15. rész- Harcok

Sziasztok!
Meghoztam a következő részt, és köszönöm, hogy ilyen sokan nézitek a blogot!

Csak egy tipp, nem kötelező megfogadni...: Ha szeretitek a blogot, akkor iratkozzatok fel, és akkor kaptok értesítést(e-mail-ben, ha jól tudom, de ha nem szóljatok rám!), ha új bejegyzés kerül ki. És akkor nem kell megjegyezni a linket, vagy elmenteni könyvjelzőkhöz, és mindig keresgetni, hanem értesítést kaptok... De ne értsétek félre! Nem azért mondom, hogy "legyen több száz feliratkozóm", hanem mert tényleg titeket szeretnélek segíteni... Ezért is írtam, hogy nem kötelező megfogadni!

*Peter szemszöge*

Szerelmes vagyok... Nagyon. Nem tudom mi ütött belém. Annyira szeretem. Nekem most már csak ő létezik! Nem is vettem észre, hogy már ennyire eltelt az idő, már délután van! 

- Sofia! Szerintem most már lassan menni kéne...- szólaltam meg. 

- Oké, de eszünk egy sültkrumplit a büfében? 

- Ehetünk! Mivel kéred? 

- Minden jöhet!

- Oké, nekem is!- mosolyogtam rá. Annyi közös van bennünk!
Megvettem a sültkrumplit, ketchup-al, és mire megettük, meg is száradtunk, átöltöztünk, és visszaindultunk.
- Na? Milyen volt a mai napod?
- Csodás!- felelte, és egy rövid, de meleg csókot lehelt a számra.
- Szerintem is! Mikor találkozunk legközelebb?- kérdeztem.
- Hát... valamit el kell mondanom...
- Miről lenne szó?- vettem komolyra a dolgot, mert látszott az arcán, hogy ez valami komoly dolog lesz.
- Hát... Visszamegyünk Londonba... Nem tudom, mennyi időre...
- Szóval lehet, hogy egy hét múlva jössz, de lehet, hogy csak 3 év múlva?
- Nem, azért 3 év nem lesz... Maximum 2 hét...
- Az más... Gondolom akkor találkozol a volt pasiddal, meg ilyenek, újra összejöttök, stb....
- Dehogy! Ne legyél már ilyen! Csak véglegesen ideköltözünk, vagy nem tudom, a cuccomért megyek! Különben sem volt még pasim!
- De csókolózni már csókolóztál!
- Honnan tudod?
- Most árultad el!
- Ne már! Ez így csalás! Fogadjunk, neked már volt egy csomó csajod!
- Ami azt illeti... 3... De ebből csak egy volt komolyabb!
- És ezt higgyem is el! És ki volt az az egy?
- Te...
- És hogyhogy csak voltam? Ezt nem értem!
- Londonban sokkal jobb pasik vannak, mint én, ezért szakítok veled!- mondtam ki meggondolatlanul.
- Mi? Ezt nem teheted meg!
- És miért nem?
- Mert te is jössz velünk! Ezt akartam elmondani!
- Micsoda?
- Igen!
- De... és... most?- kérdeztem.
- Holnap mennénk... Reggel nyolcra gyere a házunkhoz...
- Oké. Na, de kivel is volt az a csók?
- Miért fontos most ez?- a hangjában éreztem, hogy ez egy kényes téma, de akkor is meg szeretném tudni, hogy ki lehet még rajtam kívül "befutó"...
- Mert!
- Oké... És neked ki volt az a két lány, akivel jártál?
- Shakira, és Hanah Montana!
- Hülye! - nevetett ki...
- Na jó! Az egyik Jaymi Hensley, a másik meg Justin Bieber...
- Még mindig nem hiszek neked!
- Na, jó! Victoria Justice, vele egy forgatáson ismerkedtünk meg, mert régebben volt egy bandám, és meghívtak, hogy szerepeljünk egy filmben, és elvállaltuk a szerepet, és Victoria is szerepelt benne...
- És a másik? Sponge Bob magyar hangja?
- Dehogy! Ő pedig... Sarah Delvney volt...
- Ő ki?
- Egyik volt osztálytársam... Még általánosban...
- Áh... értem... És velük is ilyen heves csókcsatákba keveredtél, mint velem?
- Erre a kérdésre nem szeretnék válaszolni...
- Oké.
- És? Kivel csókolóztál már?- megint a feszültség tapinthatóvá vált...
- Olivér...
- Mármint...?
- Igen, Patocska Olivér. Ő csókolt meg, pedig én csak jó éjt puszit szerettem volna neki adni, szigorúan az arcára!
- Aha, és ezt higgyem is el?- kérdeztem, mire ő nem felelt. Igaz, ez csak költői kérdés volt, ezért megcsókoltam.
- Amúgy... Hány éves vagy?
- Szerintem már mondtam, amúgy 16.
- Tényleg, mondtad már, akkor viszont én nem mondtam, de én...
- 17 éves vagy!
- Dehogy! Ezt meg honnan veszed?
- Annyinak nézel ki!
- Hát... Nem hiszem... De mindegy. 15 vagyok...
- 15? És minimum 17-nek néztelek...
- Hát, igen... Előfordult már egy párszor... - mondta.

