14. rész- A randi

Sziasztok! A 2000 oldalmegjelenítés örömére. Nagyon szépen köszönöm! :) És a 2 feliratkozómnak is nagyon szépen köszönöm, hogy velem tartanak. Most már csak egy pár komment hiányzik. Hajrá!
(Szeretném megkérni az olvasókat, feliratkozókat, hogy ajánlják az ismerőseiknek, és hirdessék a blogot! Nagyon szépen megköszönném!)

*Ya Ou szemszöge*

- Hova, hova, kisasszony?

- Öltözni, mert elkések a randimról.

- És honnan, hogy vizes a hajad?

- Öhm... 

- Na menj! Nem akarom, hogy lekésd a randid!

*Sofia szemszöge*

Csak nekem tűnt fel, vagy Ya Ou-nak tényleg megváltozott a véleménye a randizással kapcsolatban?
Mikor beléptem a szobámba, Ben nem volt ott, de nyitva volt a szekrényem.
- Anya! Te meg mit csinálsz itt?
- Ruhát keresek a randira.
- Micsoda? Egyedül is találok magamnak ruhát!
- Te is randizni mész?
- NEM!- hazudtam. Ezek szerint nem tud róla.

- Akkor hova kell neked ruha?
- Sétálni megyek.
- Egyedül?
- Igen, egyedül.
- Jó.
- És te pontosan hova is mész randizni? Kivel? És miért az én szekrényemben keresel magadnak ruhát?
- Sehova, senkivel, mert.
- Aha, oké. Szia. -mondtam, és elhúztam a szekrényemtől, kilöktem az ajtón, és magamra zártam az ajtót. A kedvenc sétálós ruhámat vettem fel. Mikor felöltöztem, megcsináltam a hajam kontyba, feltettem egy leheletnyi sminket, és csengettek. Peter volt az. Gondoltam. Lerohantam a lépcsőn, nehogy valaki hamarabb nyissa ki neki az ajtót. Elkéstem. Olivér már kinyitotta.
- Mit képzelsz magadról? Azt hiszed, neked mindent szabad?- már emelte a kezét, hogy megüsse.
- Patocska Olivér! Most azonnal engedd le a kezed, a többit pedig megbeszéljük, ha hazaértem!- szóltam rá, mire visszahúzódott a konyhába.
- Figyellek!- mondta Peternek, mielőtt eltűnt.
- Bocsi, csak...
- Nem kell magyarázkodnod...
- Jó, de...
- Nagyon szép vagy! Te Olivérrel laksz itt?
- Nem... Hosszú történet.
- Oké. És hova menjünk?
- Öhm... Arra gondoltam, hogy esetleg...
Remember that trip we took in Mexico?
Yeah, hanging with the boys and all your señoritas
I never spoke up, yeah, I never said hello
But I keep on trying to find a way to meet ya
Yeah

I was chillin', you were with him
Hooked up by the fire
Now he's long gone
I'm like, "So long."
Now I got my chance
Now I, now I got my chance
- Halló! Igen, nem, most nem érek rá.
- Jó, jó, megpróbálom.- ezzel letette a telefont, aminek a csengőhangja a Pass me by volt, az R5-tól.
- Mi a baj?- kérdeztem.
- Haza kell mennem. Segítenem kell anyának...
- Oké. Nem baj. De azért majd befejezzük a randit?
- Persze! Mikor?
- Nekem bármikor jó!
- Öhm... Holnap, reggel, fél nyolc?
- Oké.
- Hozz fürdőruhát, vagy legyen rajtad, oké?- mondta.
- Nekem jó.
- Akkor holnap!
- Szia.
Hmm... Ez egy kicsit furcsa volt... Vagy csak nekem?

