Meghoztam az új részt. Remélem, tetszeni fog, és írtok pár megjegyzést!!! :)
*Sziki szemszöge*
"- Hercegnőm, miért búsulsz itt?"- nem értem... Hogy jöhetett ki ilyen a számon. Nekem nem ilyen a stílusom. Választ ugyan nem kaptam, de leültem emellé a szép lány mellé, aki a rejtekhelyemen gubbasztott egyedül. Szerettem volna beszélgetni egy kicsit vele, hátha elmondja, mi a problémája... Nem tudtam, ki ő, de nem is érdekelt... A mi telkünkön van, biztos valami ismerős, vagy mondjuk, aki ma költözött be mellénk...
*Sofi szemszöge*
A kapucnis-napszemüveges srác még mindig itt ül mellettem. Mit csináljak? Még sosem beszéltem igazi magyarral. Félek. Mi van, ha az első magyar beszélgetésemet elrontom?
- Szia!- szólaltam meg végül. Igaz, kicsit bizonytalanul, de érdeklődően.
- Szia! Sofia-nak hívnak, ugye?- kérdezte. Honnan tudja a nevemet?
- Igen, és te?- fogalmaztam meg a második magyar mondatomat egy beszélgetésben.
- Én itt lakok, igazából ezt a házat én vettem, hogy a haverokkal legyen egy hely, ahol lakhatunk...- mondta. Hm. Ebből a neve még nem derül ki...
- Értem.- mondtam.- És mit csinálsz itt?
- Ide szoktam jönni, ha egy kis nyugalomra vágyok. Tudod, a srácok azt hiszik, én olyan sok mindent tudok, mert úgy nézek ki... Pedig nem csak a külső számít.- mondta. Ez kissé úgy hangzott, mintha kiöntötte volna nekem a szívét. Hm. Nekem még senki-főleg nem fiú/srác- nem öntötte ki a szívét.
- Érdekes...- mondtam, és ezután olyat tettem, amit nem is gondoltam volna:- Nekem pedig ma mondta az "anyukám", hogy engem csak örökbe fogadtak, és valahol itt, Magyarországon van egy bátyám, pontosabban nem is a bátyám... Do you understand it?(Érted?)- a végére már elsírtam magam, és annyira kiakadtam, hogy már angolul beszéltem. Nem tudom, mennyire értette, vagy nem, de nem válaszolt. És bekövetkezett a kínos csend. Mivel nem volt más ötletem, elmentem, de előtte még elköszöntem:
- Majd vacsoránál találkozunk... Szia!
- Jó. Szia!- mondta. Nem voltam benne biztos, hogy itt is működik az a szokás, hogy együtt vacsorázik a család/akik egy házban laknak(2-3 család). Nem tudom. Mi együtt szoktunk vacsorázni.
Felkaptam a táskámat, és a bejárati ajtóig futottam. Nem volt kedvem senkivel sem találkozni, és itt a "senkivel" alatt anyát és Ben-t értem, mert tuti, hogy Ben is tudott a dologról... Felmentem a szobánkba, és szerencsétlenségemre Ben-t is ott találtam.
- Ne szólj hozzám!- mondtam neki.
- Sajnálom...
- Mit sajnálsz? Legalább te elmondhattad volna! Nálad jobb barátot nem is találhattam volna!!!- mondtam egy kis szarkazmussal.
- Miután elmentél, bejöttem, és anyukád nekem is elmondta. Előtte én is elmondtam. Aztán, mikor végig mondta a történetet, mondta, hogy a "bátyád" várja a másik szobában, hogy beszéljenek valamit... Azt nem tudom, hogy mit beszéltek, de szerintem még a "bátyád" sem tudta ezt az egészet.- mondta. Őszintének tűnt, bár nem tudtam volna hinni neki. Annyira dühös voltam, hogy a táskámmal együtt bezárkóztam a fürdőbe. Vacsora előtt bekopogott valaki, és szólt, hogy menjek... Olyan ismerős volt a hangja, de nem Ben volt, és nem is anya. Mire rájöttem, hogy ki az, addigra már rég elment. Mikor kijöttem már nem volt senki a szobában. Az az ismerős hang pedig a lépcsőn talált gazdára. A napszemüveges-kapucnis srác volt. Csak most már nem volt rajta napszemüveg. A kapucni is eltűnt valahova, és nem hittem a szememnek! Szikszai Péter, alias Sziki állt előttem!!! Ez hihetetlen! És azt mondta, hogy a haverjaival lakik itt, ami azt jelenti, hogy nem csak álmodtam, hogy a ByTheWay fogadott...
- Gyere, Oli főzött valami vacsit!-mondta, mire csak még jobban meglepődtem: Oli tud főzni!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése