18. rész- London- Egyedül

Sziasztok!
Megírtam az új részt, mint látjátok! Ezzel kívánok nektek Boldog Újévet!

*Sofia szemszöge*

A reggeli eltelt. Szó szerint. Senki nem szólt senkihez, csak ettünk. Én reggeli után felvettem a babarózsaszín, virágos ruhámat, pár kiegészítővel, a békülésre készülve. Egy kávézóba beszélte meg a találkát Sziki, ezért eltaxiztam odáig, és vettem neki egy csokit. De mikor Ben meglátott, egyszerűen csak leült egy másik asztalhoz. Én felálltam, és állva beszéltem hozzá, mert tudtam, ha leülök, feláll, és arrébb megy. 

- Ben! Kérlek, bocsáss meg nekem! Tudom, hogy attól, mert barátom van, téged sem kell elhanyagoljalak! 

- Most meg mit csinálsz? Idejössz sírni nekem, mert Peter szakított veled? Hát gratulálok! 

- Mi??? Dehogy! Nem szakítottunk! Csak azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek! Még a kedvenc csokidból is vettem neked! 

- Még egy jele, hogy van valami hátsó szándékod!- pattant fel a székről és elindult haza felé. 

- Várj! Kérlek! Most miért vagy ilyen? Egyáltalán miért haragszol rám? 

- Sofia! Te sosem fogsz felnőni. Nem látod, hogy a te kis saját, rózsaszín világodban élsz, és csak úgy lehet bekerülni ebbe a világba, ha megcsókolsz valakit, miközben barátod van? Hát tényleg. Csak gratulálni tudok!

- Micsoda? Kit csókoltam meg?

- Apukád megkért, hogy vigyázzak a házra, amíg távol van. Aznap, mikor jöttetek, később mentem oda, de utána egész estig ott voltam. Láttalak titeket, Ya Ou-val. 

- De az csak...

- Csak egy csók volt. Amivel a közeledbe férkőzött. És bocs, de én csók nélkül, az igazi, régi Sofia-t szeretném!- mondta, majd elfutott. 

Akkor ez ennyi volt. Nem kell mindig mindennek sikerülnie. Majd legközelebb... Egy csalódás után még nem szabad feladni!- ezekkel a gondolatokkal vettem le a magassarkúm a lábamról, és sétáltam el a régi hinta-párhoz, ahova akkor mentünk Ben-el, mikor valami nehéz dolog előtt állt valamelyikőnk, vagy akár mindkettőnk. Most én állok egy nehézség előtt. De ezúttal egyedül. Egyedül, mert a többiek nem segítettek volna. Leültem a hintára, és csak szétnéztem. Ez a mező soha nem fog megváltozni. Egy nagy fa a közepén, amire egy hinta van kötve. Mikor normálisan ültem a hintán, le sem ért a lábam. Ezért sem szeretek alacsony lenni. Viszont ha magas lennék, az azért nem lenne jó, mert akkor az emberek nagy részénél magasabb lennék. De egy egoista barom vagyok!!! Miért mindig csak magamon jár az agyam? Most azért jöttem ide, hogy kiürítsem a fejem, de...

- Szia!- szólt kedvesen valaki a hátam mögül.- Szabad ez a hely? 

- Persze, ülj csak le, nyugodtan.- mondtam, fel sem nézve a gondolkodásból, hogy mégis ki az. 

- Miért vagy itt egyedül?

- Miért ne? Az élet csupa csalódás, kudarc. Az embernek ilyenkor egyedül kell lennie! Főleg, ha nem tudja kivel megosztani ezeket a problémákat! Új barátokat szerezni pedig még nehezebb! Vagyis nem, de megismerni az eddigi életüket és azzal együtt őket is, az nehéz... Ha az emberre haragszik a legjobb barátja, és bocsánatot kér, csak nem tudja igazán, miért, az egy bátor tett, szerintem. De ha ez a barát visszautasítja és meg is mondja neki az igazat, hogy mit hibázott a másik fél, akkor ez egy fajta csalódás. Akkor is, ha valakitől, aki lehet barát, testvér, vagy csak egy ismerős, bocsánatot kérünk, de csak még jobban megharagszik ránk, az is egy fajta kudarc. De az életben még sok ilyen lesz. Ezt el kell fogadni, mert ezzel jár az élet. Ilyenkor az embernek el kell mennie egy helyre, ahol régen sokat voltak azzal a baráttal, és gondolkozni azon, hogy mit rontott el. Mert attól függetlenül, hogy a barát megmondta, még nem biztos, hogy csak annyit rontott el.- fejeztem be a magyarázatot, még mindig a földet nézve.
- Ez érdekes. Szóval ha én most haragszom valakire, és meg is mondtam neki, hogy miért, mikor ő bocsánatot akart kérni, de én éreztem benne egy kis hátsó szándékot, akkor én most rossz voltam?
- Attól függ. Ha te úgy érzed, hogy ennek így kellett lennie, akkor nem feltétlenül voltál rossz, viszont lehet, hogy a másik félnek rosszul esett.- ismeretek hiányában csak ezt tudtam válaszolni. Felemeltem a fejem és körbenéztem. A mező ez alatt a pár perc alatt sem változott semmit. Csupán már nem voltam egyedül. De akkor lássuk csak, kivel vagyok! Oldalra néztem és nem hittem a szememnek!- Ben?
- Igen, Sofi?- nézett a szemembe mosolyogva.
- Te meg mit keresel itt?
- Ezt én is kérdezhetném!
- Jó, ez igaz. Én azért vagyok itt, mert szerettem volna egy kicsit egyedül lenni és gondolkozni.
- Hát ez nem jött össze, mert tudtam, hogy ide jössz.- mondta még mindig mosolyogva. Majd egy kicsit komolyabbra véve a szót.- Szeretnék bocsánatot kérni, hogy ilyen bunkó voltam veled. Tényleg nem tudtam, hogy nincs semmi hátsó szándékod. És amit mondtam... Felejtsd el! Csak az jutott eszembe...
- Én kérek bocsánatot!- ugrottam le a hintáról, hogy megölelhessem. Ezután egy csomót beszélgettünk. Hogy kinek milyen volt a másik nélkül töltött idő.
- Én minden nap csak azért kapcsoltam be a telefonomat, hogy megnézzem, kerestél e, aztán elgondolkoztam azon, hogy felhívjalak. De nem tettem. Tudtam, hogy neked kell először keresned engem.
- Másodpercenként néztem a telefonomat, hogy kerestél e. Mielőtt elindultunk, nem akartam lejönni. De Sziki feljött az emeletre, és mindent megbeszéltünk. Ő segített. Megszervezte, hogy találkozzunk. Virágot vett anyukámnak, hogy tőle is bocsánatot kérhessek.
- Ez a Sziki gyerek akar tőled valamit!
- Vagy csak Ya Ou helyett egy gondoskodó bátyó szeretne lenni.
- Igaz!- mondta. Még beszélgettünk, aztán hazakísért. A bejárati ajtó előtt megálltunk, és elköszöntünk egymástól.
- Visszajössz velünk Magyarországra?-kérdeztem.
- Még meggondolom... De mivel most kezdődött a nyári szünet, még van időm. Mármint megtanulni a magyar nyelvet!- mondta egy kacsintás kíséretében.
- Sosem változol meg!- mondtam, és megöleltem. Abban reménykedtem, hogy marad még egy kicsit nálunk. De mennie kellett. Elköszöntünk egymástól, és bementem a házba. Sziki fogadott, és megkérdezte, mi volt. Felmentünk a szobámba és elmeséltem neki az egészet. Aztán belépett Peter.
- Sofia! Azonnal beszélnünk kell! Négyszemközt!- nézett Szikire az utolsó mondatnál.
- Oké, megyek... Úgyis dolgom van még... - mondta, és kiment az ajtón.
- Neked is szia, Peter! Valami baj van?- érdeklődtem.
- Igen, baj van!
- Gyere, ülj le, mesélj!
- Ezt nem hiszel el, Sofi!- nevette el magát.- Te tényleg azt hiszed, hogy ezek után még leülök és "elmesélem", hogy mi a bajom? Hát te...- mondta, de nem tudta befejezni a mondatot.
- Akkor ne ülj le, csak mondd el!
- Te tényleg nem érted?
- Mit?
- Azt, hogy nekem az mennyire rosszul esik, hogy Szikitől virágot kapsz, ő pedig puszit tőled, és fogalmam sincs, hogy hova tetted azt a virágot, de nem is érdekel! Ezen felül még elmész randizni is, és a srác hazakísér, és egy öleléssel búcsúztok?!?
- Komolyan ez a bajod? Azt sem tudod, hogy azt a virágot valójában nem nekem vette, hanem én kértem meg, hogy vegye meg a virágot!
- Neked. Te kérted meg, hogy vegye meg a virágot neked. Már értem. És a randi?
- Figyelj, Peter! Nem tudom, hova akarsz kilyukadni, de az a virág anyukámnak lett véve, csak Szikit kértem meg rá. És nem randi volt, hanem a legjobb barátommal összevesztünk MIATTAD, és most akartam vele kibékülni, de látom, téged zavar, ha már más fiú mellett elmegyek, mert azt hiszed, hogy te létezel egyedül! Ekkora egoista barommal még nem találkoztam!
- Á, szóval egoista baromnak tartasz! Hát legyen, te kis hisztis majom! Szakítok veled!
- Hogy minek neveztél?- kérdeztem, és megláttam, hogy az ajtóban megjelent Ya Ou. Peter nem látta, ezért folytatta.
- Jól hallottad! Egy kis hisztis majom vagy! És azt is jól hallottad, hogy szakítok veled!
- Igen, Peter? Szeretnéd, hogy átrendezzem az arccsontjaidat, vagy még 2 másodperc múlva is a ház közelében óhajtasz tartózkodni?- szállt be Ya Ou is, az öklét megemelve. Peter kirohant a szobámból, felkapta a cuccait, és már itt sem volt.
- Köszi, Ya Ou! Pont jókor jöttél!- mondtam, és megöleltem.
- Merő testvéri szeretetből beverném a képét!- felelte.
- Oké, de most már állítsd le magad!- nevettem el magam.

Egy kis valami :)

Sziasztok!

Először is bocsánatot szeretnék kérni, hogy ennyit késtem az új résszel, de mint tudjátok, elkezdődött a félévi nagy hajrá. Sok TZ-t írunk, és röpdogát, a feleletekről és a többiről nem is beszélve. Nekem is alig van időm, és ezért is szeretnék bocsánatot kérni. Remélem nem haragszotok, és természetesen folytatódni fog a történet. De ne higgyétek, hogy nem hiányzik az írás! Nagyon hiányzik. Van egy kis füzetkém, és abba szoktam írogatni. De a nagy részét soha nem használom fel. Most egyelőre egy kis részlettel jöttem nektek. A következő részt szerintem maximum téli szünetben tudom hozni. Addig is... Jó olvasást, és jó felkészülést! Illetve- ha addig nem "találkoznánk"- boldog karácsonyt!

"Egy hideg, decemberi zúzmarás reggelen az ablakban ülve néztem a hóesést. A több 100 000 csillogóan fehér, különböző formájú hópehely szinte egyszerre ért földet. A járdán szánkónyom húzódott végig. Egy kisfiú húzta a szánkót, az utasával, egy Teddy mackóval. A kisfiú nem tudhatta, hogy a vékony, nem egyenletes hó apró dombokat és gödröket formált. Egy ilyen dombnál a plüssmaci lebillent a szánról, és hangtalanul a hóba esett. Mikor láttam, hogy a kisfiú nem vette észre, rögtön felkeltem a jégvirágos ablak mellől. Felvettem a kabátom, és lerohantam a lépcsőn. A bejárati ajtótól nem messze megláttam a macit. De a kisfiú nem volt sehol. A macit felkapva követtem a szánkónyomot, amíg a szánkót is megtaláltam a gazdájával együtt."