Visszamentem a szobámba, leültem az asztalomhoz, és elővettem egy lapot. Szeretek rajzolni, csak nem nagyon tudok... Kéne nekem egy rajztanár. Van két rajzfüzetem, egy A/4-es, és egy A/5-ös. Most nem rajzolni fogok, hanem inkább írni. az ajtóra egy táblát. Valahogy érzem, szükségem lesz rá.
"Kérlek, kopogj!" felirattal, és egy pár rajzzal. Most valami újat szeretnék kipróbálni. Meg is van! Vintage
girls. Rajzoltam 4 egybefüggőt, évszakonként. A tavaszi és nyári nagyon hasonlít, de mégis különböző. Most egy kis angolhoz volt kedvem, ezért az évszakokat angolul írtam rá, és a "Vintage girls" pedig alapból angol, mert ha lefordítanánk, akkor "falul-lányok" lenne... Ezeket ki is színeztem, de rajzoltam egyet, amit nem színezem ki, hanem csak megrajzoltam az "alapot". Ezt nem is fogom tovább rajzolni, mert nincs kedvem, és szerintem ez így jó is.
- Sofia! Most azonnal velem kell jönnöd!- rontott be valaki, megfogott hátulról, egyik kezével a szememet, másikkal pedig a számat fogta be. Nagyon megijedtem, de rájöttem, hogy nincs okom félni, mert ide nem jöhet be senki idegen. Mikor visszaállt a rendes szívverésem, megpróbáltam megnyalni az "elrablóm" kezét. Sikerült is, ennek hatására elengedte a számat. de most már felkapott, és cipelt. Mivel a szemem még mindig a keze takarásában volt, nem tudtam, ki az, és hova visz. Ezért el kezdtem beszélni.
- Hova megyünk?
- Oda.
- Miért?
- Mert.
- Ki vagy te?
- Valaki.
- Hogy találtál rám?
- Úgy.
- Honnan tudod a nevemet?
- Onnan.
Oké. Ebből nem tudtam meg túl sok mindent. Egyszer csak letett, és elengedte a szememet. Megfordultam, és...
- Ya Ou?
- Baj?
- Te csak így elrabolod a húgodat a szobájából, miközben rajzol?
- Oh... bocsi, nem tudtam, hogy rajzolsz...
- De mi lesz, ha Ben meglátja a rajzaim? Még soha nem mutattam neki egyet se... Vagy ha mutattam, akkor azt mondtam, hogy másé...
- Nem fogja meglátni...
- Honnan tudod?
- Onnan, hogy visszament Londonba... anyukáddal együtt...
- Micsoda? És én erről miért nem tudtam? Ugye most csak viccelsz?
- Nem, nem viccelek... Te szombaton indulsz utánuk...
- Egyedül?
- Az tőled függ...
- Hogyhogy tőlem függ?
- Öhm... Erről szerettem volna veled beszélni.
- Mi.. miről?
- Arról, hogy vagy egyedül mész, vagy velem...
- Akkor veled!
- Várj! Hagy mondjam végig! De a srácokat nem hagyhatom itt, mert fel kéne venni egy új számot, vagy koncertezni menni, mert a rajongóknak kell valami. Szóval...
- A srácok is jönnek, és ismerek egy protekciós embert Londonban, aki elintézheti nektek a londoni koncertet...
- Lo.. lo.. lo ... londoni ko..ko.. koncert?- dadogott.
- Baj?
- Még sosem voltam Londonban...
- Én meg még sosem voltam Magyarországon, de most... tádám! Itt vagyok.
- De ez nem olyan egyszerű, mert sokba kerül, és...
- Hagyd már a pénzt! Esetleg egy világ körüli turné?
- Hogy micsoda?
- Világkörüli turné. Tudod, amikor egy együttes, vagy előadó, énekes körbeutazza a világot, több kis állomással, ahol koncertezik...
- Tudom mi az a világ körüli turné, de még csak most kezdődött a karrierünk...
- Akkor csak egy londoni koncert. Értem.

*Ya Ou szemszöge*

- Hi, Daniel! I... - és csak mondta, mondta, mondta a telefonba a "koncert rendelést". - Okay, so in front of the Madamme Tussauds at 12:00. 

- Na? Mik a fejlemények?- kérdeztem, mikor letette a telefont. 

- A koncert 4 nap múlva lesz, azt még megbeszéljük, hogy hol, de annyi biztos, hogy délután kettőkor, és előtte szeretne meghallgatni titeket, úgyhogy délben vár minket a Madamme Tussauds előtt. 

- Tényleg? Köszi, köszi, köszi.- öleltem meg. 

- És tulajdonképpen miért is kell visszamenni Londonba?

- A cuccaidért, mert véglegesen ideköltöztök. 

- Tényleg? Ez állati zsír!

- Hogy mi?

- Ja, bocsi, a menő dumákat még tanulom...

*Sofia szemszöge*

*Másnap reggel, 6 órakor*

A telefonom ébresztett, gyors, és halk reggeli, fogmosás, ruhaválasztás, tusolás, öltözés, smink, haj, és készen is vagyok. Már ennyi az idő? Negyed nyolc? Uhh... Jól elment az idő. Kiálltam az ajtó elé, hogy Peter a csengetéssel ne ébressze fel a többieket.
- Jó reggelt hercegnőm!
- Hercegnő? Eszednél vagy? Amúgy neked is jó reggelt!- mondtam, mire lágyan, és egyben romantikusan megfogta a kezem. Elindultunk, és mikor odaértünk a buszmegállóhoz, megkérdezte:
- Gyalog, vagy busszal?
- Messze van?
- Nincs messze...
- Akkor gyalog.- mosolyogtam rá.
Én csak nézelődtem, mert még sosem jártam erre, és ez egy szép környék. Mikor Peter felé néztem, közelebb hajolt, és lágyan megcsókolt. Én pedig visszacsókoltam, mert nekem tetszik Peter, és ez már lehet, hogy szerelem. A nyelvével elkezdte bökdösni a számat, bejutásért könyörgött, de én nem adtam meg neki az engedélyt. Még mindig bökdöste, mikor elhúzódtam tőle.
- Miért hagytad abba?- kérdezte.
- Mert ez így elsőre egy kicsit sok lett volna... És pont itt, az utcán?
- Baj, hogy az utcán csókolózunk?- kérdezte.