* Sofia szemszöge*

Mikor hazaértünk, egy rövid csókkal elköszönt, és hazaindult. Én pedig beléptem, és a konyha felől hangokat hallottam. Elindultam arra, és hallottam, hogy mindenki bent van. Egyszer csak Olivér egy kicsit hangosabban ordított, ami eléggé meglepett...

- De Sofia olyan jól csókol!- erre inkább nem mentem be, de mindenki kérdezgette, hogy "ezt honnan tudod?" , stb. ,stb. Én felmentem a szobámba, és írtam egy SMS-t a fiúknak.

Benny, Oli, Sziki:

"SRÁCOOOOOOOOOOOOOK! 

Gyertek értem! Most! Itt vagyok a... Hol is vagyok? A mekinél! 2. kerületben a mekinél! SIESSETEK!"

Ya Ou:

"Szia! 

Ha a srácok elmentek, akkor gyere fel a szobámba..."

Lentről nagy kapkodást, és öltözködést hallottam... Ezek szerintem megkapták az SMS-t. Hallottam az ajtócsukódást, majd Ya Ou belépett a szobámba. 

- Hogy lógtál el tőlük? 

- "WC-n voltam", miután megkaptam az SMS-t. Miért jöjjek?

- Segítesz csomagolni?

- Persze!- Mikor elkezdtünk összecsomagolni, elkezdtünk beszélgetni. Sok mindenről beszélgettünk, és egyszer csak felmerült a mai nap...

- És milyen volt a randi? Mit csináltatok?

- Tényleg jól csókolok?- vágtam vissza egy gyors kérdéssel.
- Te...te...te... hallottad, hogy mi....?
- Igen, pont beléptem a házba, és a konyha felől hallottam a hangotokat, gondoltam, köszönök, de az ajtóból visszafordultam, mikor meghallottam ezt a mondatot...
- Öhm...
- Ne is törd magad! És mire fel tárgyaltátok ki, hogy ki hogy csókol?
- Tudod, a hetünket meg szoktuk beszélni, hogy mi történt, és...
- És ezek csak fiús dolgok, engem nem kell meghallgatni, hogy mi történt velem, nem kell rám odafigyelni, mert lány vagyok, és a lányok a naplójuknak mondják el a gondolataikat, és azt, hogy mi történt velük a héten... Ugye? Pontosan ezt akartad mondani. Hát... kösz. Légyszíves, menj ki a szobámból, befejezem egyedül is! Ja, és zárd be az ajtót!
- De...
- Nincs de! Majd holnap... Ja, és Peter is jön velünk Londonba, elvégre ő is ott lakott, tud nekünk segíteni, és képzeld, az történt a randin, hogy kijelentettük, hogy járunk!- ezekre a szavakra Ya Ou-nak földbe gyökerezett a lába az ajtó előtt, én pedig bezártam mögötte az ajtót. Küldtem a srácoknak egy SMS-t, amiben az állt, hogy már itthon vagyok, csak Ya Ou-val szerette volna beszélni, ezért küldtem el őket, és hazajöhetnek. Így hát egyedül pakoltam tovább. Mikor minden cuccomat, ami kell az útra, belegyömöszöltem a bőröndömbe, bezártam azt, és ledőltem az ágyamra. Egyszer csak elkezdett rezegni a telefonom, mellettem. Megnéztem, egy SMS-t kaptam.
"Tudom, hogy sírsz, de ha kijössz, megvigasztallak!
Peter"
Peter? Peter honnan tudja, hogy sírok? Na, mindegy, lerohantam, ki az ajtón, és Peter nyakába ugrottam.
- Te meg honnan tudod, hogy sírtam?
- Mert hallottam, hogy mit mondtál valakinek odafent, aztán pedig zokogást hallottam.
- Az a "valaki" a "tesóm", Ya Ou volt...
- Uh... És... ki fogtok békülni?
- Nem tudom... Annyira még nem ismerem.- erre a gondolatra átkarolt, és elkezdtünk sétálni a part felé.
Ezeket a pillanatokat nem is lehet leírni... Ezeket érezni kell. Az érintése, a vigaszt nyújtó szavai, és tettei... Szeretem.