17. rész- London- második felvonás

Sziasztok!
Köszi, hogy ennyien nézitek a blogot!
Remélem kíváncsiak vagytok már, hogy mit fog válaszolni Sofia Peternek, és hogy milyen formában! Ez mind kiderül pár percen belül... Jó olvasást!

*Ya Ou szemszöge*

- INDULHATUNK?- kiabáltam a bejárati ajtónál, hogy mindenki meghallja. 

- Miért? Hova megyünk?- kérdezte Benny, miközben egy csokis-epres-vaníliás szendvicsjégkrémet majszolt. 

- Anyához. 

- Ááááááá! Már értem!

- SOFIA! Kész vagy?- "szóltam" felfelé. 

- IGEN- üvöltött vissza.

- OKÉ!- mondtam, és kiléptem a ajtón. 

*Peter szemszöge*

Mikor hallottuk, hogy Ya Ou indulni akar, gyorsan befejeztük a társalgást. 

- Akkor éjfélkor ne felejtsd el!

- Jó, de aludj rendesen, mert ellenőrizni, vagy ellenőriztetni fogom, hogy alszol e...
- O...oké. - mondtam, kicsit félénken, hiszen nem túl normális, ha a barátnőd ellenőrzi, hogy alszol e. Majd beültünk a kocsiba, Sofia mondta, hogy merre kell menni az anyukájához, és mire odaértünk, már besötétedett. Sofia anyukája nagyon kedves volt, mindenkinek beosztotta a szobát. Sofia alszik Ya Ou-val, anyukájuk a saját szobájában, én Szikivel, Olivér Bennyvel. Elfoglaltuk a szobáinkat, berendezkedtünk, hiszen itt fogunk lakni, és Sofia Ya Ou-val, kocsival elment várost nézni, mi meg négyen, a fiúkkal buszoztunk. Egy csomó helyre elmentünk. A Tower, a London Eye, a Madame Tussauds, a British Museum, a Hyde Park, a Trafalgar tér, az Oxford Street és a többi híres épület és hely. Egy csomót fényképeztünk és videóztunk, hülyültünk és ettünk. Szerintem most már nagyjából jól kijövünk egymással... Remélem, ez ezentúl is így lesz.

* Sofia szemszöge*

Ya Ou-val az elsődleges célunk nem a városnézés volt, hanem az, hogy visszamenjünk apa lakásába, hogy Ya Ou találkozhasson vele. Mikor bementünk a lakásba, nem volt otthon senki, ezért leültünk a kanapéra, és beszélgettünk. 

- Tényleg jól csókolok?- jutott eszembe a múltkori befejezetlen beszélgetés. 

- Nem tudom. Még nem csókolóztam veled...- mondta erre, a szemembe nézve. Jól áll neki a szemüveg. És ez az új stílus. Nem tudom, hogy lehet valakinek ekkora stílusérzéke. Mindig minden ruhát jól párosít és nem csak egymással, hanem a kiegészítőkkel is. 

- Ha nem csókolsz meg, akkor honnan tudnád, hogy jól csókolok e?- kérdeztem, de lehet, hogy egy kicsit merészen.

- Megengeded?- és a stílusa mellé még udvarias is. 

- Neked bármit, de csak a megengedett határokon belül... Ugye tudod, mire gondolok?- kérdeztem tőle, mire elmosolyodott. Közelebb hajolt, és az ajkait gyengéden az enyémekhez érintette. De csak nagyon rövid időre, majd eltávolodott tőlem. Mikor kinyitottam a szemem, mondani szerettem volna valamit, de nem tudtam megszólalni. Egyrészt mert nem jutott eszembe semmi, amit mondhatnék, másrészt pedig Ya Ou az egyik ujját a számra helyezte, jelezve, hogy ne mondjak semmit, majd újra megcsókolt. Ez már hosszabb volt. Mikor vége lett, végleg elhúzódott tőlem, és egy kicsit arrébb is ült. Láttam rajta, hogy egy kicsit ideges. Már beszédre nyitotta a száját, mikor kinyílt a bejárati ajtó, és apa lépett be rajta egy nővel. Falták egymást, mintha ott sem lennénk. Ez mindkettőnket feldühített, de Ya Ou-t még jobban. Megköszörülte a torkát, mire végre észrevettek minket.
- Khm... Fiam!- fogta meg apa Ya Ou vállát.
- Apa, kösz, de nem kérek a színházasdiból. Engedj el!- mondta, majd rám nézve lesöpörte magáról apa kezeit.- Gyere, Sofi, menjünk!
- De hova mentek? Hiszen csak most jöttetek!
- Nem. Mi itt voltunk. Miattad. Ti jöttetek most... - mondta Ya Ou megragadva a kezemet, és az ajtó felé indult.
- De...- kezdett bele apa, a mellette álló nő kezét fogdosva.
- Sok boldogságot!- szólt vissza nem túl sok lelkesedéssel, majd becsapta mögöttünk az ajtót.
- Ya Ou!
- Kérlek, Sofi, hagyj!- mondta, és a kocsi felé indult. Beült a helyére, úgy, hogy az egyik lába kint volt, és félig kifelé fordult a járműből, és az ajtót sem csukta be. Én nem ültem be, mert akkor menni szerettem volna, ami normál esetben rendben is van, de Ya Ou tuti, hogy nem akar még menni. Két ötletem volt. Menjünk hátra a kis tóhoz, ami apának a kertjében van, és beszéljük meg, vagy csak nézzünk a távolba, mert igen, nekem is fáj, hogy apa így becsap minket, vagy menjünk el valahova, például egy kávézóba, és ott beszéljük meg. Vagy egyszerűen csak menjünk el valahova, és felejtsük el ezt az egészet. Leguggoltam elé, hogy a szemébe tudjak nézni, de kerülte a szemkontaktust.
- Ya Ou, ne csináld ezt! Tudom, fáj így látni apát. Nekem is fáj, hiszen ő volt az egyik, aki felnevelt. Majdnem végig nála laktam. Havonta egy-egy napot voltam anyánál. Légyszíves, Ya Ou! Nézz a szemembe! nem kell megszólalnod, csak nézz a szemembe!- felemeltem az állát annyira, hogy a szemembe nézzen, de túl erős volt ahhoz, hogy ne tudjon "kiszabadulni".
- Sofi, hagyj már békén!
- Miért? Hagyjalak itt, üljek fel egy buszra és húzzak el anyához? Ezt akarod? - álltam fel. -Hát legyen!
- Ne, Sofi! Ne hagyj itt!- mondta, és a karomnál fogva visszahúzott. Közben valószínűleg összeszedte az összes erejét, hogy felálljon. Átölelt, És bocsánatot kért.
- Sofi... Van egy ötletem!
- És mi lenne az?
- Van kalandpark a közelben?
- Van.
- Oké, akkor pattanj be! - mondta, és a kocsira mutatott. Szót is fogadtam, és elkalauzoltam a kalandparkhoz.
- De erről ne beszéljünk senkinek. - mondta, mikor nyitottam volna ki a kocsiajtót a helyszínen.
- Miről?
- Ami apáéknál történt. Ami eddig történt. De lehet, hogy a kalandparkról sem kéne beszélni senkinek...
- Értem. Akkor vágjunk bele! - mondtam, és kinyitottam a kocsiajtót.
- Na, ezt már szeretem!- mosolyodott el és ő is kiszállt.

*Éjszaka tizenegy óra után valamivel*

- Ez jó volt!

- Oké, oké, de csak csendesen, már mindenki alszik. - mondta.

- Jó, jó. - botorkáltam fel a lépcsőn. 

- Letusolsz most, vagy majd csak reggel?- kérdezte Ya Ou.

- Majd reggel.

- Oké, akkor én meg most. - mondta, kivette a bőröndjéből a szükséges dolgokat, és bement a fürdőbe. Én addig felöltöztem pizsamába, és beágyaztam mindkettőnknek. Mikor kilépett a fürdőből, nem volt rajta semmi más, csak alsógatya. 

- Te mióta kondizol? - ez volt az első mondat, amit ki mondani. 

- Már vagy 5 éve.

- Aha... Holnap elmegyünk kondizni?

- Te is kondizol? Mióta?

- Fél éve, de most már aludjunk, jó? Majd holnap reggel megbeszéljük. 

- Oké.

*23:55*

Emlékszel nem volt rég, 

Apró kis gyermekként, 

Vártad, hogy felnőtt légy, 

Úgy láttad az élet szép.

- Sofi! Ez a te telefonod? - ébresztett fel Ya Ou.

Voltál már föld és ég, 

Kérlelve még és még, 

Mit kértél megtörtént,

S a szívedben őrzöd rég. 

- Igen, de miért csörög? Hány óra van?

- 5 perc múlva éjfél!

- Basszus! Segítesz?

- Persze, de miben?

- Majd meglátod! Hozz... 1, 2, 3, ... 7, 17, 25. Igen, 25 db gyertyát!

- Ööö... Oké... 

- Kint leszek a kertben! Ja, és gyufát is hozz, vagy valami olyasmit!

- 5 perc! - mondta

- Kettő! - helyesbítettem. És két perc múlva ő is ott volt a kertben velem. 

- Menj fel a fiúk szobájába, és húzd el a függönyt, majd nézz ki az ablakon, hogy látsz e. 

- Okké. - mondta, két k-val. 

Én pedig elkezdtem kirakni a gyertyákból egy szót. 

---O---O------OOO---------O-----

----O.O-------O----------O-----O-

-----O---------OO----------O------      (Remélem ki lehet olvasni a "YES" feliratot... )

-----O---------O--------O-----O---

-----O---------OOO--------O------

Mivel Peter is tud angolul, ezért angolul írom meg neki a választ. Yes. Igen. Mikor kész lettem, felnéztem, és Ya Ou-t láttam kiintegetni az ablakon. Visszaintegettem, és felmentem a telefonomért. Mikor leértünk- Ya Ou-val együtt- , elkezdtük gyújtogatni a gyertyákat. Közben írtam egy SMS-t Peter-nek, hogy nézzen ki az ablakon. 1 perc múlva, pontban éjfélkor, álmos fejjel megjelent az ablakban. Közben Ya Ou felment, aludni. Láttam, hogy Peter elmosolyodott, majd eltűnt az ablakból. Pár perc múlva már felém közeledett. Felkapott, és megpörgetett, mint a filmekben. Mikor letett, egy puszit nyomott az arcomra. 

- Megváltozok. Érted megéri. - mondta, majd adott még egy puszit. 

- Úgy legyen! - mosolyogtam rá, majd átkarolta a derekam. Így mentünk fel a szobáinkhoz. a lépcső tetejénél elváltunk, hiszen ő jobbra ment, én pedig balra.

*Másnap reggel*

*Sziki szemszöge*

Ahogy ígértem Sofiának, elrendeztem a dolgokat tegnap, most már csak rajta múlik. Vettem egy csokor rózsát, egy olyan kártyával, amire ez van írva: "Kérlek, bocsáss meg!" Ben-t telefonon értem utol, és megbeszéltem vele egy találkozót Sofiának. Ezen kívül megmondtam, hogy nagyjából miért fognak találkozni. De csak azért árultam el, mert azt mondta, hogy nem fog elmenni. Innen már az a kérdés, hogy Sofia hogy alakítja a dolgokat. Még csak reggel 7 óra van, de Sofia épp most toppant be az ajtón. 

