19. rész- London- Kedvenc hely és csak London

Sziasztok!

Hát nagy nehezen meghoztam az új részt... Remélem, tetszik, és ti is kedvet kaptok Londonhoz!

*Ya Ou szemszöge*

- Bocs... Nagyon sajnálom! Jól vagy? Ugye nem bántott?- kérdeztem, miközben átöleltem Sofi-t.

- Pont jókor jöttél! De tényleg! Szerintem nélküled simán nekem jött volna... De nem bántott...- mondta. Egy kicsit szarkasztikusan hangzott, ezért visszakérdeztem...

- Biztos, hogy nem bántott? 

- Biztos.- mondta, ezúttal a szemembe nézve. Ez már hihető volt. 

- Megmutatod a kedvenc helyed itt, Londonban?- jött ez a hirtelen ötlet, ami szerintem felvidíthatja.

- Persze! De nem baj, ha nem Londonban van, hanem egy picit arrébb?
- Nem baj. Csak menjünk már!- türelmetlenkedtem. Végig néztem rajta, és magamon is, majd megállapítottam, hogy tökéletes a kinézetünk ahhoz, hogy bárhova is elmenjünk.
- Van nálad pénz?- kérdezte, én pedig elkezdtem kutakodni a zsebemben.
- Minek? Mehetünk kocsival is!
- Igaz!- felkaptam a kocsikulcsot és egy hangos köszönéssel elhagytuk a házat. Beültünk a kocsiba, a kulcs az indítóban, elfordítottam és elindultunk. Sofi mondta, hogy mikor merre menjek. Én közben bekapcsoltam a zenét, de nem a rádióra állítva, hanem a CD lejátszóra... Elindult az Álmodj még! című dalunk, Sofi pedig hitetlenkedve nézett rám.
- Hát te hülye vagy!- nevette el magát.- Tudtad, hogy bunkóság a saját dalodat hallgatni a kocsiban?
- Nem...
- Legalább akkor élőben énekelnéd, ha már annyira ezt szeretnéd hallgatni!
- Jó. Akkor kívánságműsor. Mit énekeljek?
- Read all about it?
- Okay. - vettem egy mély levegőt és visszaemlékeztem a dalszövegre.- You've got the words to change a nation, but you're biting your tounge...

*Sofia szemszöge*

Olyan jó hangja van Ya Ou-nak! És ez a dal is nagyon jól áll neki! 

- Itt jobbra! - szóltam, és befejezte az éneklést.- Miért hagytad abba? 

- Mert nincs jó hangom.

- Ne már! Ya Ou!!! Nagyon jó hangod van!
- De nincs jó hangom, Sofi, fejezd be! Vita lezárva!- mondta, és egy jó ideig nem is szóltunk egymáshoz.
- Balra.-mondtam kedvetlenül.
- Mi?- kérdezett vissza Ya Ou.
- Itt kellett volna balra fordulnod. De most már mindegy. Menjünk, ahova szeretnél.- adtam fel.
- Elnézést, hercegnőm. Gondolkoztam. Bocsánat.
- Hercegnőm?? Ya Ou, te ittál?