- Na! Még mindig szomorú vagy?- kérdezte mosolyogva, egy csónakázás után. 

- Nem, már nem... Köszönöm.- suttogtam, majd hozzá bújtam, és megöleltem. Erre ő szelíden megcsókolt. 

- Sétálunk egyet az erdőben? 

- Van egy ötletem! Itt aludhatsz?

- Hát... Azt mondtam a szüleimnek, hogy az egyik haveromnál alszok, szóval már vártam, hogy megkérdezd!

- Oké, akkor mehetünk az erdőbe!

- Az erdőben alszunk?

- Miért ne?

- És a hálózsák? Polifoam?

- Honnan veszed, hogy a földön alszunk?

- Mert az erdőben nem terem minden fán egy ház!

- Ez jogos, de sajnos nincs nálam sátor... 

- Ne már! Ne titkolózz! Tudom, hogy rejtegetsz valamit!

- Mit?

- Azt még nem tudom, de majd kiderítem! 

- Hajrá!- mondtam, ezzel elkezdem futni, megragadva a karját, be az erőbe. Már kezdett sötétedni, mire felértünk Oli kis házához. Benyitottam, szerencsére nem volt bent, és a közelben sem. Bementünk.
- Itt alszunk, jó?
- Csúcs ez a hely!
- Nem az enyém, szóval ne nyúlj semmihez!
- Á... szóval azért néztél itt körül!
- Igen...
- Hát akkor kié? Olivéré?
- Most miért mondod ilyen gúnyosan?
- Fogadjunk itt csókolt meg!
- Miért? Mi lenne, ha itt?- kezdtünk bele a vitába.
- Semmi, csak kérdeztem!
- Igen, Olivéré, és ha nagyon akarod tudni, nem itt csókolt meg, hanem a fa hídnál!
- Áh... értem!- mondta, és megfogta a kezem, és húzott maga után.
- Itt?
- Peter! Miért csinálod ezt? Miért van ez a balhé?
- Mert! Kérdeztem valamit!
- Igen, itt, miért?- erre megcsókolt, de ez nem az a gyengéd csók volt, amilyet eddig kaptam. Ez nagyon durva volt. Leterített a földre, és lefogta a csuklómat, hogy ne tudjak mozdulni. Még mindig nagyon durván csókolt. És egyre durvábban, bejutásért könyörögve. A szám nem túl erős, ezért engedett neki. Megint körbetapogatta a fogaimat, majd harcba kezdett az én nyelvemmel. Elkezdte rólam lehúzni a pólóm. Próbáltam ellenállni, de nem ment.
- Pe...- próbáltam neki jelezni, hogy fogja vissza magát, de nem nagyon vette észre. ~...ter- fejeztem be magamban.
- Nyugi, cica, nem fog fájni!- mondta
- Peter! Miért vadultál be ennyire?- kérdeztem, amíg levette a pólóját.
- Nem, mindegy, cica? Az enyém vagy!
- Peter! Most fejezd be! Kezdek félni tőled! Nem jöhetsz velünk Londonba holnap!
- Jó, jó, de nem tudsz leállítani- mondta, és mélyen a szemembe nézett. Megint elkezdett csókolni, és megint egyre durvábban. De most már nem a csuklómat fogta le, hanem elkezdett simogatni, hiszen a pólóm már nem volt rajtam.
- Cica! Fogj hozzá! Kényeztess!- mondta, majd megfogta a kezem, és a hátára helyezve közelebb hajolt hozzám, pontosabban rám feküdt.
- Peter! Nem!- szóltam rá, és eltoltam magamtól.
- Miért, cica?- mondta, de valami fura dolgot láttam a szemében.
- Mert nem! Én még nem állok készen erre! Állítsd le magad! Azt ígérted, visszafogod magad!
- Jó, oké, tényleg, de még egy ici-picit... és aztán befejezem!
- Az az ici-pici dolog maximum egy csók lehet! MAXIMUM!
- Oké-zsoké!- mondta, és elkezdett csókolni. Ez már nem volt olyan durva, de rájöttem, miért. A száját elkezdte rajtam lefelé húzni. Először a nyakamat csókolta végig, aztán mikor elért a melltartópántomhoz, megfogta a fogával, és lehúzta a kezemre. Ezek után folytatta. Majd a másik melltartópántomat is. Itt már nem bírtam tovább, felültem, visszahúztam a két pántot a helyére, felvettem a pólóm, és bementem a házba. Bezártam az ajtót, mert egy kis magányra vágytam. Ezen az egészen el kellett gondolkoznom. Mitől vadult be ennyire Peter? Attól, hogy veszekedtünk, vagy attól, amin veszekedtünk? Lehet, hogy csak vissza akart vágni Olinak, azzal, hogy ő többre is képes velem. De mi vagyok én? Csak egy játékszer? Ennek véget kell vetni, mert érzem, nem lesz jó vége...
Ki is mentem, hogy megmondjam Peter-nek, és kit láttam? Olivért! "Emlegetett szamár". Valahogy éreztem, hogy meg fog jelenni. Mint minden ilyen "szerelmes"/fontos pillanatot megzavar valaki.
- Szia!- köszönt. Én nem köszöntem vissza, csak elkezdtem lefelé menni.
- Sofia! Most miért nem szólsz rám?
- Gondolom, dühös vagy, hogy elküldtelek titeket a második kerületbe, igaz?
- Igen, de én nem tudok rád haragudni... És te? Látszik, hogy bánt valami...
- Eltaláltad, két dolog is foglalkoztat, az egyikhez semmi közöd, a másikról pedig csak annyit...
- Hogyhogy semmi közöm?
- Tényleg jól csókolok?
- Igen!- kiabált fel Peter.
- Barom!- mondta Oli, Petert keresve a szemével. Ha most gonosz lettem volna, lepacsiztam volna Olivérrel. De nem tettem. Ez nagy szemétség lett volna Peter-el szemben. Én szeretem Petert, és azért, mert egyszer hibát vétett, nem fogok ellene fordulni. Remélem, ő sem, és a végén majd minden helyre áll. Hiszen tévedni emberi dolog! Nem igaz? Mikor elértem a létrát, elkezdtem lefelé mászni, de megcsúszott a lábam, és a kezemmel alig tudtam megtartani magam.
- Peter! Segíts! Le fogok esni!- mire ezt kimondtam, a kezem nem bírta tovább, és tényleg lezuhantam. De Peter időben odafutott, és elkapott. Én nem mertem kinyitni a szemem. Peter megpuszilta a homlokom, és a fülembe súgta: Örülök, hogy nem lett semmi bajod. Ezzel letett.
- Köszönöm, hogy megmentettél.- hajtottam a fejem a vállára, ő pedig simogatta a hajam, gyengéden közelebb hajolt, majd ezt suttogta:
- Enyém vagy! 
- Befejeztétek ezt a nyálas valamit?- kérdezte Olivér fentről.- Már nagyon unom!