- Jó reggelt fiúk! 

- Jó reggelt Sofia! - köszöntek kórusban.

- Kérlek, ne kérdezzetek se engem, se Ya Ou-t a tegnapról, mert volt egy rossz esemény, de sikerült elfeledtetnem vele, és nem szeretném, ha újra előjönne. 

- Rossz esemény? Mi történt?

- Mondom, ne kérdezzetek Majd elmondja ő, ha el szeretné. 

- Oké. 

Felálltam, és odamentem Sofiához.
- Itt van anyukádnak a virág,- adtam oda neki a csokor rózsát, kicsit halkabban beszélve. - Ben pedig pontban kettőkor várni fog a Trafalgar téren.

*Sofia szemszöge*

- Köszönöm szépen!- mondtam, és hálám jeléül nyomtam egy puszit borostás arcára. Mikor elhagytam a szobát, lementem, és mindenkinek reggelit készítettem. Ma reggel mindenki tojásrántottát eszik. Akkor hányan vagyunk? A srácok vannak hatan; Ya Ou, Sziki, Oli, Benny, Peter és Ben. Ja, nem. Ben nincs itt, sajnos. Akkor ők vannak öten meg anya és én. 7 adag rántotta rendel.
Mikor kész lettem, kiabálást hallottam fentről. Kitálaltam, és felrohantam az emeletre. A hangok a fiúk szobája felől jöttek. Mikor beléptem, mindenki a szoba közepén állt. Pontosabban nem mindenki állt. Kettő embert nem láttam. Oli, Benny és Ya Ou takarták a többieket. Közelebb mentem Ya Ou-hoz, és megkérdeztem, mi történt. Nem kellett megszólalnia, csak arrébb állt, hogy én is lássam az eseményeket.
- Srácok! Fejezzétek be, mielőtt anya is felébred, mert akkor nagy bajban lesztek!- szóltam a verekedő felekre. Benny és Oli megpróbálta lefogni őket, de még akkor is úgy viselkedtek, mint aki meg akarja ölni a másikat. - Sziki! Te oda ülsz, Peter te pedig a másik sarokba! - emlékeztem vissza óvodáskoromra. Akkor választottak minket szét az óvónénik, mikor rosszak voltunk. A fiúk mikor felnéztek a földről, rögtön felpattantak, és követték az utasításaimat.
- Nem kérem, hogy mondjátok el, mi történt, mert lehet, hogy nem tartozik rám, és tudom, hogy veszekedés lenne belőle. Visszamentem a konyhába, ahol anya fogadott.
- Hallom, sikerült leállítanod a balhét odafent. Mi történt?
- Nem tudom, de nem is vagyok rá kíváncsi. Majd elmondják, ha akarják.
- Ki csinálta a reggelit?
- Én. Egy pillanat és jövök. - mondtam, és elmentem a rózsáért. - Ez a tied...
- Köszönöm szépen! Rögtön beleteszem egy vázába!- mondta, és elment a szobája felé.
- Srácok! Reggeli! - kopogtam az ajtójukon. Mikor átmentem a mi szobánkba, Ya Ou már készen volt, így együtt mentünk le. Puszival köszöntötte anyát, és leült az egyik székre.
- Gyere, ülj mellém!- mondta. Így is tettem. - A srácok azon balhéztak össze, hogy...
- Figyelj, Ya Ou! Nem érdekel. Majd ha meg szeretnék osztani velem, úgy is elmondják.
- Oké, te tudod... - fordult el tőlem.
- Na, jó! Mondd el gyorsan, mielőtt lejönnek!
- Nem, tudom, hogy úgysem érdekel!
- Na, légyszíves!
- Na, jó, legyen! Igazából Peter volt a "kezdeményező".
- Igen?
- Ja. Azon akadt fel, hogy miért kapsz Szikitől rózsát, amiért cserébe ő puszit kap, és hogy miért szervez neked Sziki randit...
- Mi van? 

16. rész- London- első felvonás

Sziasztok!
Bocsi, hogy egy kis ideig nem láttátok a blogot, de ahogy észrevehettétek, az új rész mellé új design is jött. Remélem tetszik, mind a kettő! Jó olvasást!

U.i.: Nyugodtan szóljatok, akár chat-ben, akár megjegyzésben, ha valami nem jó a design-ben, nem lehet megnyitni, nem lehet kiolvasni, stb.

*Sziki szemszöge*

- Kire várunk még? Mind itt vagyunk!

- Sofiára és Peterre!- válaszolta Ya Ou, egy nagy sóhaj keretében. 

- Peter? Ki az a Peter?

- Sofia barátja.

- Micsoda??? A barátja?- kérdezte Oli.

- Igen.

- Mióta?

- Tegnap óta.

- Ha az a srác ön velünk, én kinyírom!

- Öhm... Oké, Oli, de én megnézem a "hercegnőt" odafent, hogy mire vár még.- mondtam. Hercegnő? Nem is tudom, hogy jutott eszembe... 

- Szia, Sofia! Miért nem jössz le?

- Szia! Mert... mert nem tudom, miért...

- Segítsek?

- Mármint?- kérdezte. 

- Öhm... Levinni a bőröndöt...- hessegettem el minden egyéb "segítséget" a gondolataimból

- Ja, persze, köszi! De akkor már jövök én is!- mondta, nem túl sok lelkesedéssel. 

- Állj, állj, állj! Én azt hittem, a lányok szeretnek utazni! Mi a baj?

- Semmi, semmi... Menjünk!- mondta. 

- Nem, amíg nem mondod el!

- Mit?

- Hogy mi a baj!

- Miért pont veled osztanám meg a problémáimat? Hiszen alig ismerlek! 

- Azért nem kell egyből bekapni! Csak segíteni akartam! Elnézést kívánok!- mondtam, felkaptam a bőröndöt, és elkezdtem levágtázni a lépcsőn. 

- Ne, Sziki! Várj meg!- mondta. 

- Mi értelme? 

- Anyával összevesztem, és a legjobb barátommal, Bennel is. Nem tudom, mi van velük, észre sem vettem, mikor elmentek. Nekem nem is szóltak... Van egy olyan érzésem, hogy Ben nem fog velünk visszajönni, és akkor nem lesz egy ember mellettem, aki mindenben tud majd segíteni... 

- Uhh... Nehéz eset, de megpróbálhatjuk helyrepofozni! 

- Hogyan?

- Mi anyukád kedvenc virága?

- A rózsa. 

- Londonban van virágbolt?

- Miért ne lenne?

- Oké. Hol szoktatok Bennel találkozni? 

- Bárhol. 

- Oké. Akkor egy Facebook, Skype, Twitter nevet, e-mail címet, és telefonszámot szeretnék kérni... Mármint a Ben-ét...- mikor lediktálta, már eszemben volt a terv. 

- Köszönöm szépen, mikor Londonba érünk, mindent elintézek, és másnapra minden megoldódik! Hidd el!

- Nagyon szépen köszönöm!- mondta, és addigra már le is értünk a többiekhez. Peter is megérkezett, és indulhattunk is Ya Ou 7 személyes kocsija felé. Mikor bepakoltuk a cuccot, Ya Ou mondta az ülésrendet: 

   - Ő vezet, mellette én,

   - Mögöttünk ül Benny és Oli, 

   - És leghátul Sofia, Peter-el.

* Sofia szemszöge*

- Nekem jó!- mondtuk egyszerre Peter-el, és be is ültünk.
Mikor mindenki beszállt, Ya Ou mindenkit végigkérdezett, hogy indulhatunk-e. Mindenki igennel felelt, ennek hatására Ya Ou beindította a motort, és elindultunk.
Én mivel még nem jártam külföldön, csak Londonban, illetve Angliában, mivel ott születtem, ezért az utat szerettem volna figyelni, a környezetet, és a tájakat. Mindig is szerettem az ilyen földrajzi világot... De út közben bealudtam. Mikor felkeltem, már Londonban voltunk, és a srácok a saját számaikat énekelték.
- Jó reggelt, hercegnőm!- suttogta Peter mosolyogva, majd gyengéden megcsókolt.
- Sofia! Peter! Szóljatok, ha befejeztétek az enyelgést ott hátul, mert valahogy el kéne mennünk Sofia cuccaiért!- mondta Ya Ou.

-Oké... Akkor itt jobbra, ha átjutunk a lámpán...- kezdtem bele, és nagyon megkönnyebbültem, mikor végre odataláltunk apához.
- Anya is itthon van?- kérdezte Ya Ou.
- Öhm... Anya nem mondta?- kérdeztem...
- Mit?
- Elváltak...
- Micsoda? Miért?
- Nem tudom.
- De... és...
- Apa... ő lakik itt... és... szerintem miatta...- mondtam ki, kicsit nehezen, mert nem akartam nagyon megbántani. Bár nem hiszem, hogy nem érintette rosszul, mert kicsapta a kocsi ajtaját, és felegyenesedve elindult az ajtó felé, szépen, lassan, ahogy a filmekben szokás ilyenkor, és közben fokozatosan emelte fel a fejét.
 - Srácok! Engedjetek ki!- mondtam, és  megpróbáltam kiszabadulni a kocsiból, szó szerint kiestem az ajtón. Mikor feltápászkodtam a földről, Ya Ou után futottam, és megpróbáltam elkapni a kezét, mielőtt megpróbálna bemenni. Szerintem képes lett volna betörni apa vasajtaját. Mikor utolértem, hátulról megöleltem, hogy megfékezzem. De Ya Ou szinte figyelembe sem vett, csak húzott magával. Segítségkérően néztem a többiekre, akik ott kullogtak mögöttünk. De egyikőjüknek sem volt olyan fontos az ügy, mint nekem. Egy idő után Ya Ou már megelégelte a vonszolást, ezért megfordult, és a szemembe nézett.
- Mit akarsz, Sofia?
- Kérlek, hadd beszéljek először én apával!
- Miért?- erre a kérdésre nem tudtam válaszolni. De a gondolataimban motoszkált a terv. Egy szem mindent elárul. Ezért Ya Ou is kiderítette a dolgot, és minden szó nélkül elállt az ajtó elől. Bementem, és köszöntem.
- Apa! Itthon vagy?- kérdeztem. Nem jött válasz. Bementem a konyhába, hogy igyak valamit, mert nem túl sokat ittam az úton. Ki is vettem a hűtőből a tejet, és mikor elővettem a bögrét, megláttam a konyhaasztalon egy üzenetet.
"Sofia!
Tudom, hogy ma jössz, de én sajnos nem tudlak fogadni, mert dolgom van, egy szállodában. Kérlek, szedd össze a dolgaidat, és menj át anyádhoz!
Puszil, Apa"
Igen, apa? Dolgod egy szállodában? Mit keresel ott? Könyvelő vagy! Nincs feleséged, nincs barátnőd, nincs senkid! Hogy kerültél oda???
Mikor megittam a tejet, kimentem, és szóltam a srácoknak, hogy apa nincs itthon, ezért jöjjenek be, és segítsenek pakolni. Mikor bejöttek, megmutattam nekik a mosdót, és a konyhát, mert nem hiszem, hogy máshová szükségük lett volna menni. Felmentünk a szobámba, ahol mindig is laktam. A srácok csodálkoztak, hogy hogy lehet csak ennyi cuccom.
- A többi már nálatok van, meg még egy pár cucc anyánál, mert az utolsó egy hétben, mielőtt Magyarországra mentünk volna, nála voltam.
- Értem.- mondta mindenki egyszerre.
- Oké. Akkor a szekrény aljában van a  sporttáska, abba belepakoljátok  a ruháimat?- osztottam ki a "feladatot".
- Itt vannak a fehérneműid is?- kérdezte Peter.
- Nem, pont azért pakoljátok ezt!
- Ohh... Értem...
- Hajrá!- mondtam, és a fiók elkezdték a feladat végrehajtását. Én pedig bementem a fürdőmbe, és összepakoltam a tisztasági csomagként funkcionáló táskámban, majd a többi ott lévő cuccot is beletuszkoltam. Mikor kiléptem a fürdőszobából, a srácok valamit nagyon kerestek, de mindenki úgy tett, mintha csak körülnézne.
- Ööööööööööö... Srácok... Ti mit kerestek?- kérdeztem.
- Ja... semmit... csak... nem tudtuk, mit csinálsz, és nem akartunk zavarni, mert becsuktad az ajtót, mi pedig már rég kész vagyunk.- dadogták.
- Oké, akkor a következő feladat: Benny!
- Igen?- pattant fel Benny az ágyamról.
- Fogd ezt a szatyrot, és menj le a konyhába. Pakolj be egy pár kaját, és innivalót. Azt gondolom, ez neked testhezálló feladat... Nemde?
- Hol az a szatyor? Jövök, konyha, vigyázz!
- Sziki! Te pedig menj, és vigyázz rá, nehogy mindent megegyen, vagy eltegyen!
- Igenis, kapitány!- azzal elviharzott.
- Oli! Te menj le az előszobába, és találd ki, mi a wifi jelszó, és jutalmul netezhetsz!- mondtam, mert nem tudtam mást kitalálni.
- Peter. Te légyszíves segíts Olivérnek.
- Persze, megyek!- mondta, és ő is lement.
- Ya Ou. Beszélnünk kell.- csuktam be az ajtót.

*Negyed óra múlva, mikor Ya Ou-val mindent megbeszéltünk*

- Köszi, hogy segítettél pakolni is!

- A hugicámért mindent!

Mikor leértem, először a konyhát néztem meg, hogy haladnak. A hűtő konkrétan üres volt, és a két jégakkut is a szatyorba tették. 

- Sziki?- kérdeztem, mert nem láttam sehol.

- Itt vagyok!

- Micsoda? Sziki hangján beszélő szekrény? Zsíííííír!- mondta Ya Ou.

- Ahh... Pasik. Benny! Azért nem kellett volna bezárni Szikit a szekrénybe!

- De azt mondta, hogy nem két hétre kell kaja, hanem fél órára! És én pedig úgy tudom, hogy bőven kell kaja. Beleszólt az életembe, érted?

- Khm... Igen.- mondtam, miközben segítettem Szikinek kikászálódni a konyhaszekrényből. 

*Az előszobában*

- Srácok! Hol vagytok? 

- Mi bajod van neked azzal, hogy járunk Sofival?
- Miért érdekel az téged?- hallottuk Oli hangját, onnan, ahonnan Peter-é is jött. A nappaliból.
- Srácok, srácok! Ne veszekedjetek!- erre rám néztek, és mint két rossz dolgot csinált kisfiú, amint rájöttek, ki vagyok, vigyázzba vágták magukat... Mint a filmekben... Ha már a stílus filmbeli, akkor én is legyek az:
- Leülni!- szót is fogadtak, mind a ketten, egyszerre pattantak le a kanapéra. Odamentem, és mindkettejüknek odanyújtottam egy-egy kis lapocskát, amin rajta volt a wifi-jelszó.-Keressétek meg nekem a legfrissebb hírt a ByTheWay-ről, amit nem a Hivatalos oldal, vagy ti tettetek ki!
Erre, mint két kocka, elkezdték a "munkát".
- Peter! Állj fel! Kapcsold ki a telefonod és tableted!- mondtam.- A kis papírt pedig add oda Ya Ou-nak! Ya Ou, kérlek, te keress, mert Peterrel is beszélnem kell.

Mikor felértünk a szobámba, Peter becsukta maga mögött az ajtót. Leültünk az ágyamra, és belefogtam.
- Peter. A mai napért eddig jár egy piros, és egy fekete pont. A piros pont azért, mert ma már nem voltál olyan durva, a fekete pedig a veszekedésért Oli-val. A fekete pontokat ki lehet váltani, persze nem mindegyiket, csak azt, amit ln mondok, és úgy, ahogy mondom. Ki szeretnéd váltani?
- Igen! Mi a feladatom?
- 10 fekvőtámasz...
- Csak? Hát az úgy hamar meglesz!
- ... póló nélkül.
- A kis cseles!- mondta.
- Hajrá!
- És úgy nem lehetne, hogy te így itt végigfekszel az ágyon- döntött le, miután levette a felsőjét. Már láttam a kockahasát, de azt nem lehet megunni.- és így csinálnám a 10 fekvőt.- támaszkodott felém, fekvőtámasz helyzetben, majd elkezdte csinálni a büntetését.- Te számolod, mégpedig úgy, hogy amikor leérek, megcsókollak.
Meg sem tudtam szólalni, mert rögtön meg is csókolt. Mikor megvolt a tíz, mellém feküdt, és nem hagyta, hogy felkeljek, hanem magára fektetett, úgy, hogy vele szemben legyek.
- Peter! Ne akard visszaszerezni a fekete pontodat!- figyelmeztettem, mire megcsókolt. Ez nem volt durva, de nem is volt gyengéd. A kettő között volt, félúton. Ez még elfogadható. De közben simogatta a hátam, és benyúlt a farmerembe. Nem, nem a zsebembe, hanem a nadrágomba. Abbahagyta a csókot, és magára ültetett.
- Sofia! Kérdezhetek valamit?
- Még egy fekete pont, de igen, kérdezhetsz.
- Huh.. hát... oké. Táncolnál velem a szalagavatómon?
- Micsoda? De hát még csak 16 vagy!!!
- Az az igazság, hogy nem... 17 vagyok, és nem sokára 18 leszek...
- És jobb volt hazudni?
- Azt hittem, hogy ha megtudod, akkor nem is akarsz többet hallani felőlem...
- Ezt meg miből gondoltad?
- A lányok azt szeretik, vagy azt tartják ideális pasinak, aki maximum 2 évvel idősebb náluk.
De te is csak 2 évvel vagy idősebb nálam!
- Igen, de nem sokára 3-al...
- Ne csináld már, Peter! Ha megmondtad volna, lehet, hogy egy kicsit többet gondolkoztam volna rajta, de ugyan ez lett volna a helyzet.
- Sofia! Én nagyon szeretnék járni veled! Kérlek! Bármit megteszek!
- Hmm... Még meggondolom. Holnapig még van időnk.
- Öhm... Ma este hét?- alkudozott.
- Holnap reggel.
- Este nyolc?
- Holnap este? Rendben!
- Nem! Ma este!
- Akkor nem.
- Akkor ma este kilenc?
- Holnap reggel nyolc!
- Ma este 10!
- Hajnal 6.
- Ma 11?
- Holnap hajnal 2!
- Éjfél?
- Éjfél.
- Várj, mit mondtál? Éjfél?
- Igen, éjfélkor!
- Azt meg hogy?
- Majd megtudod!
- De... Facebookon, vagy twitteren, esetleg máshol?
- Majd megtudod!
- Oké.
Ezzel visszavette a pólóját, és még hozzátette:
- A válaszod igen, vagy nem lehet, és én azt a szalagavatóra is ki fogom terjeszteni.
- Biztos?
- Nem.

15. rész- Harcok

Sziasztok!
Meghoztam a következő részt, és köszönöm, hogy ilyen sokan nézitek a blogot!

Csak egy tipp, nem kötelező megfogadni...: Ha szeretitek a blogot, akkor iratkozzatok fel, és akkor kaptok értesítést(e-mail-ben, ha jól tudom, de ha nem szóljatok rám!), ha új bejegyzés kerül ki. És akkor nem kell megjegyezni a linket, vagy elmenteni könyvjelzőkhöz, és mindig keresgetni, hanem értesítést kaptok... De ne értsétek félre! Nem azért mondom, hogy "legyen több száz feliratkozóm", hanem mert tényleg titeket szeretnélek segíteni... Ezért is írtam, hogy nem kötelező megfogadni!

*Peter szemszöge*

Szerelmes vagyok... Nagyon. Nem tudom mi ütött belém. Annyira szeretem. Nekem most már csak ő létezik! Nem is vettem észre, hogy már ennyire eltelt az idő, már délután van! 

- Sofia! Szerintem most már lassan menni kéne...- szólaltam meg. 

- Oké, de eszünk egy sültkrumplit a büfében? 

- Ehetünk! Mivel kéred? 

- Minden jöhet!

- Oké, nekem is!- mosolyogtam rá. Annyi közös van bennünk!
Megvettem a sültkrumplit, ketchup-al, és mire megettük, meg is száradtunk, átöltöztünk, és visszaindultunk.
- Na? Milyen volt a mai napod?
- Csodás!- felelte, és egy rövid, de meleg csókot lehelt a számra.
- Szerintem is! Mikor találkozunk legközelebb?- kérdeztem.
- Hát... valamit el kell mondanom...
- Miről lenne szó?- vettem komolyra a dolgot, mert látszott az arcán, hogy ez valami komoly dolog lesz.
- Hát... Visszamegyünk Londonba... Nem tudom, mennyi időre...
- Szóval lehet, hogy egy hét múlva jössz, de lehet, hogy csak 3 év múlva?
- Nem, azért 3 év nem lesz... Maximum 2 hét...
- Az más... Gondolom akkor találkozol a volt pasiddal, meg ilyenek, újra összejöttök, stb....
- Dehogy! Ne legyél már ilyen! Csak véglegesen ideköltözünk, vagy nem tudom, a cuccomért megyek! Különben sem volt még pasim!
- De csókolózni már csókolóztál!
- Honnan tudod?
- Most árultad el!
- Ne már! Ez így csalás! Fogadjunk, neked már volt egy csomó csajod!
- Ami azt illeti... 3... De ebből csak egy volt komolyabb!
- És ezt higgyem is el! És ki volt az az egy?
- Te...
- És hogyhogy csak voltam? Ezt nem értem!
- Londonban sokkal jobb pasik vannak, mint én, ezért szakítok veled!- mondtam ki meggondolatlanul.
- Mi? Ezt nem teheted meg!
- És miért nem?
- Mert te is jössz velünk! Ezt akartam elmondani!
- Micsoda?
- Igen!
- De... és... most?- kérdeztem.
- Holnap mennénk... Reggel nyolcra gyere a házunkhoz...
- Oké. Na, de kivel is volt az a csók?
- Miért fontos most ez?- a hangjában éreztem, hogy ez egy kényes téma, de akkor is meg szeretném tudni, hogy ki lehet még rajtam kívül "befutó"...
- Mert!
- Oké... És neked ki volt az a két lány, akivel jártál?
- Shakira, és Hanah Montana!
- Hülye! - nevetett ki...
- Na jó! Az egyik Jaymi Hensley, a másik meg Justin Bieber...
- Még mindig nem hiszek neked!
- Na, jó! Victoria Justice, vele egy forgatáson ismerkedtünk meg, mert régebben volt egy bandám, és meghívtak, hogy szerepeljünk egy filmben, és elvállaltuk a szerepet, és Victoria is szerepelt benne...
- És a másik? Sponge Bob magyar hangja?
- Dehogy! Ő pedig... Sarah Delvney volt...
- Ő ki?
- Egyik volt osztálytársam... Még általánosban...
- Áh... értem... És velük is ilyen heves csókcsatákba keveredtél, mint velem?
- Erre a kérdésre nem szeretnék válaszolni...
- Oké.
- És? Kivel csókolóztál már?- megint a feszültség tapinthatóvá vált...
- Olivér...
- Mármint...?
- Igen, Patocska Olivér. Ő csókolt meg, pedig én csak jó éjt puszit szerettem volna neki adni, szigorúan az arcára!
- Aha, és ezt higgyem is el?- kérdeztem, mire ő nem felelt. Igaz, ez csak költői kérdés volt, ezért megcsókoltam.
- Amúgy... Hány éves vagy?
- Szerintem már mondtam, amúgy 16.
- Tényleg, mondtad már, akkor viszont én nem mondtam, de én...
- 17 éves vagy!
- Dehogy! Ezt meg honnan veszed?
- Annyinak nézel ki!
- Hát... Nem hiszem... De mindegy. 15 vagyok...
- 15? És minimum 17-nek néztelek...
- Hát, igen... Előfordult már egy párszor... - mondta.