- Nem, de legalább nem a járda közepén álltunk volna meg.
- Oké. - mondta, és felkapott, úgy hogy "ráültem" szemből. Nekinyomta a hátamat a falnak, annak jeléül, hogy "ne a járda közepén álljunk meg". Megint megcsókolt, és a biztonság kedvéért megfogta a lábamat, hogy ne tudjak szabadulni. Ez a csók sokkal hosszabb volt, és én már majdnem a legelején visszacsókoltam. Megint bejutást követelt a nyelvével, és én megint nem engedtem neki. De nem adta fel, tovább próbálkozott, egyre erősebben. Végül a szám feladta a harcot, és Peter nyelve nyert. Felfedezte a szám minden zugát a nyelvével, majd én jöttem. Így még soha nem csókolóztam senkivel. Az első csókom is csak tegnap előtt volt, Olivérrel. Először egy kicsit bátortalanul nyújtottam át a nyelvem Peter szájába. Elkezdtem óvatosan tapogatózni, mire ő bátorítóan belemarkolt a combomba. Mikor nekem is sikerült felfedeznem a szája minden zugát, visszahúztam a nyelvem, de ő gyengéden ráharapott, ezzel maradásra kényszerítve. De mikor elengedte, abban bízva, hogy újra felfedezőútra indul a nyelvem, én gyorsan visszahúztam, mielőtt újra lecsaphatott volna rá. Még egy pár percig egybeolvadt a szánk, aztán elváltak egymástól ajkaink. Még nem tett le, mert a szemembe nézett. Én pedig inkább lesütöttem a szemem, de ez sem segített, mert elpirultam. Mikor kinyitottam a szemem, az a gyönyörű barna szempár elárulta, hogy Peter mosolyog. Ezért a szájára tévedt a szemem, amit ő félreértett, és újra megcsókolt. Ez után, mikor óvatosan letett, újra megfogta a kezem, és rákulcsolta az ujjait az enyémekre. Mentünk tovább, de egyikőnk sem szólalt meg. Én nem mertem, és azt sem tudtam, hogy mit mondhatnék. Mikor odaértünk, ahova Peter akart vinni, beléptünk a nagyon pici épületbe. Vett 2 napi jegyet, megkaptuk a karszalagot, és kiléptünk a "hátsóajtón". Egy jó nagy strandra hozott Peter.
- Rajtad van a fürdőruha?- kérdezte.
- Igen. Hát rajtad?
- Ja. Menjünk be a szekrényekhez, rakjuk le a cuccom, és a ruháinkat.
- Oké.- egyeztem bele. A miénk volt a 77-es szekrény. Mikor bepakoltunk, Peter elment valahova, már fürdőgatyában, csak én voltam lemaradva, mert rajtam még a ruhám volt. Gyorsan lekaptam a sortomat, de az ingemmel egy kicsit szenvedtem. Mire Peter visszaért, már fürdőruhában voltam. Még betett valamit a szekrénybe, és bezárta. Majd átölelte a derekamat, és elindultunk kifelé. Már majdnem a medencénél voltunk, mikor megálltunk. Magával szembe fordított de nem mertem a szemébe nézni, nehogy észrevegye, hogy ez az egész új nekem, és egy kicsit tartok attól, hogy gyors a tempója... Gyengéden felemelte az államat, ezzel kényszerítve, hogy a szemébe nézzek.
- Sofia! Szeretnék kérdezni tőled valamit.
- Mit?- kérdeztem kicsit félénken.
- Leszel a barátnőm?
- Igen. - csúszott ki gondolkodás nélkül a számon.
- Akkor... -mondta, és megcsókolt. Ez nem olyan volt, mint az előbb, az utcán, hanem csak egy rövid, 'szeretlek'-csók. - Mindent elmondhatsz nekem. Ami bánt, ami jó, mindent!
- Most?
- Öhm... Lehetne a vízben? Mert megfagyok, így, tusolás után...
- Persze, gyere!- nevettem el magam.
- Szóval... Mondd!- nézett a szemembe, mikor leült egy padra a vízben, és az ölébe ültetett.
- Ez a gőzölgő víz olyan...
- ... misztikus?- fejezte be a mondatom.
- Igen.
- Tudom. Ezért hoztalak ide. De ez csak reggel ilyen... Sajnos.
- Szerintem nagyon szép. -mondtam, de látszott rajtam, hogy nem ezt akartam mondani.- Szóval. Még soha nem volt barátom, te vagy az első. És nem nagyon tudom, hogy egy kapcsolatban az események milyen gyorsan mennek, de szerintem egy kicsit vissza kéne fogni magad... Nekem egy kicsit gyors a tempó...
- Oké... visszafogom magam, ígérem!- mondta. - De most én jövök!
- Tessék?- kérdeztem.
- Hát... nekem is van ilyesmi kérdésem.
- Mit keresett nálad Olivér?
- Öhm... mondtam már, hogy hosszú történet...
- Időnk, mint a tenger...- simította ki a hajamat az arcomból.
- Oké... akkor. London-ból költöztünk ide, anyával, és a legjobb barátommal, egy ikerházba, ahol már laktak. A ByTheWay lakott ott, aztán kiderült, hogy Ya Ou a fél-tesóm, stb.
- Áh... Szóval te 4 fiúval laksz együtt!
- Öttel...
- Mi?- kérdezte, kicsit idegesen.
- A legjobb barátom is fiú... -mondtam.
- Oké, de az nem több, mint barátság, ugye?- kérdezte olyan számonkérős stílusban.
- Nem, dehogy! Bennel mindig csak barátok voltunk, és mindig is azok leszünk!- fejtettem ki neki.
- Remélem is! 

13. rész- Bizalom-játék

Sziasztok!

Bi-bi-bip! Új rész! Bi-bi-bip!