*Peter szemszöge*

*5 perccel később, a mólónál* 

- Peter... én...- kezdett bele Sofia.

- Bocsi, tényleg nagyon bevadultam, nem kellett volna. De Olivér a riválisom lett. Te sem bírod megállni, hogy a riválisod ellen ne versenyezz, nem? 

- Nincsenek riválisaim. 

- Biztos? 

- Nem tudom... 

- De tényleg... Örülj, hogy nem szakítottam veled, ezek után! De most egy kis ideig "szünetel" a kapcsolatunk, csak "próbaidőn" vagy. 

- Micsoda? Az meg mi?

- Randizunk, találkozgatunk, egy-két csók, de nem durva! Ennyi. Ez ilyen vizsga-szerű dolog. Ha átmész a vizsgán, én a barátnőd leszek, te pedig a pasim. Megegyeztünk?- micsoda feltételeket szab! De én meg szeretném kapni Sofiát! Ha meg kell küzdenem érte, hát legyen! Elfogadom a kihívást!

- Legyen! És meddig?

- Mondom, amíg azt nem gondolom, hogy te tényleg jó ember vagy, ameddig meg nem ismerlek!

- Oké.

- És minden lánynál ez a célod? 

- Mármint mire gondolsz?

- Arra, hogy már az első randin heves csókcsatákba keveredsz velük, aztán estefelé "véletlen" a házuk felé jársz, írsz neki egy SMS-t, hogy jöjjön ki, elmentek sétálni, és keresel egy alkalmas helyet, ahol lefeküdhetsz vele.

- Nem! Dehogy is!- mondtam védekezően.

*Sofia szemszöge*

Khm... ez úgy hangzott, mintha csak nem akarná nekem elmondani. 

- Oké, szóval megkérdezhetem Victoria Justice-t,  hogy pontosan mi történt a kapcsolatotokban, igaz?

- Ne! Jó, jó, bevallom, tényleg, de ígérem, meg fogok változni!

- Jujj... valamit kihagytam a kapcsolat-gondolatmenetedből! És következő nap reggel SMS-ben szakítasz vele...

- Hát... A csajok miért ilyen okosak? 

- Nem mindegyik, ne hidd el!

- De te az vagy, nem? 

- Ki tudja?

- Én. Szeretlek!- mondta, majd átkarolta a derekamat, magához húzott, és megcsókolt. 

- Én is.

- És holnap akkor mehetek veletek Londonba?

- Igen! Ne hozz túl sok mindent, csak kb. 2 heti cuccot!