* Sofia szemszöge*

Mikor hazaértünk, egy rövid csókkal elköszönt, és hazaindult. Én pedig beléptem, és a konyha felől hangokat hallottam. Elindultam arra, és hallottam, hogy mindenki bent van. Egyszer csak Olivér egy kicsit hangosabban ordított, ami eléggé meglepett...

- De Sofia olyan jól csókol!- erre inkább nem mentem be, de mindenki kérdezgette, hogy "ezt honnan tudod?" , stb. ,stb. Én felmentem a szobámba, és írtam egy SMS-t a fiúknak.

Benny, Oli, Sziki:

"SRÁCOOOOOOOOOOOOOK! 

Gyertek értem! Most! Itt vagyok a... Hol is vagyok? A mekinél! 2. kerületben a mekinél! SIESSETEK!"

Ya Ou:

"Szia! 

Ha a srácok elmentek, akkor gyere fel a szobámba..."

Lentről nagy kapkodást, és öltözködést hallottam... Ezek szerintem megkapták az SMS-t. Hallottam az ajtócsukódást, majd Ya Ou belépett a szobámba. 

- Hogy lógtál el tőlük? 

- "WC-n voltam", miután megkaptam az SMS-t. Miért jöjjek?

- Segítesz csomagolni?

- Persze!- Mikor elkezdtünk összecsomagolni, elkezdtünk beszélgetni. Sok mindenről beszélgettünk, és egyszer csak felmerült a mai nap...

- És milyen volt a randi? Mit csináltatok?

- Tényleg jól csókolok?- vágtam vissza egy gyors kérdéssel.
- Te...te...te... hallottad, hogy mi....?
- Igen, pont beléptem a házba, és a konyha felől hallottam a hangotokat, gondoltam, köszönök, de az ajtóból visszafordultam, mikor meghallottam ezt a mondatot...
- Öhm...
- Ne is törd magad! És mire fel tárgyaltátok ki, hogy ki hogy csókol?
- Tudod, a hetünket meg szoktuk beszélni, hogy mi történt, és...
- És ezek csak fiús dolgok, engem nem kell meghallgatni, hogy mi történt velem, nem kell rám odafigyelni, mert lány vagyok, és a lányok a naplójuknak mondják el a gondolataikat, és azt, hogy mi történt velük a héten... Ugye? Pontosan ezt akartad mondani. Hát... kösz. Légyszíves, menj ki a szobámból, befejezem egyedül is! Ja, és zárd be az ajtót!
- De...
- Nincs de! Majd holnap... Ja, és Peter is jön velünk Londonba, elvégre ő is ott lakott, tud nekünk segíteni, és képzeld, az történt a randin, hogy kijelentettük, hogy járunk!- ezekre a szavakra Ya Ou-nak földbe gyökerezett a lába az ajtó előtt, én pedig bezártam mögötte az ajtót. Küldtem a srácoknak egy SMS-t, amiben az állt, hogy már itthon vagyok, csak Ya Ou-val szerette volna beszélni, ezért küldtem el őket, és hazajöhetnek. Így hát egyedül pakoltam tovább. Mikor minden cuccomat, ami kell az útra, belegyömöszöltem a bőröndömbe, bezártam azt, és ledőltem az ágyamra. Egyszer csak elkezdett rezegni a telefonom, mellettem. Megnéztem, egy SMS-t kaptam.
"Tudom, hogy sírsz, de ha kijössz, megvigasztallak!
Peter"
Peter? Peter honnan tudja, hogy sírok? Na, mindegy, lerohantam, ki az ajtón, és Peter nyakába ugrottam.
- Te meg honnan tudod, hogy sírtam?
- Mert hallottam, hogy mit mondtál valakinek odafent, aztán pedig zokogást hallottam.
- Az a "valaki" a "tesóm", Ya Ou volt...
- Uh... És... ki fogtok békülni?
- Nem tudom... Annyira még nem ismerem.- erre a gondolatra átkarolt, és elkezdtünk sétálni a part felé.
Ezeket a pillanatokat nem is lehet leírni... Ezeket érezni kell. Az érintése, a vigaszt nyújtó szavai, és tettei... Szeretem.

- Na! Még mindig szomorú vagy?- kérdezte mosolyogva, egy csónakázás után. 

- Nem, már nem... Köszönöm.- suttogtam, majd hozzá bújtam, és megöleltem. Erre ő szelíden megcsókolt. 

- Sétálunk egyet az erdőben? 

- Van egy ötletem! Itt aludhatsz?

- Hát... Azt mondtam a szüleimnek, hogy az egyik haveromnál alszok, szóval már vártam, hogy megkérdezd!

- Oké, akkor mehetünk az erdőbe!

- Az erdőben alszunk?

- Miért ne?

- És a hálózsák? Polifoam?

- Honnan veszed, hogy a földön alszunk?

- Mert az erdőben nem terem minden fán egy ház!

- Ez jogos, de sajnos nincs nálam sátor... 

- Ne már! Ne titkolózz! Tudom, hogy rejtegetsz valamit!

- Mit?

- Azt még nem tudom, de majd kiderítem! 

- Hajrá!- mondtam, ezzel elkezdem futni, megragadva a karját, be az erőbe. Már kezdett sötétedni, mire felértünk Oli kis házához. Benyitottam, szerencsére nem volt bent, és a közelben sem. Bementünk.
- Itt alszunk, jó?
- Csúcs ez a hely!
- Nem az enyém, szóval ne nyúlj semmihez!
- Á... szóval azért néztél itt körül!
- Igen...
- Hát akkor kié? Olivéré?
- Most miért mondod ilyen gúnyosan?
- Fogadjunk itt csókolt meg!
- Miért? Mi lenne, ha itt?- kezdtünk bele a vitába.
- Semmi, csak kérdeztem!
- Igen, Olivéré, és ha nagyon akarod tudni, nem itt csókolt meg, hanem a fa hídnál!
- Áh... értem!- mondta, és megfogta a kezem, és húzott maga után.
- Itt?
- Peter! Miért csinálod ezt? Miért van ez a balhé?
- Mert! Kérdeztem valamit!
- Igen, itt, miért?- erre megcsókolt, de ez nem az a gyengéd csók volt, amilyet eddig kaptam. Ez nagyon durva volt. Leterített a földre, és lefogta a csuklómat, hogy ne tudjak mozdulni. Még mindig nagyon durván csókolt. És egyre durvábban, bejutásért könyörögve. A szám nem túl erős, ezért engedett neki. Megint körbetapogatta a fogaimat, majd harcba kezdett az én nyelvemmel. Elkezdte rólam lehúzni a pólóm. Próbáltam ellenállni, de nem ment.
- Pe...- próbáltam neki jelezni, hogy fogja vissza magát, de nem nagyon vette észre. ~...ter- fejeztem be magamban.
- Nyugi, cica, nem fog fájni!- mondta
- Peter! Miért vadultál be ennyire?- kérdeztem, amíg levette a pólóját.
- Nem, mindegy, cica? Az enyém vagy!
- Peter! Most fejezd be! Kezdek félni tőled! Nem jöhetsz velünk Londonba holnap!
- Jó, jó, de nem tudsz leállítani- mondta, és mélyen a szemembe nézett. Megint elkezdett csókolni, és megint egyre durvábban. De most már nem a csuklómat fogta le, hanem elkezdett simogatni, hiszen a pólóm már nem volt rajtam.
- Cica! Fogj hozzá! Kényeztess!- mondta, majd megfogta a kezem, és a hátára helyezve közelebb hajolt hozzám, pontosabban rám feküdt.
- Peter! Nem!- szóltam rá, és eltoltam magamtól.
- Miért, cica?- mondta, de valami fura dolgot láttam a szemében.
- Mert nem! Én még nem állok készen erre! Állítsd le magad! Azt ígérted, visszafogod magad!
- Jó, oké, tényleg, de még egy ici-picit... és aztán befejezem!
- Az az ici-pici dolog maximum egy csók lehet! MAXIMUM!
- Oké-zsoké!- mondta, és elkezdett csókolni. Ez már nem volt olyan durva, de rájöttem, miért. A száját elkezdte rajtam lefelé húzni. Először a nyakamat csókolta végig, aztán mikor elért a melltartópántomhoz, megfogta a fogával, és lehúzta a kezemre. Ezek után folytatta. Majd a másik melltartópántomat is. Itt már nem bírtam tovább, felültem, visszahúztam a két pántot a helyére, felvettem a pólóm, és bementem a házba. Bezártam az ajtót, mert egy kis magányra vágytam. Ezen az egészen el kellett gondolkoznom. Mitől vadult be ennyire Peter? Attól, hogy veszekedtünk, vagy attól, amin veszekedtünk? Lehet, hogy csak vissza akart vágni Olinak, azzal, hogy ő többre is képes velem. De mi vagyok én? Csak egy játékszer? Ennek véget kell vetni, mert érzem, nem lesz jó vége...
Ki is mentem, hogy megmondjam Peter-nek, és kit láttam? Olivért! "Emlegetett szamár". Valahogy éreztem, hogy meg fog jelenni. Mint minden ilyen "szerelmes"/fontos pillanatot megzavar valaki.
- Szia!- köszönt. Én nem köszöntem vissza, csak elkezdtem lefelé menni.
- Sofia! Most miért nem szólsz rám?
- Gondolom, dühös vagy, hogy elküldtelek titeket a második kerületbe, igaz?
- Igen, de én nem tudok rád haragudni... És te? Látszik, hogy bánt valami...
- Eltaláltad, két dolog is foglalkoztat, az egyikhez semmi közöd, a másikról pedig csak annyit...
- Hogyhogy semmi közöm?
- Tényleg jól csókolok?
- Igen!- kiabált fel Peter.
- Barom!- mondta Oli, Petert keresve a szemével. Ha most gonosz lettem volna, lepacsiztam volna Olivérrel. De nem tettem. Ez nagy szemétség lett volna Peter-el szemben. Én szeretem Petert, és azért, mert egyszer hibát vétett, nem fogok ellene fordulni. Remélem, ő sem, és a végén majd minden helyre áll. Hiszen tévedni emberi dolog! Nem igaz? Mikor elértem a létrát, elkezdtem lefelé mászni, de megcsúszott a lábam, és a kezemmel alig tudtam megtartani magam.
- Peter! Segíts! Le fogok esni!- mire ezt kimondtam, a kezem nem bírta tovább, és tényleg lezuhantam. De Peter időben odafutott, és elkapott. Én nem mertem kinyitni a szemem. Peter megpuszilta a homlokom, és a fülembe súgta: Örülök, hogy nem lett semmi bajod. Ezzel letett.
- Köszönöm, hogy megmentettél.- hajtottam a fejem a vállára, ő pedig simogatta a hajam, gyengéden közelebb hajolt, majd ezt suttogta:
- Enyém vagy! 
- Befejeztétek ezt a nyálas valamit?- kérdezte Olivér fentről.- Már nagyon unom!

