21. rész- London- Éjjeli bagoly

Sziasztok!

Elnézést a sok késésért, de itt van az új rész! Jó pihenést és szép nyarat kívánok mindenkinek!

*Ya Ou szemszöge*

- Most bekötöm a szemed és elmegyünk valahova, jó?- kérdezte Sziki nevetve.

- Uuuu!! Mint a lányok a pizsipartikon! Jujjcii!- vettem lányosra a figurát, mire mindkettőnkből kitört a nevetés. Mikor a szobámban elmélkedtem, Sziki bekopogott és egy kendővel a kezében felém igyekezett.

- Na! Kicsit komolyabban, kérem!- ez volt az utolsó mondat, mikor még nem volt bekötve a szemem. 

- És tulajdonképpen hova is megyünk?- kérdeztem.

- Egy jó helyre!

- De akkor miért nem láthatom?- Ez a helyzet fura volt nekem. Ha egy jó helyre megyünk, akkor miért nem láthatom?

- Majd kiderül minden sorjában, csak vigyázz, mert lépcső következik, két fok, lefelé.- a lépcső után már csak egyenesen mentem, majd megálltam. Egy folyosón volta  m, annyi biztos, aztán Sziki kinyitott egy ajtót, ahova bevezetett. Csak remélni mertem, hogy nem egy szakadék széle, vagy beépített medence, mert ha belelök, akkor az biztos, hogy magammal rántom. Megálltam, kb. az ajtóban, vagy az ajtótól egy lépésnyire a szobában, mikor Sziki számolni kezdett visszafelé és éreztem a kezét a kendő csomóján.

- 3... 2... 1...- levette a szememről a kendőt, és mindenki ott volt, egyszerre kiáltották, hogy "meglepetés!". Meg is lepődtem. Egy kis terem, tele hangszerekkel. Hangszigetelt terem. 

- Álmodj még?- kérdezte Sofia. 

- Emlékszel, nem volt rég...-kezdtem is bele az első sorba, amint a kezembe került egy gitár. Minden egyes sort öröm volt elénekelni. Volt egy hangulata az egésznek. Nagyon jó egy együttesben játszani, mert azt érezheted, hogy tagja vagy valaminek. Valaminek, amiben jól érzed magad. És miközben jól érzed magad, például egy koncerten, a közönség is jól érzi magát. A dal végén átöleltem Sofiát. 

*Sofia szemszöge*

Pont egy ilyen ölelésre volt szükségem. Aztán még énekeltünk egy párat, majd mindenki elment a saját szobájába. Ya Ou-val mi még beszélgettünk, aztán ránéztem a telefonom képernyőjére. Holnap lesz a banda születésnapja! Ya Ou adott egy "jó éjt"-csókot egy "szép álmokat"-öleléssel, majd ő lefeküdt aludni. Én is úgy tettem, mintha aludnék. Mikor elaludt, csak néztem pár percig az arcát, és hogy milyen édes, mikor alszik. De aztán visszazökkentem a valóságba, előkerestem a tárcám és a kulcsom, majd a lehető leghalkabban elhagytam a szobát. Lábujjhegyen lementem a lépcsőn, és közben már megjelent az ötlet a díszítéshez. Elmentem az egyetlen 24 órában nyitva tartó mindenes boltba, miután a bejárati ajtón is hangtalanul távoztam. Ez a bolt az egyik kedvencem. Itt árulják a legkirályabb cuccokat egész Londonban.  Mielőtt beléptem volna, a nagy üvegkirakatból láttam, hogy Thomas, a tulajdonos fia éppen a pulton alszik. Az ajtót úgy próbáltam meg kinyitni, hogy ne szólaljon meg a csengő. Ez sikerült is, tehát odaléptem ahhoz a polchoz, ahol a szülinapi dudák vannak. Körbenéztem, egy vásárló sem volt már ilyen későn. Thomast én ébresztettem, a dudát a fülénél szólaltattam meg. Olyan szinten megijedt, hogy rögtön kihúzta magát, és még ki sem nyitotta a szemét, de már a legbonyolultabb ninja fogást mutatta be. 

- Állj! Ne mozdulj, mert leninjázlak!- sosem változik. Mikor kimondta ezt a mondatot, kinyitotta a szemét és rám nézett a mélykék szemével.- Sofia? Hát te itt vagy? De nem úgy volt, hogy...?

- De, csak még visszajöttünk a maradék cuccokért... Egyébként jó reggelt! -mondtam mosolyogva.

- Hány óra van, éjjeli bagoly?

- 3 perc múlva éjfél. Tudnál segíteni nekem?

- Persze! Mit szeretnél?

- Kéne úgy... 50-50 kék és fehér lufi, esetleg még fekete is... Nem, az nem, mert nem temetés lesz... 

- Tehát 50 kék lufi és 50 fehér.

- Pontosan. Kék és fehér szalagok, minden árnyalatban jöhetnek. Pár szülinapi sapka, és duda, úgy kb. 7-8.