*Benny szemszöge*

Mikor Ya Ou- ék hazaértek, Ya Ou nem szólt semmit, csak megragadta a pólóm, és elkezdett felfelé húzni a lépcsőn. Nem olyan stílusban, hogy "már megint mit csináltál, gyere ki a hóra, ott elrendezzük!", hanem amolyan "most azonnal beszélnem kell valakivel, és te vagy az első, akit megláttam." stílusban.

- Ya Ou! Tegyél le! Most! Uhh... Inkább ne!- néztem le, ahogy beleképzeltem magam az ő szemszögébe: itt elenged, a lépcső közepén. - És most miért is cipelsz?
Egész végig nem szólt hozzám, csak amikor már felértünk a szobába.
- Ülj le!- parancsolt rám. Látszott az arcán, hogy valami "baj" van, ami miatt mérges.
- Oké. És most? Most az jön, hogy elmondod, hogy miről akarsz beszélni, és én még csak a szendvicsemet sem ehettem meg!
- Azt hiszem, Sofi szerelmes.- erre nem tudtam mit mondani.- Egy srác, akivel délelőtt is találkoztunk, ott volt a moziban is.
- Ti voltatok moziban?- erre a kérdésemre csak egy gyilkos pillantást kaptam válaszul.
- Délelőtt az álarcban látta a srác, és most azért ismerte fel, mert délelőtt megmondta a nevét... A film végén pedig- szerintem szándékosan- ráöntötte a narancslevét Sofi pólójára!!!
- Igen, és?
- Mit és? Még nincs vége!- háborodott fel még jobban. - A srác elhívta randizni!
- Tényleg randizni hívta el? Nem csak fagyizni?
- Nem. Azt mondta, hogy "sétálni, meg minden".
- Szerintem várd meg a fejleményeket, nyugodj le! Menj, ússz egyet a házi uszodánkban!
- Miért? Van olyanunk?
- Nincs, ezt csak úgy mondtam, mert most már egyik jó, és közeli uszoda sincs nyitva.
- Ja, értem. Elmegyek, letusolok, hátha az javít a dolgon...

*5 perccel később*

*Kopp-kopp*

- Ki az?

- Csak én vagyok. Megengeded, hogy bemenjek?- kérdeztem Sofia-tól. 

Egy negyed óra múlva be is engedett. 

- Mi tartott ennyi ideig? 

- El kellett bújtatnom... Öhhm... izé... Elraktam a személyes cuccaim. 

- Értem. Beszélnünk kell. 

- Miről?

- Hát... Ya Ou nagyon ki van akadva a pasi-dolgod miatt...

- Erről most inkább nem szeretnék beszélni... Csak ennyit szerettél volna?

- Öhm... igen.

- Jó. Ebben az esetben, a viszont látásra!- nyitotta ki az ajtót.

Egy kicsit furán viselkedett... Vagy csak nekem tűnt úgy?

*Sofia szemszöge*

- Oké. Elment, most már előjöhetsz!- mondtam.

- Tudod, hogy mennyire nem kényelmes az ágyad alatt feküdni?

- Nem... Még nem próbáltam.

- De nem értem... Mi ez a pasi-ügy?

- Ne már, Oli! Ne kezdd te is! 

- Most mi van? Nem lehet kérdezni semmit?

- De, lehet, csak most ne, légyszíves!

- Jó, akkor mentem is, ha ennyire nem számít, amit mondani akartam...

- De! Igen is, számít!

- Oké. Vegyél fel egy olyan ruhát, amiben most kijöhetsz az udvarra, tehát hosszabbat. És hozz magaddal

egy sálat is, vagy kendőt!- mondta. - 5 perc múlva várlak, a hátsó ajtó előtt- belülről.
Így is lett minden. Mikor odaértem, bekötötte a szemem, és elkezdett vezetni. Mindenfelé mentünk, míg végül megállított.
- Most egy nehezebb feladat jön: felfelé kell mászni... Egy létrán.
- Micsoda? Erről nem volt szó!
- Segítek! Itt van a létra, fogd meg, úgy! A lábadat tedd ide, így!- fogta meg először a kezemet, és helyezte a létra egyik fokára, majd az egyik lábamat az alsó lépcsőfokra tette, aztán a másikat pedig fölé.
- Jól van! Nem kell segíteni, tudok egyedül is felfelé mászni!
- Jó, te tudod! Azért jövök mögötted.
Most már éreztem is, hogy magasan vagyok.
- Itt vagy?- kérdeztem.
- Persze. Még két fok a kezeddel, és aztán egy nagy palló lesz, amire ülj fel!- mondta.
Tényleg felmásztunk egy kis "erkélyre", ami fából volt. Még mindig nem tudom, hogy hol vagyunk, de ez már csak jó lehet. Mikor ő is felért, megfogta a kezem, és felhúzott. Azért nem mertem felállni, mert nem tudtam, hogy mekkora ez az "erkély". Aztán megint elkezdett vezetni.
- Innen már csak egyenesen kell menni, és csak arra kell vigyázni, hogy nehogy leess 20 méter magasból.
- Micsoda? Tériszonyom van! Miért nem mondtad, hogy magasra jövünk?
- Te mondtad, hogy bízol bennem!
- Én nem mondtam ilyet!
- Oké. Akkor fogadjunk, hogy rá tudlak venni, hogy kimondd, hogy bízol bennem!
- Úgysem fog sikerülni!
- Oké.
- Hány éves vagy?
- 15. És ez most hogy jön ide?
- Valahogy.
- Hogy hívják a testvéredet?
- Ya Ou Feng.
- Jó. Milyen színű a cipőd?
- Sárga.
- Mondtam én, hogy rá tudlak venni, hogy kimondd azt, hogy sárga!
- De azt akartad velem kimondatni, hogy bízok benned, vagy nem?
- Most tettem meg.
- Basszus! Hogy én miért dőlök be mindig az ilyeneknek!
- Na szóval akkor most már tisztáztuk, hogy bízol bennem. Akkor mehetünk tovább, ugye?
- Továbbra sem bízok benned, de menjünk!- tápászkodtam fel törökülésből, mert ennek a "rövid" párbeszédnek az idejére leültünk.
- Vigyázz, most egy kis fahíd következik, és mivel a levegőben vagyunk, ez a híd lóg.
Mikor átjutottunk a hídon, mondta, hogy álljak meg. Kulcsfordulást és ajtónyikorgást hallottam. Ekkor elkezdett húzni. És csak most vette le a szememről a sálat.
- Wow! Ez egy kis kuckó! Pontosabban faház! Itt minden megvan, ami kell! Teli hűtő, wifi, ágy, polifoam, hálózsák, minden!
- Igen. Ez az én "titkos" helyem.
- És hogy fogod megoldani a visszafele utat, úgy, hogy ne lássam az utat?
- Sehogy. Te bármikor jöhetsz ide, amíg nincs neked is titkos helyed!- ajánlotta fel. Ez kedves. De nem árulhatom el, hogy nekem már van, mert akkor ő is oda szeretne menni. De ha nem árulom el, akkor viszont becsapom. Amit nem szeretnék.
- Bízol bennem?- kérdeztem.
- Teljes mértékben!
- Akkor holnap én viszlek valahova!
- Ez természetes! De egy feltétellel!
- Halljuk!
- Ma este itt alszol!
- És te?
- Én is!
- Bivakolunk?
- Az meg mi?
- Nem tudod?
- Honnan tudnám?
- Én egy évig cserkész voltam, és a táborban nekünk volt a legtisztább a sátrunk, ezért utolsó éjszaka elvittek minket bivakolni. Nagyon jó, egyszer az életben mindenkinek ki kell próbálnia!
- Oké, oké, de mi az?
- Annyi, hogy a szabad ég alatt alszol, egy polifoam-on, egy hálózsákban...
- Áh... Értem!
- Akkor?
- Esetleg sátrat nem akarsz állítani?
- Hahaha! Nagyon vicces!
- Én biztos nem alszok abban a kényelmetlen hálózsákban!

* Fél órával később*

- Jó éjt! Ha látsz hullócsillagot, szólj!- köszöntem el Olivértől, mielőtt beléptem volna a faházba.

- És jó éjt-puszit nem kapok?

- Ha annyira akarsz...- sétáltam hozzá vissza a hídhoz. Leguggoltam.

- Na! Hajolj közelebb!- mondta. 

- Nem. Nekem jó ez így. Te ülj fel! 

- Oké.- mondta, és felült. Közelítettem az arcához, hogy megpusziljam, de ő gyengéden megfogta az államat, és a számra adott "jó éjt-puszit". 

- Ez mi volt?

- Bocsi... 

- De... -végig sem tudtam mondani, mert megint megcsókolt. Mikor befejezte, szó nélkül bementem a faházba, és becsuktam magam mögött az ajtót.

Olivér csak 2 évvel idősebb nálam, de nekem más tetszik. Peter. Amikor megismertem a ByTheWay-t, az X-Faktor által, Ya Ou volt a kedvencem. Nem is tudom, miért... Ő annyira közel állt hozzám... Most minden Wayer lány megőrült volna, mert biztos, hogy egy csomó Oli-rajongó van. 

*Kopp-kopp*

Tudtam, hogy Oli az, de nem nyitottam ajtót, és nem is válaszoltam. Nem volt semmi mondani valóm neki, és ha neki van, akkor azt majd elmondja reggel. 

* Másnap reggel*

- Te meg...!- mondtam, mikor felkeltem. 

- Upsz...- mondta Oli álmosan.
- Ide figyelj! Ha még egyszer...!- erre egy kicsit megijedt, láttam az arcán. De nem baj, mert ez volt a célom...

Mikor felkeltem, ott feküdt mellettem, az ágyon. Nem történt semmi, csak éjszaka bejött.

- Bocsi, csak villámlott, és megijedtem...

- Egy 17 éves, FIÚ nem ijed meg a villámoktól!

- De, ha egy erdőben van, a szabad ég alatt.

- Jó, hagyjuk. Nem akarok veled összeveszni.- de még mindig volt egy dolog, ami nem hagyott nyugodni.- De mi volt az a tegnapi?

- Pakoljunk, mert esni készül!- próbálta meg terelni a témát, nagyon ügyetlenül, hiszen egy felhő sem volt az égen.

- Ne tereld a témát, légyszíves!

- A légy nem szíves, hanem potrohos!- erre kénytelen voltam nevetni, de ez olyasfajta "kínomban röhögök rajta" típusú volt.

- Na!

- Nem!

- Akkor nem viszlek el ma sehová!

- Elárulom, ha ott leszünk.

- Jó. Mikor most visszaérünk, ahhoz képest negyed óra múlva találkozzunk a játékteremben!

- Miért pont ott?

- Mert! Telefon, óra, és semmi NEM vízálló ne legyen nálad!

- Ugye nem akarsz elvinni az uszodába?

- Dehogy!

- És a tóba sem akarsz belelökni?

- A játékterem ablakából? Jó ötlet!

- A játékteremnek nincs is ablaka!

- Na, okostojás!

*Mikor végre megérkezett a játékterembe*

- Bízol bennem?

- Miért is ne?

- Oké. - ezzel a kijelentéssel bekötöttem a szemét. 

- Itt állj meg! -mondtam.

- Miért? Hisz' még csak pár lépést jöttünk!

- Pont azért!- mondtam, mikor sikerült kinyitnom az ajtót. 

- Gyere! Úgy, erre!

- Hol vagyunk?

- Majd meglátod!- válaszoltam titokzatosan.- Még nem vagyunk ott!- a medence végéhez vezettem, és hogy neki se legyen könnyű dolga, segítettem neki felállni a dobogókőre. - Megérkeztünk, de még ne vedd le a kötést! Most meg foglak lökni, előre, és miközben dőlsz, vedd le a kötést! Ja, és vegyél levegőt, mert egy puha dolog vár téged, hogy beledőlj, és pont arccal fogsz érkezni!

- Oké. 

- 3... 2... 1...- és belelöktem a vízbe. Egy kicsit nevettem rajta, de fél percig tartott csak a nevetésem, mert nem hallottam, mit akar mondani. Levettem a ruhámat, ami alatt a fürdőruhám volt, és beugrottam mellé. 

- Na? Milyen a víz?- kérdeztem. 

- Ne... Nem tuvd... tudok úszf...úszni! - próbált fennmaradni a vízen. 

- Uhh... Bocsi, nem tudtam...- segítettem ki a partra.

- Ezt amúgy miért kaptam? 

- A tegnapiért.

- Milyen tegnapiért?- nézett rám értetlenül.

- Nem tudod?

- Erre gondolsz?- hajolt hozzám közelebb, hogy megcsókoljon, de én időben lemerültem a víz alá. - Ezt most miért csináltad?- erre nem tudtam mit mondani...- Engem mindenki szeret!

- Én is szeretlek, csak nem úgy! Úgy szeretlek, mint Benny-t, és Sziki-t is!

- Hey! Ya Ou-t kihagytad! 

- Igen, mert őt testvérileg is szeretem! 

- Áhh... értem. 

- Eszünk valamit?

- Mire gondolsz? 

- Nem tudom... Olyanra, ami van egy uszoda büféjében...- kezdtem el rohanni felfelé a lépcsőn, ami a büfébe vezet, hogy hamarabb odaérjek, mint Olivér. Sikerült. - Mit parancsol?- játszottam el a büfést.

- Téged... Öhm.. izé. Egy hamburgert.- oké... Ez fura volt. A fiúk mindig ilyenek, ha szerelmesek? Éppen beletenyerelt egy tál ketchup-ba, de én nem akartam neki szólni... Majd ha megkapja a rendelését. 

- Egy pillanat, és hozom.

Mikor elkészült, kivittem neki az asztalhoz, ahova leült, a sajátommal együtt. 

- Inni kérsz valamit?

- Igen, egy kólát, ha lehet. 

- Mindent lehet!

- Oké.

5 perc múlva kivittem a kóláját, és hoztam magamnak egy shake-et is. Ezért adott egy puszit. 

- Ezt most miért?

- Azt mondtad, mindent lehet...

- Ahh... Akkor úgy mondom, hogy mindenféle ital közül lehet választani.

Elbeszélgettünk, amíg megettük a hamburgert. 

- Indulhatunk?

- Persze! De tisztázzunk valamit előtte!

- Halljam!- mondta, mint akit érdekel a dolog. 

- Nekem nem tetszel sem te, sem Sziki, sem Benny. Sziki azért nem, mert túl idős hozzám, Benny azért nem, mert... mert nem, te pedig, mert túl rámenős vagy!

- Hűha! Jól kifejtetted a véleményed! Akkor már tudom, ki tetszik!

- Igen? És ki?

- Ya Ou!

- Hülye! Ő a fél-tesóm!

- De nem a vér szerinti!- ezen egy kicsit elgondolkoztam, de nem jutottam semmire. 

- Gyerünk!- mondtam, és lementünk a medencéhez. 

- Ez a mi kis titkos uszodánk, szóval, ha ide szeretnénk jönni, csak mi ketten, akkor szólj be a szobámba, hogy a játékteremben vársz, és jövök én is. Mert egyedül nem fogsz ide jutni, mert nem mutatom meg az útvonalat! 

- De amikor megyünk vissza, látni fogom, nem? 

- Nem, mert bekötöm a szemed!

- Felőlem!- mondta flegmán.

- Na, ezért sem tetszel. Ha megváltoznál, lehet, hogy tetszenél... 

- Hogyhogy megváltoznék?- kérdezte, miközben bekötöttem a szemét. 

- Arra már neked kell rájönnöd! - adtam meg a megfelelő választ, miközben megforgattam, hogy az irányt se tudja, hogy merre megyünk... (Az uszodán belül legalább 6 ajtó volt...) Mikor kivezettem, még körbevezettem a felső szinten (bekötött szemmel), hogy azt higgye, még sem olyan rövid az út, mint amilyenre emlékszik, és visszavittem a játékterembe. 

- Na, milyen volt?

- Szörnyű! Majdnem megöltél! 

- Bocs... Nem tudtam, hogy nem tudsz úszni...

- Nem tudtam, nem tudtam... Én is arra fognám!

- Hahaha... Olyan vicces vagy!- teszteltem a műnevetésem. 

- Te is!- lökött meg, ez által kiestem az ajtón, ahol Ya Ou-ba botlottam.

12. rész- A mozi

Sziasztok!

Köszönöm szépen a majdnem 900 oldalmegjelenítést!Tényleg nagyon hálás vagyok nektek! Iratkozzatok fel! Pipáljatok! Kommenteljetek!
Olivér kilépett a ByTheWayből... Ennek ellenére én megpróbálom úgy folytatni a blogot, mintha nem lépett volna ki...

*Ya Ou szemszöge*

- ByTheWay-kukactanács!- mondtam.

- Srácok! én itt maradok, beszélek Sofi-val, ti meg hazamehettek, jó?

- Ezaz! Kaja!!!

- Bence!

- Bocsi...

- Oli!

- Mi van?

- Add ide a deszkádat!

- Miért?

- Gondolod, hogy a legjobb nacimban a földre fogok ülni? Vagy hagyom Sofiát ebben a szép ruhában a földre ülni?!?

- Tessék!

- Kösz. Na, akkor majd találkozunk!- mondtam, és elindultak.- Ja, és... A cuccomat is vigyétek haza, PLEASE!- erre kaptam egy csúnya pillantást.- Köszi?

***

- Sofia!

- Hagyj békén!

- Hoztam deszkát, hogy ráülhess!

- Oké!- el is vette, ráállt, és elindult. 

Én pedig futhattam utána. Kicsit sem néztek hülyének az emberek: egy félmeztelen srác egy deszkás csaj után fut... Hmmm. 

- Sofia! Várj meg! Kérlek!

- Miért? Te is csak azt akarod mondani, hogy milyen szép hangom van, csak hogy ne sérts meg, ugye? Tudom, hogy nincs szép hangom!

- Nem! Nem ezért jöttem!

- Hát miért?- tette le a lábát, hogy meg tudjon állni, és a szemembe tudjon nézni. 

- Azért, hogy együtt tölthessünk egy kis időt. Már két napja ismerjük egymást, és még nem is beszélgettünk. Pedig tudom, hogy Bencével, Petivel és Olival már beszéltetek! 

- Hey!!! Olival még nem is... És honnan tudod?

- Most árultad el!

- Ooops! És különben is! Szikivel úgy beszélgettünk, hogy még nem is ismertük egymást... személyesen.

- Na! Ülj le! Szerintem rengeteg megbeszélni valónk van, hugi!

Ő leült a deszkára, én pedig vele szembe, a földre. Mindent elmesélt nekem: hogy mindig is félt a repüléstől, hogy milyen osztálytársai voltak, hogy milyen volt Londonban élni, és mindent. Én is meséltem neki: milyen volt itthon kiskoromban, hogy hogy lettünk híresek, miért jelentkeztünk az X-Faktorba, és milyen most az életünk. Észre sem vettük, hogy hogy elszállt az idő. Már fél hét van! 2 perc néma csend után megszólaltam.
- Mit szólnál, ha elmennénk valahova. Mondjuk moziba, vagy egy étterembe, vagy Mekizni?
- A mozi jó lesz. De szerintem előtte menjünk haza, mert neked nincs pólód, én pedig nem szeretném ezt a szép ruhát felvenni mozizni.
- És miért nem?
- Mert nem randizni megyünk! Vagy tévedek?
- Nem, nem tévedsz, de nagyon szép vagy ebben a ruhában...
- Na, jól van! Nem kell nekem, hogy te is belém zúgj!
- Oké, oké. Busz?
- Magángéped nincs?
- Öhhhm... Hadd gondolkozzak... NINCS!
- Jó. Nem is kell, csak vicceltem! :)
Elkaptuk az első buszt, ami arra megy, és sikeresen hazaértünk hétre.
- Sofi! Negyed óra múlva várlak a nappaliban, mert tudom is, hogy mit nézünk! Nyolckor kezdődik!

* Oli szemszöge*

Megvan, megvan, és ez is megvan. Oké. Indulhatok is!
- Szia Oli! Hová mész?- lépett be az ajtón Ya Ou.
- Nem tudom, csak úgy... öhm... sétálni?
- Értem. És akkor minek ennyi cucc?
- Ezt csak a szekrénybe akartam berakni...
- Oké. Te tudod!