*Peter szemszöge*

*5 perccel később, a mólónál* 

- Peter... én...- kezdett bele Sofia.

- Bocsi, tényleg nagyon bevadultam, nem kellett volna. De Olivér a riválisom lett. Te sem bírod megállni, hogy a riválisod ellen ne versenyezz, nem? 

- Nincsenek riválisaim. 

- Biztos? 

- Nem tudom... 

- De tényleg... Örülj, hogy nem szakítottam veled, ezek után! De most egy kis ideig "szünetel" a kapcsolatunk, csak "próbaidőn" vagy. 

- Micsoda? Az meg mi?

- Randizunk, találkozgatunk, egy-két csók, de nem durva! Ennyi. Ez ilyen vizsga-szerű dolog. Ha átmész a vizsgán, én a barátnőd leszek, te pedig a pasim. Megegyeztünk?- micsoda feltételeket szab! De én meg szeretném kapni Sofiát! Ha meg kell küzdenem érte, hát legyen! Elfogadom a kihívást!

- Legyen! És meddig?

- Mondom, amíg azt nem gondolom, hogy te tényleg jó ember vagy, ameddig meg nem ismerlek!

- Oké.

- És minden lánynál ez a célod? 

- Mármint mire gondolsz?

- Arra, hogy már az első randin heves csókcsatákba keveredsz velük, aztán estefelé "véletlen" a házuk felé jársz, írsz neki egy SMS-t, hogy jöjjön ki, elmentek sétálni, és keresel egy alkalmas helyet, ahol lefeküdhetsz vele.

- Nem! Dehogy is!- mondtam védekezően.

*Sofia szemszöge*

Khm... ez úgy hangzott, mintha csak nem akarná nekem elmondani. 

- Oké, szóval megkérdezhetem Victoria Justice-t,  hogy pontosan mi történt a kapcsolatotokban, igaz?

- Ne! Jó, jó, bevallom, tényleg, de ígérem, meg fogok változni!

- Jujj... valamit kihagytam a kapcsolat-gondolatmenetedből! És következő nap reggel SMS-ben szakítasz vele...

- Hát... A csajok miért ilyen okosak? 

- Nem mindegyik, ne hidd el!

- De te az vagy, nem? 

- Ki tudja?

- Én. Szeretlek!- mondta, majd átkarolta a derekamat, magához húzott, és megcsókolt. 

- Én is.

- És holnap akkor mehetek veletek Londonba?

- Igen! Ne hozz túl sok mindent, csak kb. 2 heti cuccot! 

14. rész- A randi

Sziasztok! A 2000 oldalmegjelenítés örömére. Nagyon szépen köszönöm! :) És a 2 feliratkozómnak is nagyon szépen köszönöm, hogy velem tartanak. Most már csak egy pár komment hiányzik. Hajrá!
(Szeretném megkérni az olvasókat, feliratkozókat, hogy ajánlják az ismerőseiknek, és hirdessék a blogot! Nagyon szépen megköszönném!)

*Ya Ou szemszöge*

- Hova, hova, kisasszony?

- Öltözni, mert elkések a randimról.

- És honnan, hogy vizes a hajad?

- Öhm... 

- Na menj! Nem akarom, hogy lekésd a randid!

*Sofia szemszöge*

Csak nekem tűnt fel, vagy Ya Ou-nak tényleg megváltozott a véleménye a randizással kapcsolatban?
Mikor beléptem a szobámba, Ben nem volt ott, de nyitva volt a szekrényem.
- Anya! Te meg mit csinálsz itt?
- Ruhát keresek a randira.
- Micsoda? Egyedül is találok magamnak ruhát!
- Te is randizni mész?
- NEM!- hazudtam. Ezek szerint nem tud róla.

- Akkor hova kell neked ruha?
- Sétálni megyek.
- Egyedül?
- Igen, egyedül.
- Jó.
- És te pontosan hova is mész randizni? Kivel? És miért az én szekrényemben keresel magadnak ruhát?
- Sehova, senkivel, mert.
- Aha, oké. Szia. -mondtam, és elhúztam a szekrényemtől, kilöktem az ajtón, és magamra zártam az ajtót. A kedvenc sétálós ruhámat vettem fel. Mikor felöltöztem, megcsináltam a hajam kontyba, feltettem egy leheletnyi sminket, és csengettek. Peter volt az. Gondoltam. Lerohantam a lépcsőn, nehogy valaki hamarabb nyissa ki neki az ajtót. Elkéstem. Olivér már kinyitotta.
- Mit képzelsz magadról? Azt hiszed, neked mindent szabad?- már emelte a kezét, hogy megüsse.
- Patocska Olivér! Most azonnal engedd le a kezed, a többit pedig megbeszéljük, ha hazaértem!- szóltam rá, mire visszahúzódott a konyhába.
- Figyellek!- mondta Peternek, mielőtt eltűnt.
- Bocsi, csak...
- Nem kell magyarázkodnod...
- Jó, de...
- Nagyon szép vagy! Te Olivérrel laksz itt?
- Nem... Hosszú történet.
- Oké. És hova menjünk?
- Öhm... Arra gondoltam, hogy esetleg...
Remember that trip we took in Mexico?
Yeah, hanging with the boys and all your señoritas
I never spoke up, yeah, I never said hello
But I keep on trying to find a way to meet ya
Yeah

I was chillin', you were with him
Hooked up by the fire
Now he's long gone
I'm like, "So long."
Now I got my chance
Now I, now I got my chance
- Halló! Igen, nem, most nem érek rá.
- Jó, jó, megpróbálom.- ezzel letette a telefont, aminek a csengőhangja a Pass me by volt, az R5-tól.
- Mi a baj?- kérdeztem.
- Haza kell mennem. Segítenem kell anyának...
- Oké. Nem baj. De azért majd befejezzük a randit?
- Persze! Mikor?
- Nekem bármikor jó!
- Öhm... Holnap, reggel, fél nyolc?
- Oké.
- Hozz fürdőruhát, vagy legyen rajtad, oké?- mondta.
- Nekem jó.
- Akkor holnap!
- Szia.
Hmm... Ez egy kicsit furcsa volt... Vagy csak nekem?

Visszamentem a szobámba, leültem az asztalomhoz, és elővettem egy lapot. Szeretek rajzolni, csak nem nagyon tudok... Kéne nekem egy rajztanár. Van két rajzfüzetem, egy A/4-es, és egy A/5-ös. Most nem rajzolni fogok, hanem inkább írni. az ajtóra egy táblát. Valahogy érzem, szükségem lesz rá.
"Kérlek, kopogj!" felirattal, és egy pár rajzzal. Most valami újat szeretnék kipróbálni. Meg is van! Vintage
girls. Rajzoltam 4 egybefüggőt, évszakonként. A tavaszi és nyári nagyon hasonlít, de mégis különböző. Most egy kis angolhoz volt kedvem, ezért az évszakokat angolul írtam rá, és a "Vintage girls" pedig alapból angol, mert ha lefordítanánk, akkor "falul-lányok" lenne... Ezeket ki is színeztem, de rajzoltam egyet, amit nem színezem ki, hanem csak megrajzoltam az "alapot". Ezt nem is fogom tovább rajzolni, mert nincs kedvem, és szerintem ez így jó is.
- Sofia! Most azonnal velem kell jönnöd!- rontott be valaki, megfogott hátulról, egyik kezével a szememet, másikkal pedig a számat fogta be. Nagyon megijedtem, de rájöttem, hogy nincs okom félni, mert ide nem jöhet be senki idegen. Mikor visszaállt a rendes szívverésem, megpróbáltam megnyalni az "elrablóm" kezét. Sikerült is, ennek hatására elengedte a számat. de most már felkapott, és cipelt. Mivel a szemem még mindig a keze takarásában volt, nem tudtam, ki az, és hova visz. Ezért el kezdtem beszélni.
- Hova megyünk?
- Oda.
- Miért?
- Mert.
- Ki vagy te?
- Valaki.
- Hogy találtál rám?
- Úgy.
- Honnan tudod a nevemet?
- Onnan.
Oké. Ebből nem tudtam meg túl sok mindent. Egyszer csak letett, és elengedte a szememet. Megfordultam, és...
- Ya Ou?
- Baj?
- Te csak így elrabolod a húgodat a szobájából, miközben rajzol?
- Oh... bocsi, nem tudtam, hogy rajzolsz...
- De mi lesz, ha Ben meglátja a rajzaim? Még soha nem mutattam neki egyet se... Vagy ha mutattam, akkor azt mondtam, hogy másé...
- Nem fogja meglátni...
- Honnan tudod?
- Onnan, hogy visszament Londonba... anyukáddal együtt...
- Micsoda? És én erről miért nem tudtam? Ugye most csak viccelsz?
- Nem, nem viccelek... Te szombaton indulsz utánuk...
- Egyedül?
- Az tőled függ...
- Hogyhogy tőlem függ?
- Öhm... Erről szerettem volna veled beszélni.
- Mi.. miről?
- Arról, hogy vagy egyedül mész, vagy velem...
- Akkor veled!
- Várj! Hagy mondjam végig! De a srácokat nem hagyhatom itt, mert fel kéne venni egy új számot, vagy koncertezni menni, mert a rajongóknak kell valami. Szóval...
- A srácok is jönnek, és ismerek egy protekciós embert Londonban, aki elintézheti nektek a londoni koncertet...
- Lo.. lo.. lo ... londoni ko..ko.. koncert?- dadogott.
- Baj?
- Még sosem voltam Londonban...
- Én meg még sosem voltam Magyarországon, de most... tádám! Itt vagyok.
- De ez nem olyan egyszerű, mert sokba kerül, és...
- Hagyd már a pénzt! Esetleg egy világ körüli turné?
- Hogy micsoda?
- Világkörüli turné. Tudod, amikor egy együttes, vagy előadó, énekes körbeutazza a világot, több kis állomással, ahol koncertezik...
- Tudom mi az a világ körüli turné, de még csak most kezdődött a karrierünk...
- Akkor csak egy londoni koncert. Értem.

*Ya Ou szemszöge*

- Hi, Daniel! I... - és csak mondta, mondta, mondta a telefonba a "koncert rendelést". - Okay, so in front of the Madamme Tussauds at 12:00. 

- Na? Mik a fejlemények?- kérdeztem, mikor letette a telefont. 

- A koncert 4 nap múlva lesz, azt még megbeszéljük, hogy hol, de annyi biztos, hogy délután kettőkor, és előtte szeretne meghallgatni titeket, úgyhogy délben vár minket a Madamme Tussauds előtt. 

- Tényleg? Köszi, köszi, köszi.- öleltem meg. 

- És tulajdonképpen miért is kell visszamenni Londonba?

- A cuccaidért, mert véglegesen ideköltöztök. 

- Tényleg? Ez állati zsír!

- Hogy mi?

- Ja, bocsi, a menő dumákat még tanulom...

