2. rész- A váratlan busz

Sziasztok!

Ma kivételesen meghozom az új részt, de nem ígérem, hogy minden nap fogok hozni, sőt. Lehet, hogy hetenete vagy két hetente fogok hozni... De most nem ez a lényeg, jöjjön hát a 2. rész! Jó olvasást!

*Sofia szemszöge*

"Mindenki visszajelzett, hogy el tud jönni, és én elkezdtem készülődni."

Mikor az asztalokat és a székeket elrendeztem, leállítottam a zenét(ami a laptopomról szólt) és összeszedtem a cuccom, és elindultam zongora órára. Út közben elkezdett rezegni a telefonom a zsebemben, mire annyira megijedtem, hogy ugrottam egyet az út közepén. Kicsit se néztek hülyének...: Rezeg a zsebem, üvölt belőle az I like to move it, move it és én csak megijedve ugrok egyet a járda közepén, mire az összes cuccom szanaszét repült... Annyira tudtam, hogy senki sincs ebben a városban olyan rendes, hogy segítsen összeszedni... Nem. Ők inkább röhögnek a bénázásomon... Először megnéztem, hogy mi van a telómmal, mire rájöttem, hogy SMS-t kaptam. Összeszedtem a cuccaimat, és miközben tovább indultam, elolvastam az SMS-t.

"Szia So!

Eljössz az órád után a Mekibe? Mi leszünk ott, Nelly, Adam és én. Hm?"

(So=Sofia/Sofi)

Persze, hogy elmegyek Adammel(Ádám), Nellyvel(Nelli) és Donnal(Donát) a Mekibe!! Válaszoltam Donnak és beléptem a zenesuli ajtaján. Nagyon szeretem a zenét és majdnem elkezdtem táncolni, mert ahogy a harsona, a kürt, a trombita, a hegedű, a fuvola, a klarinét, az oboa, a dob, a gitár és a zongora együtt játszott(teljesen véletlenül, minden hangszer mást játszott), az valami csodás volt... A zongora egy könnyű hangszer(nem súlyra!) és én szeretek rajta játszani. Mikor vége lett az órámnak, Donék már ott vártak a zenesuli előtt. A zenesulival szemben van egy buszpályaudvar és annak a másik oldalán a Meki. Mikor átértünk és mindenki rendelt valamit, leültünk. Kihozták a kaját és miközben ettünk azon gondolkoztam, hogy Nelly a másik irányba megy haza, a fiúk meg hazakísérnek engem, mert ugyanarra lakunk mindhárman. Ahhoz, hogy hazajussunk vissza kell menni a zenesuliig. A buszmegállóhoz pedig folyamatosan jönnek a buszok, de el is mennek. Ezzel csak az a baj, hogy nem lehet belátni az utat, ahonnan jönnek a buszok... Ha kilépnék(véletlenül) az útra egy busz elé, akkor a fiúk közül engem senki nem rántana vissza. Ők csak haverok... Nem barátok... Mikor visszafele mentünk ez be is bizonyosult, mert nem láttam a buszt, ami éppen felém tartott. Léptem, már áthelyeztem a testsúlyom a másik lábamra, mikor... Mikor valaki megfogta a kezem és visszarántott. Hátrafordultam, és Bent láttam.

- Ben! Te meg hogy kerülsz ide?

- Rossz buszra szálltam fel, és vissza kellett jönnöm ide... Megláttalak, hogy a busz elé készülsz kilépni, és gondoltam megmentelek...

- Köszi!- mondtam, tudva, hogy van egy barátom, akinek fontos vagyok...

- Ez alap, hogy megmentjük egymást, nem?

- De... Azok a hülyék, ott, mögöttünk, észre se vennék, ha elütne a busz...- erre mind a ketten nevettünk, mire Adam és Don is odaért hozzánk.

- Szasz Ben! Mizu?- köszöntötték egymást, mire én elindultam haza, mert tudtam, hogy ebből az lesz, hogy én háttérbe szorulok. Otthon, pontosabban anyánál egy torta várt. Anya azt mondta, hogy holnapra, a bulira csinálta, és addig a hűtőben lesz. De kár... Pedig a sztracsatellás torta a kedvencem... :)

Azzal a tudattal, hogy a sztracsis torta a hűtőben várja a holnapot, aludtam el...