*Peter Flooe szemszöge*

Annyira unatkozok, most, hogy vége lett a ByTheWay koncertnek... De van egy jó ötletem! Elmegyek a moziba. Még év elején vállaltam itt diákmunkát, de most "szabadságon" vagyok... Arra gondoltam, hogy unalmamban most visszamehetnék...
- Jó estét, főnök úr!
- Peter! Te meg mit keresel itt?
- Unalmamban idejöttem, dolgozni.
- Jó... De most nem lehetsz a "hang a filmek elején", mert azt már elfoglalták...
- Nem baj... De attól még dolgozhatok valamit, nem?
- De, igen... Egy pillanat, és megnézem, hogy van-e szabad hely!
- Mr. Flets! Én ezt nem bírom tovább egyedül!!!- rontott be a büfés.- Szia, Peter!
- Hali!
- Mit szeretne ezzel mondani nekem, Mr. ...?
- Büfés ember... Mr. Büfés ember... Azt, hogy kéne valaki mellém.
- De ott vagytok hárman a büfében! Mi az, amit nem bírsz egyedül?
- Igen, hárman voltunk... Szabolcs tegnap ment el szabadságra, Lóci meg beteg lett...
- És én erről miért nem tudtam?
- Nem tudom...
- Mindegy. Hagyjuk! Peter! Munkára fel! A büfében fogsz dolgozni!
- Ez az! Ingyen kaja!!!
- Nem... Neked is fizetned kell a popcornért, és a többiért!
- Jó... És a filmért, ha megnézem?
- Azért nem, és oda ülsz, ahova akarsz!
- De jó!!! Köszönöm szépen főnök úr!

*5 perccel később, fél nyolckor*

Nagyon nagy sor áll a büfénél. Mindenki popcorn-t kér, kólával. Miért nem a legolcsóbbat kérik? Nachos, kólával. Vagy a legegészségesebbet: szárított almakarika és frissen facsart narancslé?

***

Már háromnegyed nyolc van, és még mindig jönnek a büféhez... Meddig jönnek még? Én is meg szeretném nézni azt a filmet!!! Könyvben már olvastam... Nem tudtam letenni. Ez a srác nagyon hasonlít valakire... Várjunk csak! Ez Olivér, a ByTheWay-ből! Bár... Ez természetes... Minden ember jár moziba... Vagy nem?
- Szia Oli! Mit szeretnél? Nagy rajongótok vagyok! Bár nincs kedvencem, mert én mindenkit szeretek!
-Öhhmm... Oké. Milyen menük vannak mára?
*Elmondtam a mai menüket(ital+rágcsa)*
- Akkor én a nachos-os menüt szeretném!
- 500 Ft lesz!- mondtam, mikor átnyújtottam a menüt.
- Köszönöm!- fizetett, és elment.
Ekkor újabb meglepetés: Ya Ou és... Sofia?
- Sziasztok! Olivért keresitek? Épp most ment el!
- Nem, nem... Amúgy köszi! Jó tudni, hogy hol csavarog ilyenkor!- mondta Ya Ou.
Gyorsan megbeszélték egymás közt, hogy mit kérnek, majd újra megszólalt Ya Ou:
- Mivel Sofia alma-roppancsos menüt kér, ezét én is, szóval kettőt kérünk!
- Rendben! Mivel ti vagytok a 100. vásárlók, a menüket féláron kapjátok! Így csak 500 Ft lesz!
Mikor kifizették, bementek a 25. terembe, ahol a filmet fogják vetíteni. Ekkor az utolsó vásárló is megérkezett, majd én is megvettem a saját almakarikás menümet, és elfoglaltam a legjobb helyet az egész moziban! A középső(7. vagy 8.) sor, 7. vagy 8. székét, egy 15 soros, 15 szék/soros teremnek. Mindenki erre a filmre jött, mivel most csak egy terem üzemel. Nem vagyunk sokan, de nem is kell. Mikor elkezdtem olvasni a könyvet, a nővérem figyelmeztetett, hogy a csaj meg fog halni. Végig arra voltam felkészülve... És nem!

*Sofia szemszöge*

* 2 órával később, mikor a filmnek vége lett, és mindenki kisírt szemmel távozik a teremből*

Fuuuu!!! Ez nagyon elgondolkodtató film! Mindenki sírt rajta. Még Ya Ou is! Ezt a filmet, vagy a könyvet mindenkinek meg kell néznie/el kell olvasnia egyszer! Szerintem a film sokkal jobb, mert itt az arcokon is megjelennek olyan érzések, amit egy könyvben nem lehet átadni az olvasónak. Én teljesen értettem a filmet, mert angolul volt. Még a (magyar)feliratot sem kellett elolvasnom, hiszen én is angol vagyok! Végre egy ilyen film! 

Ez hideg, hideg, hideg!

- Neeee!!! A fehér pólóm! Most nézd meg, hogy nézek ki! Nem tudsz figyelni? - mondtam valakinek, akire még nem emeltem fel a tekintetem. Rám öntötte a narancslevét!

- Bocsánat, elnézést, nagyon sajnálom!- mondta a srác. utána pedig felnézett. - Sofia?

- Te meg honnan tudod a nevem, és ki vagy... te. Veled már találkoztam! Ma délután!

- Mi? Sofia! Te ismered ezt a srácot?- kapcsolódott be most már Ya Ou is. 

- Nem... Vagyis... Nem tudom...

- Még nem nagyon ismerjük egymást, de én tudom róla, hogy Sofiának hívják és nagyon jó hangja van! 

- Jó, jó. Ezt én is tudtam! De te ki vagy?- mondta Ya Ou, mintha már rég óta ismerne...

- Én Peter Flooe vagyok, 6 éve költöztünk Magyarországra, szeretek énekelni, bár még demóm nincs, szeretek deszkázni, és már két éve ebben a moziban dolgozok, diákmunkán...

Új design

Nagyon szépen köszönöm az új design-t, Amnestia S.-nek!!!