*Sofia szemszöge*

*Másnap reggel, 6 órakor*

A telefonom ébresztett, gyors, és halk reggeli, fogmosás, ruhaválasztás, tusolás, öltözés, smink, haj, és készen is vagyok. Már ennyi az idő? Negyed nyolc? Uhh... Jól elment az idő. Kiálltam az ajtó elé, hogy Peter a csengetéssel ne ébressze fel a többieket.
- Jó reggelt hercegnőm!
- Hercegnő? Eszednél vagy? Amúgy neked is jó reggelt!- mondtam, mire lágyan, és egyben romantikusan megfogta a kezem. Elindultunk, és mikor odaértünk a buszmegállóhoz, megkérdezte:
- Gyalog, vagy busszal?
- Messze van?
- Nincs messze...
- Akkor gyalog.- mosolyogtam rá.
Én csak nézelődtem, mert még sosem jártam erre, és ez egy szép környék. Mikor Peter felé néztem, közelebb hajolt, és lágyan megcsókolt. Én pedig visszacsókoltam, mert nekem tetszik Peter, és ez már lehet, hogy szerelem. A nyelvével elkezdte bökdösni a számat, bejutásért könyörgött, de én nem adtam meg neki az engedélyt. Még mindig bökdöste, mikor elhúzódtam tőle.
- Miért hagytad abba?- kérdezte.
- Mert ez így elsőre egy kicsit sok lett volna... És pont itt, az utcán?
- Baj, hogy az utcán csókolózunk?- kérdezte.

- Nem, de legalább nem a járda közepén álltunk volna meg.
- Oké. - mondta, és felkapott, úgy hogy "ráültem" szemből. Nekinyomta a hátamat a falnak, annak jeléül, hogy "ne a járda közepén álljunk meg". Megint megcsókolt, és a biztonság kedvéért megfogta a lábamat, hogy ne tudjak szabadulni. Ez a csók sokkal hosszabb volt, és én már majdnem a legelején visszacsókoltam. Megint bejutást követelt a nyelvével, és én megint nem engedtem neki. De nem adta fel, tovább próbálkozott, egyre erősebben. Végül a szám feladta a harcot, és Peter nyelve nyert. Felfedezte a szám minden zugát a nyelvével, majd én jöttem. Így még soha nem csókolóztam senkivel. Az első csókom is csak tegnap előtt volt, Olivérrel. Először egy kicsit bátortalanul nyújtottam át a nyelvem Peter szájába. Elkezdtem óvatosan tapogatózni, mire ő bátorítóan belemarkolt a combomba. Mikor nekem is sikerült felfedeznem a szája minden zugát, visszahúztam a nyelvem, de ő gyengéden ráharapott, ezzel maradásra kényszerítve. De mikor elengedte, abban bízva, hogy újra felfedezőútra indul a nyelvem, én gyorsan visszahúztam, mielőtt újra lecsaphatott volna rá. Még egy pár percig egybeolvadt a szánk, aztán elváltak egymástól ajkaink. Még nem tett le, mert a szemembe nézett. Én pedig inkább lesütöttem a szemem, de ez sem segített, mert elpirultam. Mikor kinyitottam a szemem, az a gyönyörű barna szempár elárulta, hogy Peter mosolyog. Ezért a szájára tévedt a szemem, amit ő félreértett, és újra megcsókolt. Ez után, mikor óvatosan letett, újra megfogta a kezem, és rákulcsolta az ujjait az enyémekre. Mentünk tovább, de egyikőnk sem szólalt meg. Én nem mertem, és azt sem tudtam, hogy mit mondhatnék. Mikor odaértünk, ahova Peter akart vinni, beléptünk a nagyon pici épületbe. Vett 2 napi jegyet, megkaptuk a karszalagot, és kiléptünk a "hátsóajtón". Egy jó nagy strandra hozott Peter.
- Rajtad van a fürdőruha?- kérdezte.
- Igen. Hát rajtad?
- Ja. Menjünk be a szekrényekhez, rakjuk le a cuccom, és a ruháinkat.
- Oké.- egyeztem bele. A miénk volt a 77-es szekrény. Mikor bepakoltunk, Peter elment valahova, már fürdőgatyában, csak én voltam lemaradva, mert rajtam még a ruhám volt. Gyorsan lekaptam a sortomat, de az ingemmel egy kicsit szenvedtem. Mire Peter visszaért, már fürdőruhában voltam. Még betett valamit a szekrénybe, és bezárta. Majd átölelte a derekamat, és elindultunk kifelé. Már majdnem a medencénél voltunk, mikor megálltunk. Magával szembe fordított de nem mertem a szemébe nézni, nehogy észrevegye, hogy ez az egész új nekem, és egy kicsit tartok attól, hogy gyors a tempója... Gyengéden felemelte az államat, ezzel kényszerítve, hogy a szemébe nézzek.
- Sofia! Szeretnék kérdezni tőled valamit.
- Mit?- kérdeztem kicsit félénken.
- Leszel a barátnőm?
- Igen. - csúszott ki gondolkodás nélkül a számon.
- Akkor... -mondta, és megcsókolt. Ez nem olyan volt, mint az előbb, az utcán, hanem csak egy rövid, 'szeretlek'-csók. - Mindent elmondhatsz nekem. Ami bánt, ami jó, mindent!
- Most?
- Öhm... Lehetne a vízben? Mert megfagyok, így, tusolás után...
- Persze, gyere!- nevettem el magam.
- Szóval... Mondd!- nézett a szemembe, mikor leült egy padra a vízben, és az ölébe ültetett.
- Ez a gőzölgő víz olyan...
- ... misztikus?- fejezte be a mondatom.
- Igen.
- Tudom. Ezért hoztalak ide. De ez csak reggel ilyen... Sajnos.
- Szerintem nagyon szép. -mondtam, de látszott rajtam, hogy nem ezt akartam mondani.- Szóval. Még soha nem volt barátom, te vagy az első. És nem nagyon tudom, hogy egy kapcsolatban az események milyen gyorsan mennek, de szerintem egy kicsit vissza kéne fogni magad... Nekem egy kicsit gyors a tempó...
- Oké... visszafogom magam, ígérem!- mondta. - De most én jövök!
- Tessék?- kérdeztem.
- Hát... nekem is van ilyesmi kérdésem.
- Mit keresett nálad Olivér?
- Öhm... mondtam már, hogy hosszú történet...
- Időnk, mint a tenger...- simította ki a hajamat az arcomból.
- Oké... akkor. London-ból költöztünk ide, anyával, és a legjobb barátommal, egy ikerházba, ahol már laktak. A ByTheWay lakott ott, aztán kiderült, hogy Ya Ou a fél-tesóm, stb.
- Áh... Szóval te 4 fiúval laksz együtt!
- Öttel...
- Mi?- kérdezte, kicsit idegesen.
- A legjobb barátom is fiú... -mondtam.
- Oké, de az nem több, mint barátság, ugye?- kérdezte olyan számonkérős stílusban.
- Nem, dehogy! Bennel mindig csak barátok voltunk, és mindig is azok leszünk!- fejtettem ki neki.
- Remélem is! 

13. rész- Bizalom-játék

Sziasztok!

Bi-bi-bip! Új rész! Bi-bi-bip!

*Benny szemszöge*

Mikor Ya Ou- ék hazaértek, Ya Ou nem szólt semmit, csak megragadta a pólóm, és elkezdett felfelé húzni a lépcsőn. Nem olyan stílusban, hogy "már megint mit csináltál, gyere ki a hóra, ott elrendezzük!", hanem amolyan "most azonnal beszélnem kell valakivel, és te vagy az első, akit megláttam." stílusban.

- Ya Ou! Tegyél le! Most! Uhh... Inkább ne!- néztem le, ahogy beleképzeltem magam az ő szemszögébe: itt elenged, a lépcső közepén. - És most miért is cipelsz?
Egész végig nem szólt hozzám, csak amikor már felértünk a szobába.
- Ülj le!- parancsolt rám. Látszott az arcán, hogy valami "baj" van, ami miatt mérges.
- Oké. És most? Most az jön, hogy elmondod, hogy miről akarsz beszélni, és én még csak a szendvicsemet sem ehettem meg!
- Azt hiszem, Sofi szerelmes.- erre nem tudtam mit mondani.- Egy srác, akivel délelőtt is találkoztunk, ott volt a moziban is.
- Ti voltatok moziban?- erre a kérdésemre csak egy gyilkos pillantást kaptam válaszul.
- Délelőtt az álarcban látta a srác, és most azért ismerte fel, mert délelőtt megmondta a nevét... A film végén pedig- szerintem szándékosan- ráöntötte a narancslevét Sofi pólójára!!!
- Igen, és?
- Mit és? Még nincs vége!- háborodott fel még jobban. - A srác elhívta randizni!
- Tényleg randizni hívta el? Nem csak fagyizni?
- Nem. Azt mondta, hogy "sétálni, meg minden".
- Szerintem várd meg a fejleményeket, nyugodj le! Menj, ússz egyet a házi uszodánkban!
- Miért? Van olyanunk?
- Nincs, ezt csak úgy mondtam, mert most már egyik jó, és közeli uszoda sincs nyitva.
- Ja, értem. Elmegyek, letusolok, hátha az javít a dolgon...

*5 perccel később*

*Kopp-kopp*

- Ki az?

- Csak én vagyok. Megengeded, hogy bemenjek?- kérdeztem Sofia-tól. 

Egy negyed óra múlva be is engedett. 

- Mi tartott ennyi ideig? 

- El kellett bújtatnom... Öhhm... izé... Elraktam a személyes cuccaim. 

- Értem. Beszélnünk kell. 

- Miről?

- Hát... Ya Ou nagyon ki van akadva a pasi-dolgod miatt...

- Erről most inkább nem szeretnék beszélni... Csak ennyit szerettél volna?

- Öhm... igen.

- Jó. Ebben az esetben, a viszont látásra!- nyitotta ki az ajtót.

Egy kicsit furán viselkedett... Vagy csak nekem tűnt úgy?

*Sofia szemszöge*

- Oké. Elment, most már előjöhetsz!- mondtam.

- Tudod, hogy mennyire nem kényelmes az ágyad alatt feküdni?

- Nem... Még nem próbáltam.

- De nem értem... Mi ez a pasi-ügy?

- Ne már, Oli! Ne kezdd te is! 

- Most mi van? Nem lehet kérdezni semmit?

- De, lehet, csak most ne, légyszíves!

- Jó, akkor mentem is, ha ennyire nem számít, amit mondani akartam...

- De! Igen is, számít!