- Aha, vizet.
- Hahaha. Nagyon vicces. Inkább vigyél vissza Londonba és tegyél ki a London Eye előtt. Köszönöm.
- Mi rosszat mondtam?- kérdezte rémülten.
- Semmit. Csak vigyél el oda, és hagyj ott!
- Ha te ezt szeretnéd...
- Csak haladj már!!!- kiabáltam rá. Innen az utunk néma csendben telt.
Mikor kiszálltam a kocsiból, annyit mondtam Ya Ou-nak, hogy "bocsánat", és becsuktam az ajtót. Elindultam a zenebolt felé, benyitottam és hallottam a csengőt, ami azt jelzi, hogy valaki belépett. A pultnál Andrew állt, mint mindig.
- Szia! Egy kis időre elfoglalhatom a zongorátokat?- Egy nagyon különleges, fehér zongorájuk volt. Minden hang tisztán szólt.
- Sofia! Rég láttalak! Volt egy olyan érzésem, hogy soha többé nem látlak... És természetesen, Whity mindig foglalt számodra!- mondta, a fehér zongorát becézgetve. Leültem a székre, és becsuktam a szemem. Visszaemlékeztem az utolsó kottámra, amiből játszottam, és elkezdtem játszani. A Karib-tenger kalózai c. film legismertebb dala volt, a He's a Pirate. Mikor nagyon magam alatt vagyok, mindig ezt szoktam hallgatni, mert ez szerintem egy bátorító zene. A filmet még nem láttam, de mikor már századjára hallottam ezt a zenét, elhatároztam, hogy megtanulom zongorán. Neten kerestem egy tutorial videót, és kerestem egy A/4-es füzetet, amibe le tudom kottázni. Majd leültem a zongorához, párszor még elrontottam az elején, de aztán egyre jobb lett. Most, hogy játszottam, észre sem vettem, hogy valaki bejött a boltba. Mikor befejeztem, kinyitottam a szemem. Tapsot hallottam a hátam mögül. Megfordultam, és láttam, hogy Ben áll ott.
- Nem tán The Pirates Of The Caribbean- He's a Pirate?
- De. Fel lehet ismerni?
- Gyönyörű volt!
- Azért az nem!!- mondtam, és csak most jöttem rá, hogy én is olyan vagyok, mint Ya Ou. Makacs. Nem fogadom el, mikor az emberek valami jót mondanak rólam.
- Hát... Ha én így tudnék zongorázni...!- jött közelebb és végigsimított a billentyűkön.
- Nem lehet mindenki mindenben tehetséges...
- De én semmiben nem vagyok az!
- Én szar barát vagyok, de jól zongorázok. Te nem tudsz zongorázni, viszont te vagy a legjobb barát!- mondtam, és megölelt.
- Oké. És... Elmegyünk sétálni valamerre?- kérdezte.
- Menjünk, de előtte el kell intéznem egy telefonhívást, ha nem baj...
- Persze, tedd csak!- mondta.- Kint megvárlak!
- Oké, fél perc!- felhívtam Ya Ou-t, de nem vette fel. Próbáltam hívni még egyszer, de akkor sem. Felhívtam Szikit is, hogy nem látta e, de azt mondta, hogy nem. Megkértem, hogy nézzen utána, merre lehet, és hívjon fel, ha megkerült...
Bennel London utcáin sétáltunk, ettünk egy fagyit, mikor megláttam Ya Ou-t. A kocsija az út szélén állt. Ő pedig a járdán ült, a hátát az autónak támasztva. Sírt. Bennel odasiettünk hozzá.
- Mi a baj?- kérdeztem.
- Hagyj békén!!
- Okkké...- léptem hátrébb. Ben mondta, hogy menjek haza, ő pedig beszél vele.
Felszálltam az első buszra, és hazamentem. Otthon az első dolgom volt beszélni Szikivel, hogy megtaláltuk Ya Ou-t, azonban nekem nem mondta el a problémáját, hanem Ben próbál beszélni vele.
- Micsoda? Milyen probléma?
- A kocsijának dőlve sírt, a járdán ülve. 
- Egyedül volt?- érdeklődött.
- Senki nem volt a kocsiban, és nem nagyon volt körülötte senki.
- Hát akkor persze! Ez a baja! Hol van pontosan?- kérdezte.
- A Downing street 10. közelében.
- Oké. Fél óra múlva itt vagyok!- mondta és kacsintott.- Semmi baja nem lesz, hidd el!
Abban a fél órában átkutattam Ya Ou cuccait, és megtaláltam az Álmodj még! kottáit.
Anya házában van egy titkos szoba, amit még 7 éves koromban kaptam, egy zongora és gitárok, hangszerek vannak benne. Egy hangszigetelt szoba, csak nekem. Elég kicsi, de a hangszerek elférnek benne. Leültem a zongorához, és megpróbáltam eljátszani, Nem volt az igazi. Hiányzott belőle egy kis... Egy kis szeretet... Egy kis társaság, egy kis ByTheWay és egy kis csapatszellem.

*Eközben London belvárosában*

*Sziki szemszöge*

Mikor rátaláltam Ya Ou-ra, már a kocsijában ült, a fejét a kormányra hajtotta. Beültem mellé, és megkérdeztem:
- Mi a baj?- A fejét oldalra fordította, hogy megnézze, ki ül mellette.
- Miért nem tudok angolul??- kérdezte sírva.
- Mi történt?- érdeklődtem.
- Egy lány...
- Ohh, értem. Legközelebb menjünk együtt, és én majd tolmácsolok, jó?
- Nem lesz legközelebb.
- Ya Ou! Nézz ide! Mióta vagy te ennyire pesszimista?
- Gáz vagyok. Nézz rám. Csúnya vagyok, nincs jó hangom, angolul sem tudok, béna vagyok!!
- Ya Ou... Ha csúnya lennél, szerintem nem modellkednél. Ha nem lenne jó hangod, nem lenne egy sikeres együttesed. Angolul pedig pofon egyszerű megtanulni! Sofia megtanít, és pár nap múlva már el is felejted, hogy nem tudtál angolul! Fel a fejjel!
- Köszönöm.
- Mit? Ez semmi nem volt! Na! Töröld le a könnyeidet, szépfiú és vezess haza!- mondtam nevetve.
- Te meleg vagy?- kérdezte, és kitört belőlünk a röhögés.
- Persze!- mondtam, és már sírtam a nevetéstől.- Nem, csak téged szeretnélek bátorítani.
- Értem.
- Na, taposs bele, mert Sofia már vár!
- Oké!- mondta, miközben letörölte a könnyeit és beindította a motort.
Mire bekanyarodtunk a ház elé, a nap lement. Beléptünk az ajtón, és megláttuk Sofiát a lépcsőn ülni.
- Sziasztok, srácok!- mondtam és felállt. Ya Ou odament hozzá és megölelte.
- Felszaladok a szobába egy kicsit, aztán elmegyünk sétálni?- kérdezte Ya Ou.
- Persze!- mondta Sofia. Ya Ou felszaladt a lépcsőn, addig én beszéltem Sofiával.
- Jó szórakozást a sétához!- mondtam, mikor láttam, hogy Ya Ou jön le a lépcsőn. Én felmentem, és zenét hallgattam.

*Ya Ou szemszöge*

Sofia gyönyörű volt, mint mindig. Kézen fogtam és kihúztam az ajtón. 

- Ya Ou! Hova sietsz? Várj már meg, kirántod a kezem!- erre megállt, és magához húzott.
- Köszönöm!- ölelt meg megint.
- Mit köszönsz?
- Hogy vagy nekem!
- Ez egy kicsit úgy hangzott, mintha nem a húgod lennék, hanem a csajod...
- Nem lehetek ennyire kedves?
- Nem tudom, csak egy kicsit fura...
- Jó. Akkor legyünk legjobb barátok?
- Legyünk! És mit tehetek érted, drága BFF-em?
- Menjünk el sétálni!- mondta. Nagyon sokat sétáltunk, egészen ki a Temze torkolatáig. Levettük a cipőnket és a partnak azon a részén sétáltunk, ahol a hullámok kicsapnak a homokra. Fogtuk egymás kezét, nehogy valamelyikőnk beleessen a vízbe. Egy idő után meguntuk és kiültünk a sziklákra.
- Nem fázol?- kérdeztem.
- Nem. Te?
- Én sem.
- Akkor jó.- mondta és elnevettük magunkat.
- Azt hiszem, szerelmes vagyok.- mondtam rövid hallgatás után.
- Igen? Ki az? Kit kell megverni, ha összetöri a szíved?
- Ne akarj ártani magadnak!
- Tessék?
- Azt hiszem, szerelemes vagyok beléd.
- Ya Ou! Testvérek vagyunk...
- Semmi közünk nem lenne egymáshoz, ha nem az anyukám fogadott volna örökbe!
- Szóval...
- Bármi lehet köztünk... És én szeretlek.- mondtam. Látszólag nagyon megleptem.
- De... Tudod, hogy...- be sem tudta fejezni a mondatot, mert megcsókoltam.