- Oké. Még valami?

- Egy torta. Lerajzoltam, hogy hogy képzeltem el. És a tetejére ezek a képek, ha ráférnek. 

- Hmm. Jól néz ki. Hány gyertya? 

- Egy nagy. 

- Oké. Mikorra?- jegyzetelt tovább. 

- A torta jó lesz holnap dél körül, a többit elviszem most. Ja. És még szeretnék színes filceket, poharakat és tányérokat. 

- Oké. 5 perc és itt vagyok a cuccokkal.

- Várlak! - mondtam és a képeket nézegettem. Nagyon jó lesz ez a meglepetés.

- Parancsolj!- nyújtotta át. 

- Oh, és még valami!- mondtam, és láttam a fáradt arcát, ahogy rám nézett. Muszáj volt mosolyognom.

- Mi lenne az?- kérdezte unott fejjel. 

- Köszönöm!- és a nyakába ugrottam. Elköszöntem tőle és elindultam hazafelé. Az utakon most is rengetegen voltak. Épségben hazaértem, így el is kezdtem a díszítést. a lufikat felfújom, és a szalagokkal a lépcső korlátjára kötöttem őket. Néhány lufira mintákat rajzoltam a filcekkel, majd kerestem olyan kis díszítő zsákocskákat, amikben díszítő kavics van. ezekre a zsákokra is kötöttem lufikat, egyet az asztal közepére tettem, a többit pedig a lépcsőfokok szélére. A maradék lufikat és szalagokat először eltettem, de aztán eszembe jutott, hogy héliumos lufifújó továbbra is a rendelkezésemre áll, ezért felfújtam a lufikat, de mielőtt felengedtem volna őket a plafonra, szalagot kötöttem rájuk. Végül még maradt pár lufi, és egy kis szalag. Végignéztem magamon a tükörben, ami előtt mezítláb álltam. Rövid szaggatott farmernadrág, fehér melltartó, fehér, átlátszó anyagú trikóval.

Szőke hajam holland fonásban lógott, a bal vállamat érintve. Megvillantottam egy mosolyt a tükörben, és a mobilom után nyúltam. Ráírtam Benre, hátha fent van még. De nem volt fent, mert alszik. Ezután támadt egy ötletem. Felhívtam Ya Ou-t. Fel is vette. Álmosan, dühösen szólt bele:

- Mooondjad!

- Jó napot kívánok! Ya Ou Fenget keresem!-mondtam, játszva a hangommal.

- Én vagyok az, mondja már, mit akar!

- Uram. Úgy gondoltuk, Önnek, mint a ByTheWay oszlopos tagjának szólunk először, hogy a ByTheWay alkalmatlan a további működésre.

- Tessék? Ez azt jelenti, hogy kirúg minket? Nem mondhatja komolyan!-dühöngött.

- Így jár az, aki nem nézi meg, hogy ki hívja...-mondtam mosolyra húzva a számat. Hagytam neki egy kis időt, hogy megnézze, ki hívta.

- Sofia? Én azt hittem, alszol... Hol a francban vagy?

- Gyere le!-ezzel letettem a telefont. 

Ya Ou óvatosan jött le a lépcsőn, a lufikat figyelve. 

- Ez meg...? 

- Holnap, vagyis...-az órámra pillantottam.-ma van az együttesetek első szülinapja!

- Te ilyeneket honnan tudsz?-jött közelebb hozzám.

- A rajongók mindent tudnak.-feleltem egyszerűen, miközben hagytam, hogy a derekamra kulcsolja a kezét. Magához húzott és megcsókolt.

- És én mire kellek?- kérdezte.

- Fel kéne díszíteni az udvart is...

- Akkor menjünk!-mondta. 

A szalagokat a bokrokra dobáltuk, a lufikból pedig már csak egy maradt, ami nem durrant ki. Ezt is felfújtuk héliummal, és háromra elengedtük a szalagot, ami a lufira volt kötve. Pár másodpercig figyeltük a lufit a csillagos égen-legalábbis én. Ya Ou felkapott, és a medencébe dobott. Erre eszembe jutott valami. Kapálózni kezdtem, és mondtam, hogy nem tudok úszni. Ya Ou lekapta a pólóját, és utánam ugrott. Megfogott, majd megpróbált talpra állni. A víz a mellkasánál nem ért fentebb. 

- Sofia!?- nézett rám kérdőn.

- Tudok úszni, de végre te is vizes vagy!- mondtam egy mosoly kíséretében.

- A mosolyod gyönyörű, de most menekülj!- mondta, és a lábam után nyúlt a víz alatt. Elkapta a bokám, és visszahúzott magához. Magához szorított a derekamnál fogva.- Most megeszlek!- mondta, de nem egyszerűen. Ijesztővé vált az arca.

- Kérlek ne bánts!- kérleltem ijedtségemben.

- Egy ilyen gyönyörű lányt soha nem tudnék bántani.- közölte egy homlokpuszival.