- Oké. Vegyél fel egy olyan ruhát, amiben most kijöhetsz az udvarra, tehát hosszabbat. És hozz magaddal

egy sálat is, vagy kendőt!- mondta. - 5 perc múlva várlak, a hátsó ajtó előtt- belülről.
Így is lett minden. Mikor odaértem, bekötötte a szemem, és elkezdett vezetni. Mindenfelé mentünk, míg végül megállított.
- Most egy nehezebb feladat jön: felfelé kell mászni... Egy létrán.
- Micsoda? Erről nem volt szó!
- Segítek! Itt van a létra, fogd meg, úgy! A lábadat tedd ide, így!- fogta meg először a kezemet, és helyezte a létra egyik fokára, majd az egyik lábamat az alsó lépcsőfokra tette, aztán a másikat pedig fölé.
- Jól van! Nem kell segíteni, tudok egyedül is felfelé mászni!
- Jó, te tudod! Azért jövök mögötted.
Most már éreztem is, hogy magasan vagyok.
- Itt vagy?- kérdeztem.
- Persze. Még két fok a kezeddel, és aztán egy nagy palló lesz, amire ülj fel!- mondta.
Tényleg felmásztunk egy kis "erkélyre", ami fából volt. Még mindig nem tudom, hogy hol vagyunk, de ez már csak jó lehet. Mikor ő is felért, megfogta a kezem, és felhúzott. Azért nem mertem felállni, mert nem tudtam, hogy mekkora ez az "erkély". Aztán megint elkezdett vezetni.
- Innen már csak egyenesen kell menni, és csak arra kell vigyázni, hogy nehogy leess 20 méter magasból.
- Micsoda? Tériszonyom van! Miért nem mondtad, hogy magasra jövünk?
- Te mondtad, hogy bízol bennem!
- Én nem mondtam ilyet!
- Oké. Akkor fogadjunk, hogy rá tudlak venni, hogy kimondd, hogy bízol bennem!
- Úgysem fog sikerülni!
- Oké.
- Hány éves vagy?
- 15. És ez most hogy jön ide?
- Valahogy.
- Hogy hívják a testvéredet?
- Ya Ou Feng.
- Jó. Milyen színű a cipőd?
- Sárga.
- Mondtam én, hogy rá tudlak venni, hogy kimondd azt, hogy sárga!
- De azt akartad velem kimondatni, hogy bízok benned, vagy nem?
- Most tettem meg.
- Basszus! Hogy én miért dőlök be mindig az ilyeneknek!
- Na szóval akkor most már tisztáztuk, hogy bízol bennem. Akkor mehetünk tovább, ugye?
- Továbbra sem bízok benned, de menjünk!- tápászkodtam fel törökülésből, mert ennek a "rövid" párbeszédnek az idejére leültünk.
- Vigyázz, most egy kis fahíd következik, és mivel a levegőben vagyunk, ez a híd lóg.
Mikor átjutottunk a hídon, mondta, hogy álljak meg. Kulcsfordulást és ajtónyikorgást hallottam. Ekkor elkezdett húzni. És csak most vette le a szememről a sálat.
- Wow! Ez egy kis kuckó! Pontosabban faház! Itt minden megvan, ami kell! Teli hűtő, wifi, ágy, polifoam, hálózsák, minden!
- Igen. Ez az én "titkos" helyem.
- És hogy fogod megoldani a visszafele utat, úgy, hogy ne lássam az utat?
- Sehogy. Te bármikor jöhetsz ide, amíg nincs neked is titkos helyed!- ajánlotta fel. Ez kedves. De nem árulhatom el, hogy nekem már van, mert akkor ő is oda szeretne menni. De ha nem árulom el, akkor viszont becsapom. Amit nem szeretnék.
- Bízol bennem?- kérdeztem.
- Teljes mértékben!
- Akkor holnap én viszlek valahova!
- Ez természetes! De egy feltétellel!
- Halljuk!
- Ma este itt alszol!
- És te?
- Én is!
- Bivakolunk?
- Az meg mi?
- Nem tudod?
- Honnan tudnám?
- Én egy évig cserkész voltam, és a táborban nekünk volt a legtisztább a sátrunk, ezért utolsó éjszaka elvittek minket bivakolni. Nagyon jó, egyszer az életben mindenkinek ki kell próbálnia!
- Oké, oké, de mi az?
- Annyi, hogy a szabad ég alatt alszol, egy polifoam-on, egy hálózsákban...
- Áh... Értem!
- Akkor?
- Esetleg sátrat nem akarsz állítani?
- Hahaha! Nagyon vicces!
- Én biztos nem alszok abban a kényelmetlen hálózsákban!

* Fél órával később*

- Jó éjt! Ha látsz hullócsillagot, szólj!- köszöntem el Olivértől, mielőtt beléptem volna a faházba.

- És jó éjt-puszit nem kapok?

- Ha annyira akarsz...- sétáltam hozzá vissza a hídhoz. Leguggoltam.

- Na! Hajolj közelebb!- mondta. 

- Nem. Nekem jó ez így. Te ülj fel! 

- Oké.- mondta, és felült. Közelítettem az arcához, hogy megpusziljam, de ő gyengéden megfogta az államat, és a számra adott "jó éjt-puszit". 

- Ez mi volt?

- Bocsi... 

- De... -végig sem tudtam mondani, mert megint megcsókolt. Mikor befejezte, szó nélkül bementem a faházba, és becsuktam magam mögött az ajtót.

Olivér csak 2 évvel idősebb nálam, de nekem más tetszik. Peter. Amikor megismertem a ByTheWay-t, az X-Faktor által, Ya Ou volt a kedvencem. Nem is tudom, miért... Ő annyira közel állt hozzám... Most minden Wayer lány megőrült volna, mert biztos, hogy egy csomó Oli-rajongó van. 

*Kopp-kopp*

Tudtam, hogy Oli az, de nem nyitottam ajtót, és nem is válaszoltam. Nem volt semmi mondani valóm neki, és ha neki van, akkor azt majd elmondja reggel. 

* Másnap reggel*

- Te meg...!- mondtam, mikor felkeltem. 

- Upsz...- mondta Oli álmosan.
- Ide figyelj! Ha még egyszer...!- erre egy kicsit megijedt, láttam az arcán. De nem baj, mert ez volt a célom...

Mikor felkeltem, ott feküdt mellettem, az ágyon. Nem történt semmi, csak éjszaka bejött.

- Bocsi, csak villámlott, és megijedtem...

- Egy 17 éves, FIÚ nem ijed meg a villámoktól!

- De, ha egy erdőben van, a szabad ég alatt.

- Jó, hagyjuk. Nem akarok veled összeveszni.- de még mindig volt egy dolog, ami nem hagyott nyugodni.- De mi volt az a tegnapi?

- Pakoljunk, mert esni készül!- próbálta meg terelni a témát, nagyon ügyetlenül, hiszen egy felhő sem volt az égen.

- Ne tereld a témát, légyszíves!

- A légy nem szíves, hanem potrohos!- erre kénytelen voltam nevetni, de ez olyasfajta "kínomban röhögök rajta" típusú volt.

- Na!

- Nem!

- Akkor nem viszlek el ma sehová!

- Elárulom, ha ott leszünk.

- Jó. Mikor most visszaérünk, ahhoz képest negyed óra múlva találkozzunk a játékteremben!

- Miért pont ott?

- Mert! Telefon, óra, és semmi NEM vízálló ne legyen nálad!

- Ugye nem akarsz elvinni az uszodába?

- Dehogy!

- És a tóba sem akarsz belelökni?

- A játékterem ablakából? Jó ötlet!

- A játékteremnek nincs is ablaka!

- Na, okostojás!

*Mikor végre megérkezett a játékterembe*

- Bízol bennem?

- Miért is ne?

- Oké. - ezzel a kijelentéssel bekötöttem a szemét. 

- Itt állj meg! -mondtam.

- Miért? Hisz' még csak pár lépést jöttünk!

- Pont azért!- mondtam, mikor sikerült kinyitnom az ajtót. 

- Gyere! Úgy, erre!

- Hol vagyunk?

- Majd meglátod!- válaszoltam titokzatosan.- Még nem vagyunk ott!- a medence végéhez vezettem, és hogy neki se legyen könnyű dolga, segítettem neki felállni a dobogókőre. - Megérkeztünk, de még ne vedd le a kötést! Most meg foglak lökni, előre, és miközben dőlsz, vedd le a kötést! Ja, és vegyél levegőt, mert egy puha dolog vár téged, hogy beledőlj, és pont arccal fogsz érkezni!

- Oké. 

- 3... 2... 1...- és belelöktem a vízbe. Egy kicsit nevettem rajta, de fél percig tartott csak a nevetésem, mert nem hallottam, mit akar mondani. Levettem a ruhámat, ami alatt a fürdőruhám volt, és beugrottam mellé. 

- Na? Milyen a víz?- kérdeztem. 

- Ne... Nem tuvd... tudok úszf...úszni! - próbált fennmaradni a vízen. 

- Uhh... Bocsi, nem tudtam...- segítettem ki a partra.

- Ezt amúgy miért kaptam? 

- A tegnapiért.

- Milyen tegnapiért?- nézett rám értetlenül.

- Nem tudod?

- Erre gondolsz?- hajolt hozzám közelebb, hogy megcsókoljon, de én időben lemerültem a víz alá. - Ezt most miért csináltad?- erre nem tudtam mit mondani...- Engem mindenki szeret!

- Én is szeretlek, csak nem úgy! Úgy szeretlek, mint Benny-t, és Sziki-t is!

- Hey! Ya Ou-t kihagytad! 

- Igen, mert őt testvérileg is szeretem! 

- Áhh... értem. 

- Eszünk valamit?

- Mire gondolsz? 

- Nem tudom... Olyanra, ami van egy uszoda büféjében...- kezdtem el rohanni felfelé a lépcsőn, ami a büfébe vezet, hogy hamarabb odaérjek, mint Olivér. Sikerült. - Mit parancsol?- játszottam el a büfést.

- Téged... Öhm.. izé. Egy hamburgert.- oké... Ez fura volt. A fiúk mindig ilyenek, ha szerelmesek? Éppen beletenyerelt egy tál ketchup-ba, de én nem akartam neki szólni... Majd ha megkapja a rendelését. 

- Egy pillanat, és hozom.

Mikor elkészült, kivittem neki az asztalhoz, ahova leült, a sajátommal együtt. 

- Inni kérsz valamit?

- Igen, egy kólát, ha lehet. 

- Mindent lehet!

- Oké.

5 perc múlva kivittem a kóláját, és hoztam magamnak egy shake-et is. Ezért adott egy puszit. 

- Ezt most miért?

- Azt mondtad, mindent lehet...

- Ahh... Akkor úgy mondom, hogy mindenféle ital közül lehet választani.

Elbeszélgettünk, amíg megettük a hamburgert. 

- Indulhatunk?

- Persze! De tisztázzunk valamit előtte!

- Halljam!- mondta, mint akit érdekel a dolog. 

- Nekem nem tetszel sem te, sem Sziki, sem Benny. Sziki azért nem, mert túl idős hozzám, Benny azért nem, mert... mert nem, te pedig, mert túl rámenős vagy!

- Hűha! Jól kifejtetted a véleményed! Akkor már tudom, ki tetszik!

- Igen? És ki?

- Ya Ou!

- Hülye! Ő a fél-tesóm!

- De nem a vér szerinti!- ezen egy kicsit elgondolkoztam, de nem jutottam semmire. 

- Gyerünk!- mondtam, és lementünk a medencéhez. 

- Ez a mi kis titkos uszodánk, szóval, ha ide szeretnénk jönni, csak mi ketten, akkor szólj be a szobámba, hogy a játékteremben vársz, és jövök én is. Mert egyedül nem fogsz ide jutni, mert nem mutatom meg az útvonalat! 

- De amikor megyünk vissza, látni fogom, nem? 

- Nem, mert bekötöm a szemed!

- Felőlem!- mondta flegmán.

- Na, ezért sem tetszel. Ha megváltoznál, lehet, hogy tetszenél... 

- Hogyhogy megváltoznék?- kérdezte, miközben bekötöttem a szemét. 

- Arra már neked kell rájönnöd! - adtam meg a megfelelő választ, miközben megforgattam, hogy az irányt se tudja, hogy merre megyünk... (Az uszodán belül legalább 6 ajtó volt...) Mikor kivezettem, még körbevezettem a felső szinten (bekötött szemmel), hogy azt higgye, még sem olyan rövid az út, mint amilyenre emlékszik, és visszavittem a játékterembe. 

- Na, milyen volt?

- Szörnyű! Majdnem megöltél! 

- Bocs... Nem tudtam, hogy nem tudsz úszni...

- Nem tudtam, nem tudtam... Én is arra fognám!

- Hahaha... Olyan vicces vagy!- teszteltem a műnevetésem. 

- Te is!- lökött meg, ez által kiestem az ajtón, ahol Ya Ou-ba botlottam.