. Szerencsére a legtöbb mondatot és kifejezést jól ejtette ki, és megjegyezte a jelentését, tehát nem kellett túl sokáig rágódni a dolgokon.
- Megtanítasz annyira angolul, hogy jövőre elmenjünk nyelvvizsgázni?
- Tessék? Olyan jó én sem vagyok!
- Persze... Magyarból vagy angolból?- kérdezte, majd mikor válaszra nyitottam a szám, folytatta:- Ez költői kérdés volt.
Az út nagy része röhögéssel telt, meg azzal, hogy tanulni próbálta az angolt. De mikor hazaértünk, megkérdezte, hogy ő is adhat-e nekem nyelvleckét. Nem értettem, mire gondol, ezért belementem. Egy kicsit tökéletesítette a magyaromat, aztán azt mondta, hogy most már tényleg rátér az igazi nyelvleckére. Megcsókolt. Aztán még egyszer, de a második hosszabb volt. Megértettem, hogy miért mondta, hogy nyelvlecke.
